Anya vs. dolgozó nő! Hogy is lehet ezt összeegyeztetni?

Mindig is volt állásom, volt, hogy egyszerre több is. Úgy érzem, hogy egy fiatal, egészséges, tanult ember nem engedheti meg magának, hogy naphosszat otthon lógassa a lábát. Na meg persze nagyon-nagyon kell az a fizetés is. :) De volt valami, amire sokkal jobban vágytam. A gyermekem. Nem volt könnyű, 6 évünkbe került, mire megszületett, de most itt van. Elmúlt 2 éves, és vissza kellett menni dolgozni, mert, hát, hogy is mondjam, nagyon kell az a pénz. Visszamentem szeptembertől. Egy fogyatékos gyerekekkel foglalkozó bentlakásos intézményben dolgozok, gondolhatjátok, hogy a munkaidő nem pont 8-16-ig tart. A saját gyártmányú gyerkőcöm még nincs 3 éves, ezért az óvoda csak nagy kínlódás árán veszi fel, de majd csak októbertől. Mindkét nagymama a "mennyországba költözött", apukám ugyan közel lakik, és jön is, amennyit csak tud, de neki is van munkája. A férjecském reggel 7-től késő estig dolgozik (mert hát amint írtam már, kell a pénz). Egy nagyon kedves szomszéd néni segít alkalomadtán, de nem fogad el pénzt, így nem nagyon van pofám napi szinten megkérni, hogy jöjjön át. Vidéken lakunk, bölcsőde nincs, és nem tolonganak a babysitter hirdetések sem...

Hogy lehet ezt megoldani, hogy ne sérüljön a gyerek? Mert végül is itt is csak ő számít. Ő csak azt tudja, hogy anya, aki eddig mindig itt volt, most alig van itthon. Késő este jön, és hajnalban már el is tűnik... (Ha nagyon nagy a gáz, akkor viszem magammal dolgozni, de nem akarom a főnökeim türelmét nagyon próbára tenni.)

Egy káosz az életem... Első a gyerek, második a munka, harmadik a háztartás...stb

Kezdem úgy érezni magam, mint egy gép. Hajnalban kelek, elmegyek, felébresztem az intézetben a gyerkőceimet, reggeli, indulás a suliba. Hazarohanok, addig apukám vigyáz a saját gyártásúra, felébresztem őt is. Mosok, vasalok, bevásárolok, ügyet intézek, a gyerkőccel a nyakamon (előfordul, hogy ez szó szerint értendő), közben nevelgetem őt is. Délután jön a szomszéd néni, én megyek vissza az intézetbe, és este 8-9 körül jövök haza. Addigra Hannám jó esetben már alszik, a férjem is otthon van már. Olyankor kellene családi életet élni, ami kimerül egy kis napi beszélgetésben. Mi történt ma, mindenkivel minden rendben...stb. Ha van még valami fontos, például sürgős vasalás, vagy netes átutalás elintézése, akkor azt még megteszem, fürdés, és zuhanás az ágyba. Reggel 5-kor pedig minden kezdődik elölről.

Néha azt hiszem, hogy csak velem van a baj. Nem tudom jól beosztani az időt, vagy túl maximalista vagyok (mert hát annak a fránya függönynek mindig úgy kell állnia, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, a porcicákról már nem is beszélve).

Sokszor úgy érzem, hogy itt a vég, és bármi lesz is, nem bírom tovább. Ezt a cikket is folytatásosként írom, amikor van pár percem, írok pár mondatot. Aztán jön az én lánykám, és már tépi a ruhámat, hogy menjünk játszani... én pedig nem tudok neki ellenállni :)

Ne értsetek félre, nagyon jó ez így, csak néha erőn felülinek érzem a mindennapokat, de nem mondanék le semmiről! Csak valahogy meg kellene állni néha. De hogy??? Erről szeretnék veletek beszélgetni!

Olvastam valahol: Az emberek először feláldozzák az egészségüket a pénzért, majd feláldozzák a pénzüket az egészségükért!

Hogy lehet ezt elkerülni?