Levi megérkezett

Levente 2008. 06. 02-án született, 3790 grammal és 57 centivel.

A vajúdás nagyon hosszú ideig tartott, sajnos nem tágultam se oxitocin, se méhszájtágító injekció hatására sem. . de végül természetes úton meg tudott születni.

Ma már 2, 5 hónapos, 5440 gramm és 63 centi.

2008. 05. 30-ra voltam kiírva, de mivel 29-én betöltöttem a 40. hetet, a doktorbácsi segítségével befeküdhettem a kórházba. Ott teljesen jól éreztem magam, az egyik szobatársam egy 19 éves kismama volt, aki hármasikreket várt. Szóval csütörtökön feküdtem be, anyukámék meglátogattak szombaton, hoztak sok epret, cseresznyét, szinte éreztem, hogy azt meg is kell ennem még aznap. Eljött az este, szokásosan nehezen, de elaludtam. Este 11 körül viszont enyhe fájásokat éreztem, később már nem volt enyhe, mert nem tudtam aludni, egész éjjel sétálgattam. Nem szóltam direkt egy nővérnek sem, gondoltam még korai lenne, de vasárnap reggel már kellett, mert rendszertelenül, de voltak továbbra is erősebb fájások.

Hozták az NST-t, majd megvizsgáltak, a magzatvizet is (ezt már előtte is nézték minden nap). Orvosomnak még nem szóltam. Az osztályról reggel 9-kor áthelyeztek a szülészetre, konkrétan a vajúdóba. Persze ott is, és még aznap hatszor megvizsgáltak, abból háromszor magzatvizet is néztek. Ez nagyon kellemetlen volt, mindezek hatására 4 részletben kezdett el távozni a nyákdugó.

Szóval a baj az volt, hogy a fájások ellenére továbbra is csak 2 ujjnyira voltam nyitva. Délután 4-kor egy 16 éves lánnyal, aki velem volt a vajúdóban, már végig azt hazudtuk, hogy nincsenek fájásaink, csak mehessünk végre vissza az osztályra, mert éhen haltunk már reggel óta! Nagy nehezen kijutottunk.

Ott már szépen vajúdtam, erős fájásokkal, persze jött a nővér este 6-kor és bemért, a fájásmérő már teljesen kiakadt, 100 felett már nem tudott mit mutatni. Hurrá, vissza immár a szülőszobára.

Akkor már szóltam orvosomnak, mondta majd jelentkezzek még. Ekkor volt este 8 óra. Sajnos azt nem tudom, ki volt akkor az éppen ügyeletes szülésznő, de nála rendesebbet, segítőkészebbet nem is álmodhattam volna. Nagyon kedves volt, mindenben segített, folyamatosan figyelt rám, NST-zett.

Telt-múlt az este, egyre jobban fájtak a fájások, hiába zuhanyoztam, mezítláb sétáltam, semmi. Csendben vajúdtam. Néztem az órát, 9-10-11-12 stb. fájások voltak, volt hogy nem volt. Persze furcsállottam én, hogy telik-múlik az idő, akkor már 24 órája vajúdtam és akkor még meddig kell? Doktorbácsi üzente éjjel 2-re ér ide, mert Pesten vezet le éppen egy szülést. Na a kettő alig akart eljönni, de megjött és én már nagyon fáradt voltam, alig volt erőm. Megvizsgált, a magzatvíz még sehol nem volt, burkot kellett repesztenie két fájás között. Ez nem volt kellemetlen, melegséget éreztem csak, de még mindig 2 ujjnyi volt a méhszáj. Kaptam méhszájtágítót, oxitocint 2-re állítva. Telt-múlt idő, testvérem bejöhetett fél 3-kor, végig masszírozott, a kedves szülésznő adott neki babzsákot, amit mikróban melegített meg és azzal dörzsölte derekamat. Nagyon jó volt, enyhítette fájásokat is. Nézte mikor jön és múlik el egy fájás. Már a szülőágyon kellett maradnom, ami olyan kemény volt, mint egy darab deszka. Már alig láttam, hisz már szombat este óta vajúdtam, akkor meg hétfő hajnal volt...

Doki megint megvizsgált negyed 5-kor, de semmi, 2 ujjnyi. Megint kaptam méhszájtágítót, az oxitocin már 6-oson ment. Persze a fájások rendszeresen, percenként jöttek. Már néha a párnát tartotta a tesóm a szám elé, mert ordítottam, mert olyan erőből nyomtam minden fájásnál. Éreztem a magzatvíz folydogált és valami nyomott és már direkt nyomtam, hogy induljon el valami vagy történjen már valami. Magát a tolófájást nem éreztem és később sem. Doki azt mondta reggel fél 8-ra jön vissza, de addig szüljek meg. Jó lenne, mondtam. Tesóm is kivolt már, mert már este 7 óta párommal kint voltak folyóson és éjjel fél 3-kor hívta be doki. Én meg 5-kor sem szültem meg reggel. Szóval nagyon fáradt volt, de végig biztatott, vigasztalt, masszírozott, hideg ruhával törölgetett, szóval nélküle biztos nem éltem volna túl.

Jött a reggel 6 óra és az ügyeletes doki is megvizsgált, még mindig 2 ujjnyi. Na akkor már rettenetes mérges voltam, nem akartam elhinni, hogy szombat óta vajúdom és hétfőn reggel sem tudok még megszülni. Pont én! Semminek nem volt hatása, én meg csak szívtam végig a kéjgázt, le sem tettem!

Szenvedtem tovább, míg megjött a doktorbácsi 6:45 körül, akinek kint a párom megmondta, hogy vegye ki a babát császárral, ne szenvedjek tovább! (Mást már 12 óra után megcsászároznak, meg ennyi hatástalan injekció után) Már vagy 10 kismama megszült, míg én sehol se jártam (utólag doki sem tudta miért nem tágultam ki, előfordul ritkán, persze pont velem ez is).

Megvizsgált 7:20-kor és azt mondta a szülésznőnek, hogy szülünk! Na akkor teljesen pánikba estem, hogy mi fog történni, rosszabb, mint eddig volt? Még a lábamat sem akartam feltenni a tartóra, nagyon féltem. De pont nem kellett volna, mert a fájások elmúltak és már csak teljes erőmből nyomni kellett. "Csak". Már ha lett volna erőm, de alig volt. Így a szülést szinte átaludtam, még fájásokra sem ébredtem fel nagyon, mert végig csukva volt a szemem. Nyomtam vagy 5-6-szor, a doki 3-szor könyökölt hasamba. Aztán mondták, hogy látják a fejét, nagy fekete haja van. A következő nyomásra kicsusszant a kisfiam. Odaadták rögtön, akkor nyitottam ki a szemem. Gátmetszést nem éreztem, pedig volt. Tesóm végig fényképezett és elvágta a köldökzsinórt, kicsikém meg nem is sírt hangosan, nyugodt volt. Aztán jött a varrás, az nagyon kellemetlen volt és vagy fél óráig tartott. Mivel nem úgy szültem, hogy kitágultam, hanem a méhszáj repedt el, azt is varrta. . gázt végig szívtam ekkor is, tesóm kezét szorítottam. Persze előtte megszületett a méhlepény, azt nem is éreztem. Doki végzett, gratulált, tesómnak is, hogy ügyes volt, végig asszisztált.

Utána mint olvasom sok helyen, 2 órát megfigyelés alatt tartanak, infúziót adnak. . nekem ez annyi volt, hogy varrás után lemostak ott az ágyon, odaadták kisfiam 10 percre szopizni, aztán "mennem" kellett, mert kellett a hely. Hoztak egy tolókocsit, s fáradtan, nagy fájdalmakkal bele kellett ülnöm és vittek az osztályra. Szóval ez a befejezés sem volt egyszerű. Összegzésül a 40. hét + 4. napon szültem, majdnem 2 nap után, méhszáj repedéssel, de ez már nem számít, mert a kisfiam egészséges és a világ legszebb babája a számunkra!

De ezek után is mégegyszer végigcsinálnám, csak ne tartana ilyen sokáig, mert erre álmomban sem gondoltam! A végeredmény egy csodálatos kisfiú, aki az életem értelme és már nagyon vártunk rá!

Levike 3790 grammal és 57 centivel született, 9/10 Apgar értékkel.

Sajnos a sok könyv, cikk stb. amit elolvastam a szülésről, mindenhol azt írja le, ahogy a szülések általában lezajlanak, sehol nem írnak arról, hogy előfordulhat az is, hogy valaki nem tágul és emiatt jóval több ideig vajúdhat, s aminek akár császár is lehet a következménye. Ezt nem tudtam igazából és ha olvastam volna, tudtam volna, mi fog történni. A lényeg, megúsztam a császárt. Sajnos a hosszú vajúdásnak, ami burokrepesztés után is volt, az lett a következménye, hogy kisfiam nagy piros foltokkal született, az arca is tele volt, mert fertőzést kapott, nekem meg nem adtak antibiotikumot (pedig a fertőzés a burokrepesztés miatt volt, tesóm 4-5 óra vajúdás után már kapott). Bár egy volt a fogadott orvosunk, de vele ott tudott lenni, nálam sajnos máshoz is kellett mennie)Végig kalcium injekciót kapott, amíg bent voltunk kórházban, de az alig hatott, 2. nap bedagadtak szemei, olyan pirosak voltak és alig tudta kinyitni. Az osztályon végig velem lehetett a nap 24 órájában.

(Szüléstörténetemet remélem majd kismamák is olvassák és akkor talán nem éri őket az a "meglepetés", ami engem, mert még szüléstörténetet sem olvastam itt olyat, ami arról szólt volna, hogy valaki nem tágult és nehezen szült. )