Runcika végre megérkezett hozzánk

Most már eltelt lassan két hónap Runcika születése óta és mégis úgy döntöttem, hogy megírom a mi történetünket.

Terhességem nem volt egyszerű, mert a 18. héten kinyílott a külső méhszáj és mivel ez még nagyon korai volt, kímélő üzemmódra kellett kapcsolnom. Tele voltam félelemmel és persze ijesztgettek is, hogy Runcika túl korán megszületik és minden bajt lefestettek nekünk. Sokat feküdtem, pihentem, így a koraszülés helyett túlhordtam a kisfiamat. Október 1-jére voltunk kiírva, de nálam még semmi jele nem volt annak, hogy ki szeretne bújni. Sőt volt egy vizsgálat, ahol a doki azt mondta teljesen zárt vagyok. Majdnem leugrottam a vizsgálóról, úgy kiakadtam!

Kérdeztem egyből, hogy ez hogyan lehetséges hiszen végig veszélyeztetett terhes voltam és nyitva volt a méhszáj. Azt mondja szerinte elnézték!! Hát szuper, gondoltam. Az, hogy ki és mikor tévedett soha nem fogom megtudni, de már nem is lényeges. Október 3-án egy szombati napon reggel szokás szerint elmentünk az NST vizsgálatra (ekkor már minden nap kellett mennünk), de én már reggel felkeléskor úgy éreztem fájásaim vannak. Mivel fogalmam nem volt, hogy milyen egy rendes fájás, biztos sem voltam a dolgomban. Mértük és az úton 7-8 perces fájásaim voltak. A váróban 12 percesek. Említettem az NST-n majd utána a vizsgálaton is az ügyeletes dokinak. Megvizsgált, azt mondta, hogy nyitva vagyok ugyan, de a magzatvíz tiszta. Ez még nem az. Csak előfájások, jóslófájások. Gyorsan fel is hívtam a szülésznőt, hogy fájásaim vannak szerinte mire számítsunk. Azt mondta menjek haza pihenjek, zuhanyozzak, el fog múlni, de legyek készenlétben, mert másnap tuti szülünk.

Párommal még elmentünk szabadidő ruhát venni, akkor már 5 perces fájásaim voltak. Mivel azt mondták ez nem az, ezért nem is foglalkoztam vele. Hazaértünk, én megfogadtam a szülésznő tanácsát, lezuhanyoztam majd lefeküdtem. Ez olyan dél körül lehetett. A fájások csak nem múltak. Természetesen az egész család értesült a dologról és jó nagy lett a sürgés-forgás körülöttem. Mindenki tanácsokkal látott el, vagy éppen csak aggodalmaskodott. Úgy voltam vele, hogy nekem már mindegy, csak hagyjanak békén. Gáborom nagyon ideges volt, kérte hívjam fel a szülésznőt, hogy nem múlnak a fájások. Nagy unszolásra délután megint felhívtam, mert fél négytől erősödtek a fájások és már én is úgy gondoltam, ez nem jósló. Főként mert már kétszer lezuhanyoztam, sőt fürdőt is vettem, mégsem múlott el. A szülésznő megint azt mondta nyugi, pihi és holnap majd reggel hívjam fel. Szerinte Runcika holnap estére meglesz.

Oké gondoltam. Lehet csak mi lihegjük túl. Persze a fájások nem úgy jöttek, ahogy azoknak jönniük kellett volna hanem folyamatosan 3-4-5 perces fájásaim voltak. Eljött az este és én már csak feküdtem, az ágy szélét markolásztam. Meg nem szólaltam, csak tűrtem a fájdalmat. Gábor mellettem feküdt és mérte a fájásokat. Azok jöttek szép rendszeresen de mindig úgy, hogy először 3 percesek, aztán 4 és 5 percesek. Ezek ismétlődtek, de már nagyon erősek voltak.

Minden fájásnál a pocakom egy görcs volt és láttam szinte magam előtt, ahogy a pici babának is fáj, mert egy csomóba kucorodott ő is ilyenkor. Már csak sms-t írtam a szülésznőnek, mert úgy voltam vele, hogy nem akarom zavarni meg nem akarom, hogy azt gondolja nyavalygok. Írtam neki, hogy a fájások nem múlnak sőt erősebbek. Szerinte ne menjünk be? Erre a válasz az volt, hogy ne, aludjak és reggel majd meglájuk.

Este 8 órakor kínomban felhívtam a dokimat és nagy elnézéskérések közepette megkérdeztem szerinte mit tegyek. Azt mondta, hogy nézzem meg a fájások milyen hosszúak, és ha egy percesek akkor irány a kórház. Mértük és voltak 45 mp-es fájások meg 1 percesek. Még ez sem volt elég egyértelmű ahhoz, hogy dönteni tudjak.

Gábor ekkor már rimánkodott, hogy induljunk be a kórházba és ne foglalkozzunk a szülésznővel. Én még egy zuhany próbát akartam tenni, hátha elmúlik, de a kádban olyan izomrángás, izomfáradság jött rám, hogy alig bírtam a kádból kiszállni. Kimentem és közöltem: indulunk.

Ha más nem, hazaküldenek, de így nem bírok aludni sem, nem szeretnék itthon egy ilyen éjszakát. Rengeteg kétség volt bennem amúgy is. Nem akartam, hogy a babának bármi baja legyen.

A szülészeten nagy nyugalom volt mikor odaértünk. A váróban senki nem volt. Becsöngettünk, egy nagyon kedves hölgy nyitott ajtót akinek elmondtam, hogy már 3 perces fájásaim vannak. Ugyanis az autóban már 4, aztán 3 percesek voltak a fájások és mind 1 percnél hosszabb. Azt is mondtam, hogy ezek még nem fájások, de szeretném ha megvizsgálnának biztos ami tuti alapon. Felvonta a szemöldökét és megkérdezte, hogy gondolom, hogy három perces fájásokkal engem innen elengednek?! Hol a cuccom kérdezte. Mondom hát a kocsiban. Lent hagytuk, mert megyünk haza.

Na maga innen baba nélkül ki nem megy kedves! - mondta, majd betessékelt, Gábort pedig leküldte a cuccokért. Megvizsgáltak, még mindig csak egy ujjnyira voltam nyitva, de a magzatvíz már piszkos volt. A baba belekakilt mondták.

Későn jöttünk. Szülésznőm hol van? Kérdezték. Mondtam nem jött be, bár nem is szóltunk neki és elmeséltem a napunkat. A kis hölgy nagyon kedves volt hozzám, mondta ne aggódjak, ő ott lesz mellettem. Majd azért Gáborral felhívatta a szülésznőt, aki azt mondta majd szóljunk mi van, mire lehet számítani. Felraktak egy gépre, ami mérte a fájásaimat és közben nézte a baba szívhangját is. A hölgy azt mondta, nem tetszik neki a szívhang, ezért azonnal hívja a dokimat. Megijedni sem volt időm, mert jöttek a következő fájások. Néztük a gépet és 80-90-eket mért.

Azt hiszem így utólag, hogy ez sok, bár amikor a tolófájások jöttek, akkor 130-140-eket mért a gép.

Időközben a szülésznő mégis telefonált és elindult hozzánk. Elég gyorsan ideért és tette a dolgát. Én haragudni nem tudtam rá, meg nem is nagyon érdekelt már semmi, csak vajúdtam. Megérkezett a dokim és azonnal burkot repesztett. Akkor már az oxitocin rám volt kötve vénásan. Emelték annak az adagját is.

Érdekes, hogy anno elképzeltem, hogy majd vajúdás közben ráülök a labdára meg zuhanyzom és ilyenek. Ehhez képest fogtam magam leálltam az ágy szélére, terpeszbe tettem a lábaimat és minden fájásnál rádőltem az ágyra. A doki megvizsgált és meglepődött, mert már három ujjnyira kitágultam. A szülésznő is meglepődött, mert amikor odaért, azt mondta reggelre lesz meg Runcika, úgyhogy készüljön fel Gábor kajával, itallal.

Ehhez képest úgy alakult, hogy talán rövidebb időt töltünk majd a szülőszobán. Időközben megérkezett a váróba a húgom, anyum és anyósom. Gábor kiment hozzájuk kicsit beszélgetni és mondta, hogy sírtak. Nekik meg mondta, hogy tök jól viselem!

Amint kiment elkezdődtek a tolófájások, így a szülésznő telefonált neki, hogy jöjjön nehogy lemaradjon. Fel is fektettek az ágyra és mondta a doki, hogy amikor érzem, jön a fájás, nyomjak. Nyomtam, de a baba csak nem akart lefelé jönni ezért felállítottak és mondták, hogy nehogy nyomjak. Sóhajtsam el. Nagyon féltem, hogy baj lesz, ha nyomok ezért nem nyomtam, bár iszonyatos nagy önuralom kellett hozzá.

Kis idő múlva visszafeküdtem az ágyra de a baba nagyon lassan jött le. Nekem a kitolási szakasz - bár az időérzékem eléggé cserben hagyott - volt vagy fél óra. Azt hittem majd nyomok hármat (mint mások) és kint a baba. Ehhez képest csak nem akart jönni, mert nagy volt a feje. Egyszer meg is kérdeztem, hogy nem fog kiférni?! Erre mindenki jót nevetett. Onnan gondoltam, hogy hamarosan kint lesz a baba, hogy megjelent egy csecsemős nővér, mérleget készítettek várták a bébit. Közben Gábor folyamatosan bátorított, hogy mindjárt vége van. Az mondogatta, hogy mindjárt kint a feje nyugi. Nem tudom hányszor mondta el de egyszer odafordultam és rákiáltottam, hogy fél órája is ezt mondtad! Utána mesélte, hogy fél perce mondta. Sőt azt is mondta, hogy kicsit eszelős volt a tekintetem.

Nem tudom hányadik nyomásra aztán végre kint volt Runcika feje és éreztem ahogy a kis teste is kicsusszan. Ezt az érzést még hetekig fel tudtam magamban idézni. Annyira intenzíven éreztem a kis sikamlós testét. Gátmetszésem volt, de akkor amikor a doki vágott, semmit nem éreztem, áradásul két kis vágásom volt és belül sem sérültem.

Ez utólag derült ki amikor összevarrtak. Amikor Runcika kibújt, onnantól, ahogy már mások is sokszor leírták, megszűnt minden fájdalom. Emlékszem mondtam Gábornak, hogy menj, vágd el a köldökzsinórt, de addigra már elvágták. Szerintem muszáj volt, mert nagyon sokat volt a szülőcsatornában.

Egyből a mellemre tették és én azt kiabáltam, hogy jajj de szép vagy, majd beszéltem hozzá. Ő kicsit sírt, majd elcsendesedett. Az hiszem, kicsit önző voltam, mert Gáborral nem is foglalkoztam abban a pillanatban, de olyan gyorsan történt minden. Aztán ránéztem, ő kamerázott, én meg sírtam. Utána láttam, hogy ő is sír.

Nagy Martin Gábor 2009. október 4-én született meg 2 óra 25 perckor 3830 grammal és 56 cm-rel.

Nekem nagyon gyors és szerintem könnyű szülésem volt. Mentálisan nagyon jól éltem meg már az elejétől kezdve, ami szerintem nagyon sokat számít.

Sajnos a kisbabánk nyelt a magzatvízből ezért fertőzést kapott, amivel nekünk elkezdődött a kálváriánk ott a kórházban.

Egy hétig "élveztük" az intenzív részleg vendégszeretetét, amit akkor én nagyon rosszul éltem meg és nagyon féltettem a babánkat. Szerencsére minden rendben lezajlott, a fertőzésen túljutottunk és most két hónap után elmondhatom, hogy van egy gyönyörű, egészséges életerős kisfiunk.