Egy túlélő születése

Hát igen. Eljött az én nagy napom vasárnap, január 30-a. Reggel mennem kellet NST-re, reméltem már mutat fájásokat a gép. De nem tettek rám fájás mérőt, így csak babamozgást figyeltünk, ami picit lustább volt, mint szokott. 9-es értékelést kaptam rá egy nagyon kedves orvostól. Kicsit sajnáltam, hogy nem azt mondják, maga már csak a szülőszobára megy innen, de gondoltam lesz legalább még egy napunk apával, egy vasárnap. Még haza se értem, álltam a zebránál, elfolyt egy kis adag magzatvíz. Még jó, hogy már a háznál voltam, gyorsan ugrasztottam is apát, mondtam, hogy itt az idő, pattanjon. Szegény meg is ijedt, hogy hol vagyok. Megnyugtattam, hogy az ajtó előtt. Aztán tusolás, öltözés, meg apába próbáltam némi kaját bele imádkozni, mert hát hosszú napunk lesz, ő meg nehogy nekem elájuljon a finisben.

Irány a kórház, persze kocsival, mert annyi cuccot raktam össze, hogy sajnáltam volna cipeltetni még azon az 50 m-en is, amennyire lakunk a szülészettől. Izgultam, mert tudtam, hogy hamarosan kezemben lesz a kis hercegnőm.

A kórházban felvettek, és olyan hihetetlen szerencsém volt, hogy az a doki volt, akihez gondozásra jártam. Meg is nyugodtam, tudtam, jó kezekben vagyok. A méhszáj 1 ujjnyira volt nyitva, szóval doki mondta, hogy ez azért el fog tartani egy darabig, mivel még fájásom sincs valószínű csak másnap reggel vagy délután lesz baba. Hát ennek annyira nem örültem, mert pont hosszú vajúdást nem akartam, de ez van, ezt adta az élet, gondoltam én.

Beraktak egy kórterembe, apát meg hazaküldték. El kezdtem szedni a homeós bogyókat, gondoltam itt az idő, hogy bizonyítsanak. Jönni is kezdtek a fájások, délben 10 perces, ami mellett még simán elém rakták a kórházi ebédet, 3 felé már 5 perces, 5-kor jó erős 3 percesek. Akkor már eléggé fájt. Végig azon járt az eszem, hogy nem szabad lefeküdni, mert az lassítja a folyamatot, szóval csak álltam, támaszkodtam és sétáltam. Fél öt fele szóltam apának, hogy lassan jöhetne. Ekkor nézett doki újra, 3 ujjnyira voltam nyitva. Na mondom, ebből tényleg nem lesz baba egyhamar. Apa közben megérkezett, folyosón sétálva kértem, hogy mérje az időt, mert nekem már az is nehéz volt. Ő meg csak állt, és szorgosan mondta. Aztán jött a szülésznő, bevitt egy kezelőbe, oda apa nem jöhetett. Kaptam beöntést ezután, ami 20 perce elmulasztotta a fájásokat és egyáltalán nem volt rossz, sőt szerintem segített is.

Aztán apát beöltöztették és mehettünk szülőszobára. Ekkor már 17.45 volt. Picit várnom kellett, mert azt mondták, hogy mindjárt megürül a legjobb szülőágy és ha türelmes vagyok még egy pár percig, az lesz az enyém. Ott felfeküdtem az ágyra, rám rakták a fájásmérőt és ekkor már nagyon nagyon erős fájásaim voltak. Mondták, hogy nagyon ügyes vagyok, jól viselem, és jó fájásaim vannak, nem kell oxitocin. Néztem a mérőt, maximumot mutatott minden fájásnál. Végre megjött apa is, aminek nagyon nagyon örültem.

Szép kék ruhában jött és fogta a kezem. Haladtunk előre, én meg egyre jobban szenvedtem, de azért bírtam. Kiültem labdára, ott jobb lett, csak még erősebbek lettek a fájások. Apát mögém ültette a szülésznő, hogy masszírozzon, ami egy ideig jó volt, de aztán már inkább idegesített, így kértem, hogy hagyja abba. Amikor csak terv volt, hogy apa bent lesz, arra gondoltam, megpróbálok majd úgy szenvedni, hogy nehogy megijedjen, és kiszaladjon. Szerencsére sikerült, és végig bírta. Hánytam is vajúdás közben, doki erre mondta, hogy az nagyon jó, mert azt jelenti, tágul a méhszáj. 7 körül úgy éreztem, fekve jobb, meg már jött a kakilási inger, ami még jobban fájt. Felfeküdtem, doki jött nézett, mondta, hogy fél óra és megvan a baba.

Ennek annyira megörültem, hogy mosolyogva csak annyit mondtam, fél óra az nagyon szuper. erre ők is mosolyogtak. Szülésznő végig ott volt velem, mondta, hogy lassan vegyem a levegőt, meg nagyon ügyes vagyok. Ez volt a legnehezebb így venni a levegőt, de mindig igyekeztem figyelni. Aztán hirtelen a dokimat más váltotta fel, mert el kellett mennie, de a cseredoki is nagyon kedves volt, szóval nem volt gond. Már nagyon jött a kakilási inger, de szülésznő mondta, hogy csak egy pici kitartás, mert már csak egészen kevés látszik a méhszájból.

Aztán jött a doki, beöltözött maszkba, na itt az idő, gondoltam. Mondta, hogy ha jön a fájás nyomhatok. Na jött, és itt szeretném megjegyezni, hogy aki azt állítja nekem még egyszer, hogy a tolófájás már nem fáj, annak nagyon csúnyát fogok mondani. Szóval nyomtam, nyomtam ezerrel, és azt hittem, szétszakadok. Doki dicsérgetett, 3 nyomás egy fájás alatt, abból átlag kettő jó nyomás, egyet elbénáztam. Apát a fejemhez állította, hogy tartsa, de ebből már szinte alig fogtam fel valamit. Tényleg igaz, hogy az ember ilyenkor egy másik dimenzióba kerül. Harmadik fájás után doki mondta, hogy már csak egy kis kitartás, 2 fájás és kint van.

Ez akkora pluszt adott, hogy mindent beleadtam. Picit rásegített, nyomta a pocakom, ami nekem egyáltalán nem fájt. Két fájás múlva pedig a kezemben volt a kis csoda. Mintha elvágták volna, fájás megszűnt, óriási megkönnyebbülés és boldogság. Apa nem győzött puszilgatni, meg mosolyogni. Elvágták a köldökzsinórt, mert apa nem vállalta:). Aztán rátették a pocakomra. Én meg köszöntöttem a kicsilányom a nagyvilágban. Ott voltunk hárman már. Akkor megszületett a lányom, és vele együtt a családom is. Nem sírtunk, pedig azt hittem zokogni fogok, de ott abban a percben csak boldogság volt. teljesült a vágyam, mert láttam a párom arcát, ahogy először néz a lányára. szerelem volt köztük első pillantásra. Én pedig tudtam, hogy jöhet bármi, mi hárman összetartozunk örökre.

Aztán elvitték a kiscsajt megmérni, apa mehetett vele. Nekem kb. 5 perc múlva megszületett a méhlepény, de előtte azért bekötötték az oxitocint, hogy hamarabb menjen. Annyira boldog voltam és megkönnyebbült, hogy csak feküdtem, és hagytam, hogy dolgozzanak rajtam. Aztán eszembe jutott, hogy volt-e gátmetszés. Szülésznő mondja, hogy igen, de csak kicsi, nem kell félnem, de muszáj volt. Mondom neki, ja nem azért, csak nem vettem észre. Összefoltozott a doki, nagyon ügyes volt, semmi sem fájt, még a belső hadművelet sem. Aztán visszajött apa, meg a bébi, és 10-ig még az őrzőben voltunk hárman.

10,5 óra alatt lett meg a lányom a magzatvíz elfolyásától számítva, amire azt mondják, nagyon jó. A homeós bogyók szerintem segítettek, mert erős fájásaim voltak, spontán beindultak és simán ment minden. Persze a csapat, aki velem volt, ők is szuperek voltak. Csak jót tudok elmondani róluk. Később a saját dokim is odajött gratulálni, ami nagyon jól esett, hiszen nem várhatott borítékot, mégis megnézett.

Nekem az egész szülés nagyon pozitív élmény volt, nagyon fájt, de minden perc megéri, bármikor újra vállalnám.