Életem legszebb napja - Zétény születése

Az utólagos számítások szerint 2007 Karácsonyán megfogant bennem egy kis élet, akiről pár héttel később egy teszt elvégzése után vettünk tudomást. Tervezett baba volt, nagy szerencsémre első próbálkozásra "sikerült" a fogantatása.

A teszt elvégzése után szó szerint remegtem az izgalomtól, a rám/ránk váró felelősségtől, az aggodalomtól, és még ezer más érzéstől, ami ilyenkor egy leendő anya és apa fejében megfordul.

A terhességemmel soha semmi gond nem volt - egy kis cukorbetegségtől eltekintve, ami diétázással járt együtt. Nem volt egy émelygésem, egy hányingerem, egy undorom vagy kívánósságom sem, tulajdonképpen csak a pocakom nőtt. Nagyon nagy szerencsém volt, a kisbabám nagyon kímélt engem, az anyukáját, én meg nagyon vigyáztam őrá.

2008. szeptember 19-re voltam kiírva. A sorozatos CTG-k nem mutattak semmit, és mivel pénteki napra esett volna a szülésem a "nagykönyv" szerint, az orvosom befektetett a kórházba, hogy a hétvégén már ott tudjanak ránk vigyázni.

A befektetés reggelén a vizsgálóban az orvosom azt mondta, hogy legyek nyugodt, még nem szülünk, a jövő hétnél hamarabb ebből nem lesz baba. (És én az ég világon semmi különöset nem is éreztem, tehát tudomásul vettem, hogy a jövő hétig várnunk kell a találkozásra.)

Este váltottam a férjemmel pár sms-t, és viccesen meg is jegyezte, hogy jó lenne, ha már az éjszaka apuka lehetne, de aggódott, hogy ha éjszaka beindulna a szülés, akkor nem tudja, hogyan juthatna be a szülőszobához. Erre írtam neki, hogy majd reggel utánakérdezek a dolognak. Minden bizonnyal már érezhetett valamit az apai szíve...

Este 10-kor hőhullámaim voltak, egyik pillanatban fáztam, utána nagyon melegem volt, paprikavörös voltam, a kis magzatom is nagyon nyugtalan volt, egy percre nem állt le a rugdosással. A szülésznőtől kértem egy lázmérőt, de egy kis hőemelkedéstől eltekintve semmi bajom nem volt.

Sikerült elaludnom, majd 1 órakor furcsa hasfájásokra ébredtem. 2 óráig próbáltam visszaaludni, de sikertelenül, és valahogyan megfogalmazódott bennem, hogy mintha rendszeresek lennének ezek a fájdalmak, szabályos időközönként követték egymást. 2-től 3 óráig mértem, majd kimentem a szülésznőhöz, hogy nem tudom mit tegyek, nem tudok elaludni, mert fájdogál a hasam (Nem volt vészes, csak éppen annyira, hogy ne hagyjon elaludni) Megkérdezte, hogy milyen időközönként fáj. Amikor mondtam neki, hogy 5 percesek, elsápadt, és közölte, hogy akkor már menjünk is a szülőszobába, menet közben megcsinál egy CTG-t. Fél 4-ig mérte, az ügyeletes orvos szerint "az eredményeket látva reggel visszatérünk a témára".

A szülésznő mondta, hogy szedjek össze pár dolgot az osztályról, az éjszaka hátralevő részét a szülőszobában fogom tölteni.

Mivel apás szülést terveztünk, a férjemnek telefonáltam, aki akkor, hajnali 5 óra körül azt sem tudta hol van, amikor felébresztette a telefoncsörgés, és egyre csak azt ismételgette, hogy jön már, csak megmosakszik, meg felöltözik, meg fogat mos, és ezt zavarában elmondta még egymás után vagy négyszer!

Én tökéletesen nyugodt voltam, és végig az is maradtam. Fél óra múlva már velem volt a szülőszobán, ahol nevettünk, meg beszélgettünk a szülésznőkkel.

Fél 6-kor megérkezett a saját orvosom, aki egyébként szombaton ügyeletes is volt, a kedvemért jött be fél órával hamarabb. Elküldött zuhanyozni: a meleg víz nagyon jól esett, enyhítette az akkor még egyáltalán nem olyan vészes fájásaimat. Csak 2 ujjnyira voltam kitágulva, az orvos véleménye szerint ebből csak dél körül lesz baba.

Fürdés után borotválás és beöntés következett, ebből egyáltalán nem éreztem semmit, még csak kellemetlen sem volt.

Ezután fél 7 körül burkot repesztettek, láttam a magzatvizet, ami gyönyörű tiszta volt, nem volt semmi ok az aggodalomra.

Na, ami ezután jött, azt nem hívnám igazából fáklyás menetnek... A folyosón sétálgattunk a férjemmel, néha jól esett, ha a derekamat masszírozta.

7 - fél 8 körül feküdtem fel a szülőágyra, akkor már nem tudtam sétálgatni, annak örültem, ha összegörnyedhettem egy kicsit. Az orvosom tanácsára kaptam egy Nospa injekciót. Én kis naiv azt hittem, hogy ennek a hatására majd kevésbé fájnak a fájások, de mint kiderült, ez csak a méhszáj görcsét oldja, hogy könnyebben táguljon, a fájásokat egyáltalán nem csillapítja.

Egyre erősebben éreztem a fájásokat, de egy hang (és fájdalomcsillapítás) nélkül tűrtem, tudtam, hogy nemsokára találkozom a kisbabámmal (illetve utólag tudtam meg, hogy sóhajtoztam, de ordítás nem volt). A férjem törölgette a homlokomat, meg fogta a kezemet, ez sokat segített nekem.

A CTG 80-as fájásokat mért, előtte azt mondta a szülésznő, hogy 100-nál szoktak szülni, de nekem nem ment feljebb.

Egyszer úgy éreztem, mintha nagy wc-znem kellene. Ezt elmondtam a szülésznőnek is, aki azt mondta erre, hogy "az nagy csoda volna"... Gondoltam biztosan jobban tudja, én még soha nem szültem! Amikor másodszorra mondtam neki, már megvizsgálta a méhszájat, és intett az orvosnak, hogy igen, valóban, itt az idő...

Egy pillanat alatt átalakították a szülőágyat, felemelték a lábamat, és többször szépen, türelmesen elmagyarázták, hogy most mi fog következni, hogy vegyem a levegőt, mikor, hogy és hova kell koncentrálni.

A kitolási szakban már egyáltalán nem éreztem fájdalmat, megkönnyebbülés volt. A szülésznő egyszer azt mondta, hogy "milyen szép nagy haja van, ugyanolyan színű, mint az apukájáé, megnézi? Erre a férjem ott termett a lábaim között, és elsőként premier plánban láthatta a kisfiunk feje búbját. 3-4 nyomás után gátmetszéssel (amit egyáltalán nem is éreztem), reggel 8 óra 45 perckor 3600 grammal és 51 centivel megszületett a kisfiunk, Zétény.

A férjemnek potyogtak a könnyei, megbizonyosodott arról, hogy valóban kisfiunk született. Én szólni sem bírtam a megkönnyebbüléstől, amikor rám tették és összetalálkozott a tekintetünk. Apukája vágta el a köldökzsinórt, majd a fényképezőgéppel követte a kicsi fiát a mérlegelésre és a fürdetésre, természetesen ezeket a pillanatokat én csak a fényképeken nézhettem végig.

A férjem még a varrást is végignézte, és azóta többször elmondta nekem, hogy mióta Zétény megszületett, még jobban szeret, mint előtte. Ha erre gondolok, mindig elérzékenyülök!

Köszönettel tartozom a férjemnek a támogatásáért és a kisfiunkért, az orvosomnak, Dr. Kovács Tibornak, és a szülésznőnek, Marjai Magdolnának a kedvességükért és a biztatásukért.

A csodálatos, átszellemült és euforikus tudatállapot miatt nem minden pillanatára emlékszem ennek a nagy eseménynek, de ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik nap volt a legszebb az életemben, vagy mondjam el a legszebb élményemet, a válaszom ez lenne: természetesen 2008. szeptember 20, a kisfiam, Zétény születése.

Első baba, 8 óra alatt megszületett, és ebből a fájdalmas rész csak 1-1,5 óra volt.

TÖKÉLETES SZÜLÉS ÉS SZÜLETÉS.

Már lassan 14 hónapos: még mindig nyugodt, kiegyensúlyozott és vidám srác, mindenki imádja!

Lányok: ne féljetek, hanem bízzatok magatokban, a babátokban, a párotokban, az orvosban és a szülésznőben, a megérzéseitekben és a szakemberekben, ez rengeteget segít!