Anyává válni fiatalon

Már túlhordtam Danit pár nappal, így naponta kellett CTG-re járni.

Mikor a napok már majdnem egy hétté bővültek, mivel nem volt fogadott dokim, a vizsgálatot csináló nővérke azt mondta, péntek reggel lesz a főorvos úr, így menjünk be korán. Vigyem a csomagom, meg anyámat is, ugye kiskorú lévén…

Aznap páromnak digerálása lett volna (meg ne kérdezzétek mi az, valami egyetemi nagyon fontos dolog), így előre tisztáztuk, bármi legyen, neki oda el kell mennie…

Reggel korán keltünk, s elindultunk a korházba. Hamar odaértünk, innen háztól házig megy oda busz, anyával útközben találkoztunk, s a CTG után úgy 10 óra magasságában megvizsgált a doki. Persze Murphy törvénye, így azt mondta, 2 ujjnyira nyitva van a méhszájam, így irány a szülőszoba, burokrepesztés.

Nagyon izgatott lettem, mert jó-jó, terhes vagyok, de hogy az a baba ma kijöjjön onnan?

Aztán eszembe jutott, hogy mi lesz Balázzsal, tudtam, muszáj elmennie, így mellé kuporodva, hozzábújva sírni kezdtem. Vártam, hogy kijöjjön a babám, de imádkoztam, csak ne akkor…

A nővérkék azt hitték, megijedtem, pedig nem... Aztán tett-vett intézkedett Balázs, s egy másik egyetemistával megüzente a tanárnak, nem megy... Hatalmas kő esett le a szívemről, nagyon boldog lettem.

Felmentünk az emeletre, anya is be szeretett volna jönni a szülés alatt, de én nem szerettem volna mást, csak a szerelmemet, így kint izgulhatott… Lezuhanyoztam? Nem emlékszem már rá pontosan, de borotváltak, aztán kellett menni ugye wc-re, majd burkot repesztettek? (Húha, a sorrendre nem emlékszem, de valahogy egymás után megvolt mind), s beengedték Balázst.

Azt mondták, burokrepesztés után minimum 6 óra, s újabb CTG-re tettek idővel.

Telt-múlt az idő, már nagyon fájt, amikor végre székelési ingerem lett… Épp jött a szülésznő, mondta, hogy megnézi, de akkor már nem volt rá idő, így azonnal a szülőágyhoz mentünk.

Na akkor beparáztam, mert féltem, hogy nagyon fog fájni, de mivel kértünk fájdalomcsillapítást, újból megemlítettem, közölték, hogy hát ilyenkor már nem lehet…

Felfogni sem volt időm, elmondták, mit hogyan kell, s 4-5 nyomás után, vágással megszületett pici fiam, Nagy Dániel, 3550 grammal és 53 cm-rel, 9/10-es Apgarral 2006.12.01-jén. Akkor már nem volt bent párom, pont a finis előtt 1 perccel ment ki, mert rosszul lett.

Odahozták hozzám Danit, hogy megnézzem, de nagyon hamar elviharzottak vele.

Még fényképet sem készíthettünk, de anya gyorsan útközben megállította a nővért.

Nagyon boldog voltam, s vártuk, hogy a méhlepény is megszülessen, de bezáródott a méhszájam, így a bordámba könyököltek, a doki meg alulról rángatott… Nagyon fájt, de próbáltak nyugtatgatni, hogy tudják, de muszáj. Aztán úgy negyed óra után kijött végre, akkor vette észre a doki, hogy atónia keletkezett (méhelgyengülés), így nem indultak meg az összehúzódások. Akkor kaptam gyorsan fájdalomcsillapítót, majd újra, még jobban rángattak. Újabb negyed óra után ezt is megoldották, de nagyon sok vért vesztettem, így már nem voltam úgy teljesen magamnál, de láttam, mi történik, csak… olyan furcsa volt…

Összevarrtak, majd kitoltak a folyosóra, ott kaptam infúziót, mert a vérnyomásom nagyon leesett (tán 90/60, de ez se biztos, csak valami ilyesmi rémlik), majd tovább toltak kis idő múlva, s oda már anya is, és Balázs is bejöttek.

Ott megmutatta anya a Daniról készült képet, akkor nagyon sírtam. Olyan édes volt. Kis pisze orra, szép szája, nagy, barna szemei, és hosszú, majdnem fekete haja volt.

Mentek az infúziók egymás után, s az utolsó után ehettem és ihattam is. Pisilés csak segítséggel ment, de ment.

6 körül toltak le a szobámba, de oda Balázs már nem jöhetett be. Így sms-en búcsúztunk. Este behozták a kisfiamat egy fél órácskára, csak néztük egymást, gyönyörködtem benne.

Ez volt életem eddigi legszebb napja!

Azóta sokat nőtt, már mindjárt 2 éves, és imádjuk!