Egy nyugodt kismanó születése

Mikor babát tervez az ember lánya, nem is gondolná milyen nagy kihívás ma már összehozni egy babucit. Fél évig nem is aggódtam, de utána elkezdtem gondolkozni, vajon miért nem akar jönni. Voltam HSG (petevezeték átjárhatósági) vizsgálaton, volt 2 hónaposan elhalt babám is, aki sok problémát hagyott maga után...volt laparoszkópiás vizsgálatom is.

Végül 3. inszeminációs alkalomnál megfogant az én drága babám. Ez számomra maga volt a csoda és el se akartam a sok rossz után hinni. Minden eredményünk tökéletes volt, 5 hónaposan be is fordult a drága.

Egyetlen riadalom még nagyon az elején volt, mikor is 2 alkalommal volt vérzésem egy hét különbséggel, és természetesen mindig hétvégén.

De mindkétszer kiderült, a baba jól van, csak a méhlepény nagyon alacsonyan volt a méhszájnál.

Pihenésre lettem ítélve... Én aki örökmozgó voltam mindig is.

37 hetesen a Klinikán voltam CTG vizsgálaton, ahol is figyelmetlenségből hátra fektettek minden kismamát, holott ezt nem lenne szabad, de ezt én akkor még nem tudtam.

Egy idő után lezuhant manó szívhangja és ott is maradt. Egy idő után feleszmélt a nő, aki velünk volt és hívta az orvost, majd bevittek a szülészetre megfigyelésre. Néhány órát ott kellett feküdnöm oldalt fekve a szülészeten, CTG megfigyelés alatt. Mondanom se kell, hogy senki meg nem kérdezte, kell-e pisilnem vagy valami hasonló. Pedig nagyon kellett.

Végül úgy döntött az orvos, hogy pár napra bent tart megfigyelésre. Ez csütörtöki napon volt. Pont aznap lett betöltve a 37 hét. És nem örültem, hogy a hétvégét bent kellett töltenem. Naponta kétszer voltam kb. 20 perc szívhanghallgatáson. Hol jobb, hol rosszabb eredményekkel, de nem volt igazán gond.

Hétfőn végül kérésemre hazaengedett a doki.

Végül eljött a szülésem kiírt időpontja.

Már egy hónapja nyitva volt a méhszáj egy ujjnyira. Mivel nagyon messze lakunk a kórháztól, és kicsit nyitva voltam valamint néha voltak enyhe fájások, dokival abban maradtunk befekszem és másnap szülünk.

A terv szép volt, de se másnap, se harmadnap nem volt esély a szülésre, mert az én babám bizony jól érezte magát odabent.

Pedig jött a hidegfront, leszakadt az égből egy nagy halom hó, alig lehetett az utcákon közlekedni, de az én babámat ez sem érdekelte.

2010. január 28-ra voltam kiírva, ez csütörtöki nap volt. Hétvégén nem történt semmi. 2 naponta UH, 2 naponta magzatvíz nézés, de tiszta volt a magzatvíz. Hétfőn megbeszéltük az orvossal, hogy éjféltől ne egyek és másnap beindítás lesz. Én nem ettem, és csak picit ittam, mert azt muszáj.

Délben már kiakadtam, mert rosszul voltam az éhségtől, jött be párom és már elsírtam magamat mielőtt beért volna, ettem egy kocka csokit, amit hozott, és jobban is lettem tőle. Ebédelnem ugye nem lehetett. Végül fél 3 felé kaptam a hírt, hogy egyek, mert nem kerülök sorra a sok császáros miatt. Innentől ettem.

Este zuhanyzásnál észrevettem, barna valamit magamon és a törülközőmön. Éreztem, tudtam, hogy ez a nyákdugó lesz. Másnap reggel az orvos mikor megnézett, igazolta is.

Beigazolódott az, amitől egész terhességem alatt tartottam. Az, hogy zuhanyzáskor fog elmenni a magzatvíz és én nem veszem észre...

Másnap megint nem ettem éjféltől. Ekkor már délben kiderült hiába várok, megint nem kerülök sorra. Így ebédeltem, majd leküldtek UH-ra.

Az ultrahangon súlyos magzatvízhiányt találtak...

ekkor egyből felhívtam mobilon az orvosomat, aki mondta nekem mit tegyek.

Felmentem az osztályra és mondtam a pultnál lévő szülésznőnek mit mondott az orvos, erre ő teljesen kiakadt, hogy én mit képzelek magamról, meg, hogy itt nincsen üzengetés...

Na itt nekem se kellett több, bedurrant az agyam.

Bementem a 3 ágyas szobába ahol 2 nagyon kedves szintén Kriszta nevű lánnyal voltam. Számozással beszéltünk egymáshoz, pl. egyeske:).

Szóval egyiküket akinek mindig méretnie kellett a vérnyomását kiküldtem, hogy méresse meg és nézze meg a kis kártyán a csajszi nevét, aztán hívom a dokit. Pár perc múlva kapkodva jött egy másik szülésznő (kiderült az előző rájött, hogy igazam volt, és nem mert a szemem elé kerülni) és közölte, azonnal megyünk le a szülészetre!

Mivel ebédeltem tudták, hogy 6 órát várni kell császárig, de 5 percet sem volt képes adni nekem, hogy összepakoljam a holmijaimat... Két kedves szobatársnőm pakolt össze mindent nekem.

Levittek, infúzióra raktak, CTG-re. A könyökhajlatból úgy vettek vért, hogy ököl méretűre dagadt a helye, mert a vérnek egy bizonyos része kellett, mivel egész terhesség alatt nagyon alacsony volt a trombocyták száma.

Persze igen sokáig nem tudta behajlítani a kezemet se, ezután ért be párom.

Nagyon békés ember, erre pont mikor hozzám sietett leütötték az utcán! Pár pillanatra elveszítette az eszméletét a zebrán!

Végül jött az altatóorvos megbeszélni, tájékoztatni. Majd az orvosom. Borotváltak, majd kísértek a műtőbe. Az orvosom még viccelődött is velem, mert pont egy ismerősöm volt nála a magánrendelésen, mikor el kellett jönnie.

De én alig értettem mi van, annyira stresszben voltam, nem akartam császárt, de a babám élete fontosabb volt nekem.

Előregörnyedve mozdulatlanságot kért az aneszteziológus, megszúrta a gerincemet, ekkor egyik lábam megmozdult, ekkor rám szólt, hogy ne mozogjak. Én ugyan nem mozogtam, az ő szúrása miatt mozdult meg a lábam, de nem láttam értelmét magyarázkodásnak. Majd le kellett feküdnöm. Majd mikor hatott a bénító, megkezdődött a császározás.

Az altatósdoki meg egy nő a fejemnél beszélgettek. Mikor hányingerem lett, a doki egyből észrevette és kérdezte, kaptam is rá a kezembe egyből a löttyöt, és máris elmúlt.

És hallgathattam hogyan beszélgetnek: nicsak, de aprócska kéz...meg ilyesmik.

Végül láttam, hogy elviszik lefelé lógatva, rossz volt nézni, de babának ez természetes hisz hónapok óta fejen állt anya pocijában.

Majd kiengedték az egyik kezemet és odatették a fejemhez, hogy megfoghassam. Olyan kis édes gyűrött baba volt. Csodálatos érzés ez a pillanat!

Bence baba 2010.02.03-án, este 7 óra 20 perckor megszületett 2930 grammal és 55 cm-rel és 9/10-es Apgar értékekkel! És erős, férfias üvöltéssel.:-)

Ahogy az adataiból is látszik nagyon vékony volt, mint kiderült, már jó ideje nem volt jól ellátva. A méhlepény katasztrofális állapotban volt, és csak a szervezet nagy csodájának köszönhető hogy a vékonykaságán kívül nem lett nagyobb baj.

Majd elvitték, bebugyolálták és a kint várakozó apa megkapta, aki el sem engedte, míg anyát ki nem tolták. Baba születése után még majdnem egy óra eltelt addig, míg engem is kitoltak. A műtők hidegek, a beteg meg egy szál semmiben megfagy.

Miután kitoltak, tripla takarót kértem! Vacogtak a fogaim is, annyira ki voltam hűlve már.

Ahogy toltak kifelé, apa odatette mellém az üvöltő fiamat, aki abban a pillanatban elhallgatott és csak nézett anyácskára. Egyszerűen a baba érzi, hogy anya mellette van és ott jó neki.

Este fél 9-kor engem visszatoltak a szülészetre, mert az őrzőben nem volt hely. Apát hazaküldték, babát elvitték a csecsemősökhöz.

Én egész éjjel ébren voltam, nem tudtam aludni. Ahogy ment ki a bénító hatása, én egyre éberebb voltam.

Reggel 6-kor jött egy szülésznő ébreszteni a szobában lévőket. Hát mit ne mondjak, mikor megfogta a két kezemet, hogy most üljek fel, én majd betojtam fájdalmamban. Olyan Ursula kinézete volt alkatra, de irtó kedves egy nő volt. Azt mondta ha elmegyek az erkélyajtóig kiveszi a katértert, nos én küzdő alkat vagyok, pillanatok alatt elsétáltam a célig meg vissza. És ő megszabadított a katétertől. Innentől már nem feküdtem vissza, mert féltem, nem tudnék a fájdalom miatt újra felkelni, így vagy sétáltam, vagy ültem.

Reggeliztem, majd mivel unatkoztam, megszöktem és lifttel felmentem a csecsemősökhöz. Ők nagyon furcsán néztek rám, mivel a baba kiskocsijára rá volt írva, hogy őrző és onnan 24 órán belül nem lehet kijönni...

Megkaptam az én drága picike fiamat, olyan furcsa érzés volt. Mielőtt szültem, kicsit tartottam a leendő törékeny kisbaba megfogásától, de mikor ott van a kezemben, már minden olyan magától értetődőnek tűnik. Természetesnek. Ezek lennének az anyai ösztönök?:-)

Délután felkerültem a gyermekágyas osztályra, egész nap velünk voltak a babák. Csak fürdetni vitték el őket, és bármikor be lehetett tolni a csecsemősökhöz. Tejem még nem volt, császáros lévén, ami miatt aggódtam. 2,5 naposan másnap hazaengedtek. Előtte megvizsgálták a babákat. Aznap reggelre "durrant be" a mellem, alig pár csepp tej jött, és ők megkérdezték, hogy kapott-e már x mennyiségű anyatejet. Mondtam, hogy még nem, még csak most kezd lenni. Erre úgy néztek rám, mintha ölném a fiamat. Császárosoknak tudtommal, akár 4-5 nap is lehet, mire beindul. És egy problémás császárost 2,5 naposan hazaküldeni nem éppen humánus...

Megkapta a BCG oltást, vettek tőle vért, de úgymond sikertelenül, mert fals eredményt ad egyik vizsgálat, ha még nem kap megfelelő mennyiségű anyatejet a baba. Így ezt otthon meg kell ismételtetni a gyerekorvossal.

Megkaptam a zárójelentéseket, kiskönyvet, receptet a tápszerre, és felöltöztethettem, eljöhettünk.

Az én vékonyka kisfiam az elvárt 15 dkg/hét hízás helyett 40 dkg/hét hízást produkált.:-)

3 hónapos korára megduplázta születési súlyát.

Soha nem volt duci baba.

Szépen eszik, alszik, vidám, nem sírós.

Nála tökéletesebb kisfiút kérni se lehet!

Köszönöm az életnek ezt a kis csodát, akit a mai napig nagyon imádok, és aki fényt hozott a nem túl vidám életembe.

És nagyon köszönöm drága jó orvosomnak, hogy segített összehozni, majd megszülni a kisfiamat!

Megtanultam küzdeni, félteni, vigyázni, és megtudtam milyen is anyának lenni:-)

Ez a legcsodálatosabb dolog az életben!