Pindurka megérkezett!

Előzményként pár szó. 2007 őszén nagy változás történt életemben: megismertem mostani páromat. Minden olyan gyorsan történt, de szívem mélyén éreztem: ő az, akivel le tudnám élni életem, és akivel el tudom képzelni, hogy családot alapítsak. Régi vágyam volt már, hogy anya lehessek. Sejtettem, hogy ez egy csodálatos érzés lehet, de ezt igazán az tudja meg, aki valóban megéli! 2008 nyarán összeházasodtunk, és elhatároztuk, rögtön belevágunk a babaprojektbe.

Azt gondoltam, biztos kell pár hónap, hogy sikerüljön, de tévedtem! Az első hónap után, már nagyon gyanús volt, hogy már a 28. napon nem jelentkezett a havi baj. Aznap vettem is egy tesztet, illetve a biztonság kedvéért kettőt. Este egyedül voltam otthon, párom éppen dolgozott, viszont nem bírtam megállni, és kipróbáltam a tesztet!

Azt a pillanatot soha nem felejtem el! Álltam, és néztem a kád szélén lévő tesztet, amin egyértelműen két csík kezdett kialakulni. Nem tudtam, hogy most sírjak, vagy nevessek, ennek a kettő kombinációjával reagáltam. Hogy mondom el a páromnak? Telefonon, csak nem illik, és nagyon soká jön még haza. Valahol megérezvén felhívott, alig tudtam beszélni, de rájött: Babahelyzet? - kérdezte. Határtalan boldogság kezdődött el ekkor életünkben.

Két nap múlva már jelentkeztem a dokimnál, aki rögtön ultrahangra irányított. Akkor már négy mm-es petezsákot lehetett látni a méhemben. Ekkor neveztem el az én drágámat Pindurkának.

Várandóságom 9 hónapja szinte problémamentes volt. Félidőig dolgoztam, aztán itthon vártam a nagy pillanatot, amikor végre ANYA lehetek! Nagyon hamar elrepült a 40 hét, szinte hihetetlen Március 24-re voltam kiírva, de szívem mélyén éreztem, hamarabb fogom kezembe kisfiunkat. Március 19-én még itthon elmentem tanácsadásra, ami csak abból áll: vérnyomás, testsúly, vizelet, szívhang.

Ekkor már éreztem, hogy mintha egy kicsit fáradtabb lennék, mint máskor. Hazajöttem, és le is pihentem, mivel elkezdtem görcsölgetni. Gondoltam ezek jóslók, elég rendszertelenül jöttek, aztán átmenetileg meg is szűntek. Viszont este nyolckor újra jelentkeztek, viszont most már rendszeressé váltak: előbb 20, 15, és éjfél körül már tízperces fájásokat mértem. Párom is felébredt, mondta, hogy most már indulni kell.

Az út kb. 40 perc, és végig szakadt a hó!

Itt már ötperces fájásokat éreztem. Nyugodt voltam, mert tudtam, a dokim van ügyeletben: megvizsgált, még csak egyujjnyira voltam nyitva, és Pindurkám feje se illeszkedett be, de rögtön szülőszobára kerültem! Ott előkészítettek, addig a párom kint várakozott, felfeküdtem az ágyra, ez kb. fél kettő körül lehetett. Rám kapcsolták az NST-t, és vártunk. Ekkor még két fájás között tudtam beszélgetni a párommal, aki nagyon sokat segített a jelenlétével. Oldalt feküdtem, nekem is ez volt a jobb, és Pindurkám is jobban tudott illeszkedni. Fél négykor, már négy ujjnyira voltam nyitva, ekkor a doki burkot repesztett, na innentől aztán nem volt megállás! Alig hogy elmúlt az egyik fájás jött a másik.

Csak a párom kezét szorítottam, de már beszélni nem volt erőm. Szépen tágultam, de az a bizonyos székelési inger csak nem akart jönni. Fél hétkor ismét megvizsgált a doki. Mondta, hogy próbálkozzak meg egy nyomással, mert a kicsi feje még mindig nagyon fent van, hátha így segíthetnék rajta. Jött a fájás, és nyomtam: a fáradtságtól, és a kimerültségtől nem úgy ment, ahogy kellett volna. Tolófájás nélkül bizony nem is olyan egyszerű. Aztán elment a doki, de nem mondott semmit. A szülésznő mondta, hogy fejbe nyomok, és nem úgy, ahogy kellene. Gondoltam a végére biztos rájövök, hogy kell.

Ekkor visszatért az orvos, egy főorvossal. Ismét lejátszottuk az előző jelenetet. Ekkor árulták el, hogy a kicsi szívverése nagyon lelassult. Nekem pedig kellene még egy óra, hogy megszüljem, de ezt inkább ne várjuk meg, irány a műtő!

Ezután minden olyan gyorsan zajlott, betoltak a műtőbe. Kb. nyolc ember ugrált körbe, de olyan rutinosan csináltak mindent! Megkaptam az érzéstelenítést, abból semmit se éreztem, a fájások sokkal erősebbek voltak annál a kis tűszúrásnál. Pár perc múlva, már elzsibbadtam. Nagyon izgultam, na de ki ne izgult volna? A dokim látta rajtam, odajött mellém, rám kacsintott, és annyit mondott, hogy el se hiszem, hogy milyen hamar túl leszek rajta. Igaza lett.

Az egészből csak annyit éreztem, hogy feszegetik a pocim, aztán egy kis nyöszörgést hallottam, majd felsírt az én Pindurkám… Nekem is kicsordult a könnyem, egy pillanatra megmutatták, rögtön beleszerettem.

Úgy megöleltem, megpuszilgattam volna, de nem lehetett. De az a pár másodperc is elég volt ahhoz, hogy a szívemet átjárja az a csodálatos érzés: ANYA LETTEM!