Balázs érkezése

Két héttel korábban született, de semmi gond, probléma nem volt.

A kórházból sajnos sárgán adták haza, ami hat hetes koráig el is húzódott. Rengeteget aludt, és keveset evett. Mára azonban behozta a lemaradást.

Mikor Apával megismerkedtünk, már tudtuk, hogy babát szeretnénk. Nem kellett sokáig várni. Éppen Szegedről jöttünk haza, mikor váratlanul, csak úgy elsírtam magamat. Mikor hazaértünk, gyorsan elszaladtunk a gyógyszertárba, mert én már sejtettem valamit...És igen. Ott volt a két csík!

2008. január 15-re voltam kiírva. A terhességem teljesen problémamentes volt, csak a legelején volt egy ici-pici, de kibírható hányinger. Volt fogadott orvosom, Szegeden, aki nagyon lelkiismeretes volt. Csak épp azt nem tudták eldönteni, hogy fiú vagy lány. Azért az utolsó ultrahangon megnyugtatott, hogy bizony fiú érkezik, focista lábakkal.

December 28-án volt a következő NST-vizsgálat. Semmit nem mutatott, de a dokim megvizsgált, és közölte velem,hogy holnap szülök, menjünk, csináljunk egy ultrahangot. Hoppá! Áá, gondoltam, ez valami vicc...Nem volt az! Az ultrahang szerint minden oké, kb. 2,5 kg lesz a Babó.

Mondta az orvos, menjek haza, pakoljam össze a táskámat, és holnap 9-re vár egy újabb NST-re!

28-án este vendégségbe mentünk az orvos barátunkhoz, aki közölte velem (és a felesége is,aki egyébként a nőgyógyászom gyerekkori barátja), hogy kizártnak tartja, hogy holnap szülök. Örültem a jó hírnek!

Este 10-kor iszonyatos derékfájásra ébredtem. Felébresztettem Apát, hogy biztos elfeküdtem a derekamat. Már nem is fájt. Elszenderedtem. Aztán újra fájt... Kezdett gyanús lenni a dolog!

Apa tiszta ideg volt, hogy most mi lesz? Ki-be kapcsolgatta a TV-t, tördelte a kezét. Figyeltem az órát, de összevissza éreztem a fájásokat. 10, 6, 8, 5 percenként... Felhívtam a nővéremet, aki valami miatt nem halkította le aznap este a telefonját. Azt mondta, ez AZ! Irány a kórház! De nekem senki nem mondta, hogy a szülés kezdődhet így is! Vártunk még! 1/2 2 körül értünk Szegedre, Apa azt mondta, még nem menjünk a kórházba, hanem az unokatesómhoz, aki épp akkor ért haza egy buliból. A párom, valamikor betegszállító volt, tudta, ha bemegyünk, úgysem csinálnak velem semmit, csak lefektetnek, és otthagynak.

Így elmentünk az unokatesómhoz, párom lefeküdt, mi meg az egész éjszakát végignevettük(ez jellemző ránk). Ő mérte a fájás hosszát, én meg néztem,mennyi időközönként jelentkezik. Még ekkor is össze-vissza volt. Reggel 7 felé szundítottunk el. 8-kor elindultunk a kórházba, NST! Nem éreztem semmit, elmúltak a fájások. Mikor kész lettem, vittem az orvosomhoz a papírt. Azt mondta, itt bizony fájások vannak. Mondtam neki, igen, volt éjjel, de most nincs...Csak nevetett, megvizsgált, és elküldött a szülőszobára. A párom tiszta ideg volt, én nem, mivel nem tudtam, mi vár rám, ezért nem is izgultam. A szokásos papírozás után, 1/4 12-kor a dokim burkot repesztett. Az unokahúgom volt bent velem, mert Anyukám még nem érkezett meg. Tőlem fiatalabb, aranyos, felkészült szülésznőm volt, Szabina. Vele is sokat nevettünk közben!

Egyszer csak megjött Édesanyám! Nagyon jó érzés volt, pláne, amikor megtudtam, hogy kik vannak még a folyosón!

Aztán hirtelen jöttek a "nagyobb" fájások. A dokim majdnem végig ott volt. Anya szólt, hogy ne az ágy szélét szorongassam, hanem a kezét, de mondtam neki,nem akarom eltörni...

Szabina ment szólni az orvosomnak, szétszedték az ágyat, és a harmadik tolófájás után meglett az én Hercegem! Szóval hipp-hopp világra jött. 2007. december 29-én, 13 óra 5 perckor, 3120 grammal és 48 cm-rel megszületett Balázs!

Mikor rátették a hasamra, az valami csodás érzés volt, és olyan volt, mintha Apa feküdt volna ott, csak kicsiben! Tiszta Apja volt. (Most már azért rám is hasonlít)

Ja, és imád focizni, és nagyon ügyesen rúgja a labdát!