Ádám baba érkezése
Egy éve történt, hogy a mi kis örökmozgó, mosolygós, huncut kisfiúnk eldöntötte, ünnepi baba lesz és nem várja meg a kiírt időpontot. Mai napig szívesen gondolok vissza arra a napra, hiszen soha nem gondoltam előtte, hogy a szülés ilyen fantasztikus érzés is lehet.
2007. augusztus 20-ára virradó éjszaka (háromnegyed 3-kor), terhességem 39. hetének elején egy gyenge pukkanásra ébredtem. Felébresztettem a férjemet, és mondtam neki, hogy itt most valami történt. Utólag tudom, hogy elment a nyákdugó és a magzatvíz, de mivel ez nem volt nagy mennyiségű, nem voltam benne biztos, hogy már itt tartunk. Rögtön 5 perces fájásaim voltak, de nem túl erősek. Férjemet megnyugtattam, ez nem megy olyan gyorsan, feküdjön vissza nyugodtan. Én is megpróbáltam még aludni, de a fájások egyre erősödtek. Gondoltam, Ádám megunta odabent, itt ma már babázni fogunk, így elmentem lezuhanyozni, hajat mosni. Ekkor már pár perces fájásaim voltak, a zuhany alatt támasztottam a falat. Mire végeztem, már csak pár perc volt a fájások között és már nem tudtam kipihenni magam közöttük. Hat óra után nem sokkal felkeltettem a férjem, aki még bepakolt néhány dolgot a táskába, és elindultunk a kórházba. Az orvosomat nem hívtuk még, gondoltam előbb nézzenek meg, lehet, hogy még órákig eltart, majd értesítjük, ha már tudunk valamit. Fél hétkor beértünk a kórházba, a fájásaim addigra nagyon erősek voltak, és már a kocsiban úgy éreztem, nyomnom kell. Mikor ezt tudattam szegény férjemmel, jobban megijedt, mint szerintem előző életében bármikor. Ahogy megálltunk a kórház előtt, ő előre ment, hogy szóljon valakinek, vagy hozzon egy tolókocsit, mert gyakorlatilag alig tudtam kiszállni az autóból. Végül mégis sikerült a saját lábamon bemenni a vizsgálóba. Amikor a szülésznő meglátta, hogy szinte egymást érik a fájások, rögtön hívták az ügyeletes orvost, aki hihetetlen szerencsémre az én orvosom volt. Két fájás között felfeküdtem a vizsgálóra, az orvosom azt mondta a következőnél nyomjak egyet próbából. Én így tettem, mire ő közölte, eltűnt a méhszáj, úgyhogy semmi előkészítés, gyorsan öltözzem át és két helységgel arrébb, rögtön a szülőszobába menjünk. A 10 méter alatt is persze jöttek a fájások, és az orvosom megmutatott egy technikát, ami segített. Végig állva maradtam, egyébként is ezt éreztem a legjobbnak, fájás alatt megkapaszkodtam, enyhén behajlítottam a térdemet, és nyomtam. Ez ment még egy fél órán át a szülőszobában is, ahol a férjem végig ott volt velem. Bár ő idegesebb volt, mint én, azért nagyon jó érzés volt, hogy velem van. A szülésznő egy pillanatra rám tette a ctg-t, és miután minden rendben volt, azt mondta szóljak, ha úgy érzem elfáradtam, vagy le akarok feküdni. Mikor úgy éreztem eljött a pillanat, felfeküdtem az ágyra. A szülésznő és az orvosom utasításait követve kb. 10 perc alatt, reggel negyed 8-kor megérkezett a mi kicsi fiúnk, 3300 grammal és 55 centivel. Rögtön a hasamra tették, és az első felsírás után a hasamon rögtön el is hallgatott. Csodálatos, félelmetes, leírhatatlan érzés volt őt fogni, tudni hogy megérkezett, egészséges, és innentől minden teljesen megváltozik. Eddigi életem leggyönyörűbb emléke Ádám születése, és tudom, hogy szerencsés vagyok, hogy ezt így élhettem át. Két órát töltöttük hármasban a szülőszobán, időnként bejött a szülésznő megkérdezni, hogy minden rendben van-e, de az a két óra csak a miénk volt, teljes nyugalomban, kisbabánk bűvöletében. Mai napig hálás vagyok a Schöpf- Mérei Ágost Kórház valamennyi dolgozójának, minden úgy telt a 3 és fél nap alatt, amíg bent voltunk, ahogy nekünk a legjobb volt. Az orvosomhoz is ragaszkodom, és ha minden jól megy második babánkat is kizárólag nála szeretném szülni.
Írta: zs.ani, 2008. október 7. 11:03
Fórumozz a témáról: Ádám baba érkezése fórum (eddig 7 hozzászólás)