Bercel születése

A terhességem nem volt problémamentes, másfél hónapot töltöttem kórházban visszatartás miatt. A 29. héttől a 36.-ig. Még 2 és fél hetet tölthettem otthon hosszú idő után, mielőtt megindult a szülés a 39. héten.

Bercel a népszavazás napján érkezett, hosszú vajúdás után, császármetszéssel.

Március 7.-én úgy mentem NST-re, hogy már éreztem, valami készülődik. Aznap délutántól már tíz-tizenöt perces görcseim voltak. Az öt perces fájások 8.-án este 8 óra után kezdődtek, majd kb. fél 11 körül mentünk be a kórházba a férjemmel, már eléggé kellemetlen erősségű fájásokkal, ahol vizsgálat után azt mondták, hogy ez még csak 1 ujjnyi, úgyhogy inkább sétáljak egy kicsit. A fájások közben folyamatosan erősödtek és a séta nem esett jól, inkább ültem a folyosón, miközben a férjem a hátam masszírozta. Majd NST-séta-vizsgálat-NST-séta-előkészítés-séta és ezek után reggel 9-kor már fel kellett feküdnöm a szülőágyra, bár még csak két ujjnyira tágultam ki. Az orvosom nem tudott bejönni, ezért az ügyeletesnél szültem, amit egyáltalán nem bánok, mert 12 óra vajúdás után kaptam fájdalomcsillapítót, amit az én orvosom nem tudott volna beadni.

Bekötötték az oxitocint, burkot repesztettek és vártunk, bár közben volt némi izgalom is, mert kicsit magas cseppszámon indította meg a szülésznő az infúziót és összefüggő fájásaim lettek aminek hatására Bercel szívhangja leesett, de a doki gyorsan megoldotta a dolgot. Bár alternatív szülőszobába nem kerülhettem, mert azt elfoglalták előttem, azért az ügyeletes orvos sokszor átcsempészte a labdát, hogy ülhessek rajta, hátha segít, de még így is keservesen lassan haladt a tágulás és én mindig nagyon elkeseredtem az újabb vizsgálatok után, hogy még mindig csak ennyi.... Pedig többször is mondták, hogy már nincs sok hátra, hamarosan meglesz...A férjem viszont hősiesen helytállt mellettem. Már az éjszaka folyamán lekopott a bőr a kezéről, annyit masszírozta a derekam.

Szépen eltelt a délután is, kb. 3 óránként kaptam fájdalomcsillapítót, de azért éreztem a fájásokat. Közben bejött egy császár, ahol komplikációk léptek fel és eléggé elhúzódott, megindult egy másik szülés, ami szintén problémás volt, mi meg egyedül maradtunk. Még mindig nem tágultam ki teljesen, még volt egy kis pereme a méhszájnak, de már éreztem, hogy nyomnom kell, ezt azonban nem engedte a szülésznő és ez így ment hosszú ideig... Az utolsó adag fájdalomcsillapító hatása már rég elmúlt. Nem mondom, hogy hang nélkül tűrtem... Amikor végre újra jött az orvos, már teljesen kivoltam. Mondták, hogy forduljak a bal oldalamra, és ha jön a fájás "nyomogathatok", hogy így segítsem a kisfiam fejének a beilleszkedését.

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el így, de még kaphattam egy fél adag fájdalomcsillapítót. Közben vizsgáltak többször, de csak nem akart rendesen beilleszkedni és leszállni a fejecske. Ekkor az ügyeletvezető megvizsgált és kimondta az ítéletet: megkaptam a lehetőséget, nem ment, úgyhogy műtő. Erőm már nem volt tiltakozni és rettenetesen fáradt voltam. A császártól egész terhesség alatt rettegtem. Én is császárral születtem. Lehet, hogy tudat alatt az én hibám, hogy így alakultak a dolgok. A lelki tényezőkön sokat rágódom azóta is. Innen már gyorsan haladt minden, bár nem ment simán a dolog, mert el kellett altatni, mivel fájt, ahogy elkezdték kinyitni a hasam. Nem lett tökéletes az érzéstelenítés. Szóval még az sem adatott meg, hogy akkor lássam a fiam, amikor kiveszik. Március 9-én, este 8 óra 55 perckor segítették világra, nagyon hosszú és fárasztó vajúdás után. 3500 grammal és 59 centivel született meg. Megszülnöm pedig azért nem sikerült, mint utólag kiderült, mert rossz volt a fejtartása, rosszul fordult be és ezen sajnos a sok pozícióváltás sem segített, amit a szülőágyon végeztettek velem. Ez azóta is fájó pont számomra.

De örök hálával tartozunk Dr. K.-nak mindazért, amit értünk tett. Köszönjük. Én pedig reménykedem, hogy a következő gyermekemet sikerül természetes úton megszülnöm. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan eljön az idő, amikor azt mondom, hogy bármikor bevállalnám a következőt…