Első terhességem

A mi esetünk két éve történt, még mindig nehéz beszélni róla. Első terhességem volt.

Kb. 5 hetes kismama lehettem, amikor UH-n a doki azt mondta, hogy valószínű elhalt a terhességem, üresnek látja a petezsákot, aminek méretéből kiindulva ikerterhességem volt. Behívott a Klinikára, tanácskozott más dokikkal, végül bejegyeztek másnapra, műtétre. Én nem voltam rosszul, nem volt vérzésem, egyáltalán nem éreztem, hogy baj van a picivel. Iszonyú tehetetlennek éreztem magam, és selejtnek.

A műtét után két héttel a szövettan eredménye az volt, hogy nem találtak magzati szöveteket.

Újabb sor vizsgálatok, UH, amin mondtak egy embrió méretet. Szóval nemhogy nem volt üres a petezsák, hanem növekedett benne egy baba. Azt mondták, sajnos a műtétet meg kell ismételni, mivel az előző beavatkozás során valószínű megsérült.

Két hét múlva szövettanon ismét nem voltak magzati szövetek. UH-on tovább növekedett a mi csöppségünk. Annyira küzdött az életéért a drágám.

Választ nem kaptunk, hogy mi a jó csudát néztek UH-on, ha él a baba? Mi a francot csináltak a műtőben? Mindenki csak széttárta a kezét, hogy nem tudják, hogy történhetett mindez, de a beavatkozást meg kell ismételni, mert károsodást szenvedhetett a pici az előzőek során. Másnap hajnalban beindult a vetélésem.

Röviden: négy hét alatt három műtétet végeztek el egy üres petezsák miatt, amiben fejlődött egy magzat. Aki érti írja meg, mert mi mai napig nem értjük.

Borzasztóan magam alatt voltam, a férjem tartotta bennem a lelket, és az, hogy fel kell erősödnöm, ahhoz, hogy újra próbálkozhassunk.

Vissza kellett mennem dolgozni, nem tudtak tovább táppénzen tartani. Iszonyú volt, hiszen nem egy nátha miatt estem ki a melóból. A plázában egy fehérnemű üzletben tudjátok, mennyi ember megfordul? És mintha a sors gúnyt akarna űzni belőlem, a vásárlóink 90%-a kismamából, illetve kisgyerekes családokból tevődött össze.

A javasolt 3 hónapot nem vártuk meg. Újra szedtem a magzatvédő vitamint, és 1 hónap próbálkozás után pozitív tesztünk lett. Természetesen nem a Klinikára mentünk, szerencsére van másik intézmény, ahol szülni lehet. Az új dokim értetlenül nézte első terhességem horrorját.

Hál' Istennek és a szülészemnek, minden rendben volt a 9 hónap alatt. Persze minden UH-on idegesek voltunk. Még mindig a fülemben cseng az a semmi mással össze nem hasonlítható szapora kis szívverés.

2010.03.01. A szülés hihetetlen élmény volt, még a fájdalmak ellenére is. Most 15 hónapos a mi királylányunk.

Hiszem, hogy az első terhességemnél is ez a kislány született volna meg, de mivel bántották és minden áron el akarták venni tőlünk, inkább távozott, ezért vetéltem el az utolsó műtétre. Ő igenis meg akart születni hozzánk, nem is kellett sokáig próbálkoznunk. Bocsi, ha hosszúra sikerült, de ezt nem lehet címszavakban elmondani. Kívánom mindenkinek, hogy része legyen az anyaság élményében.

Sok erőt és bizakodást mindenkinek, akinek, mint nekünk is, nem pottyant az ölünkbe azonnal az örömteli szülővé válás. Ha kérdésetek van, írjatok. Szívesen fogadok minden hozzászólást. Most mennem kell, mert a királylányok is be szoktak kakilni. :-)