Kisfiam elvesztésének története... 33. hét

Fél év után sikerült pozitívat tesztelni, mondanom sem kell, mennyire boldogok voltunk. 6. héten orvos, 7. héten már szívhang is volt és egy nem várt látogató, egy hematóma. 2 hét szigorú fekvés után megszabadultunk tőle és utána minden tökéletes volt. Voltak tüneteim, de minden lelet tökéletes és a kicsi is egészséges volt. 12. héten már éreztem őt és egyre szorosabb lett a kapcsolatunk. Azért, hogy boldog legyen, majdnem minden nap mesét olvastam neki és olyan zenét hallgattam, amit szeretett. Nagyon vártam, hogy végre láthassam, a karomban tarthassam, és azt a biztonságot nyújtsam neki, amit csak egy anya nyújthat a kisfiának.

A gondok akkor kezdődtek, amikor a 30. heti uh után kevesebbet mozgott, de betudtam annak, hogy nagy baba az alkatomhoz képest és egyre kevesebb a helye. Egyszerűen nem akartam rosszra gondolni, ráadásul mindenki(orvos is) megnyugtatott, hogy nincs okom aggódni. Az indokoltnál így is többször voltam orvosnál csak a biztonság kedvéért, így a 33. héten is. Egy megérzés miatt külön kértem, hogy nézzünk szívhangot is, ami persze megint erős volt ráadásul szépen rugdalózott.

Akkor kedden éreztem őt utoljára. Így utólag már tudom, hogy az elkövetkező napokban csak a víz és a méhösszehúzódások mozgatták a testét, amit tapasztalatlan fejjel neki tulajdonítottam.

Amikor vasárnap elment a nyákdugó, nagyon megrémültem, rögtön hívtam az orvost, de annyit mondott, ha görcsölök, akkor szóljak, mert ez még nem jelenti azt, hogy szülök. Hétfő reggel felhívtam, mert addigra 10-15 perces fájásaim voltak, éjszaka egy percet sem aludtunk emiatt. Rögtön behívott, mi pedig mentünk a saját és a baba táskával együtt. Arra gondoltam, még szerencse, hogy már mindent előkészítettünk az érkezésére, így nem kellett kapkodni.

Egy ujjnyira voltam kinyílva, amikor megvizsgált, ezért közölte, hogy befektet, hogy megállítsuk a szülést. Akkor rémültem meg igazán, amikor nem találták a szívhangot. Még le is fektettek, nyomkodták, hátha úgy sikerül, végül gyengén, de meglett. Azzal indokolták, hogy biztos rosszul fekszik, nehéz elérni. Ezek után leküldtek az ultrahangra. Ott a szülésznő még mérgelődött is, hogy miért kell időpont foglalás nélkül foglalkoznia velem, mire közöltem vele, hogy görcsölök. Puffogva rám tette a gépet, de rögtön el is hallgatott. Akkor már tudtam mit fog mondani, de azt az érzést az ellenségemnek sem kívánom. Közölte, hogy elhalt a terhességem, ráadásul már 1 hete. Kiderült, hogy az a gyors szívhang, amit hallottak, az enyém volt.

Teljesen összeomlottam, fel akartam ébredni ebből a rémálomból. Nem akartam elhinni, hogy a kisfiunk, akire mindennél jobban vigyáztunk és mindennél jobban szerettünk, minden ok nélkül meghalt.

A szülést, mint egy robot, úgy csináltam végig. Azóta testileg rendbe jöttem, de lelkileg egyhamar nem fogok. Sajnos az okát azóta sem tudták megmondani és így nehéz túltenni magunkat rajta.

Hamarosan újra próbálkozunk, de a kis Angyalkánkat soha nem felejtjük el. Mindig ő lesz az első kisbabánk.