Terhességem története

4 hetes terhes voltam, mikor egy hétfői nap nagyon rosszul lettem. Ekkor pincérként dolgoztam. Nem győztem hátra szaladgálni a mosdóba és hányni, azt hittem nem is érem meg az estét... Alig bírtam kivinni egy tál ételt úgy, hogy ne hánytam volna el magam. A következő nap szabadnapos voltam és pihentem, de a rosszullétek nem szűntek meg. Másnap nem mentem dolgozni és utána se (sőt azóta se). A rosszulléteim egész nap tartottak, sőt, néha éjjel arra ébredtem, hogy mennem kell, hánynom kell. Szinte semmi nem maradt meg bennem. Az orvos B6 vitamint adott, illetve kúpot, mert azt ugye nem tudom kihányni.

Végül 3 héttel később, hét hetes terhesen kerültem be a szőnyi kórházba, ahol riadtan néztek rám. Mint utólag kiderült, azt hitték, méhen kívül van a baba. Rögtön megvizsgáltak, ultrahangot készítettek. Ekkor láttam először a babám, 12mm-es volt. Ezután infúzióra kötöttek. Ekkora 6 kg-ot fogytam. 2-3 nap múlva jobban lettem és erősködésemre haza engedtek. Másfél hét múlva mégis visszakerültem, ekkor már súlyosabb volt a dolog... éjjel-nappal hánytam, 5 percnél tovább nem aludtam, sem szilárd, sem folyékony tápanyag nem maradt meg bennem. Két hét után nehezen, de jobban lettem és újra hazamehettem. Ekkor 11 hetes terhes voltam. Mindenki azzal biztatott, hogy a 12. hétre jobb lesz, de nem lett, a 12. héten újra visszakerültem a kórházba. A súlyom folyamatosan csökkent, a vizeletem tele volt acetonnal, ami a kiszáradást jelzi. Akkora már nem volt játék, nem egyszeri hányás volt. Bár az orvosok, nővérek mindent megtettek nem hagytak alább a rosszullétek, a 13. hétre 12 kg-mal mutatott kevesebbet a mérleg. Ekkora már elég nagy volt kálium hiányom és szinte egy vérképem sem volt jó. Vénát csak hosszú keresgélés után találtak a nővérkék. Kék foltokkal volt tele mindkét kezem. Ekkor tették fel a kérdést, amit végig sem hallgattam, mert tudtam, akármit is hoznak fel, a válasz NEM lesz. Nem VETETEM el a gyermekem.

Karácsony hetében Pestre küldtek tovább, addigra 16 kg-mal voltam soványabb. A gondolattól is rosszul voltam, hogy ott kell töltenem a karácsonyt egyedül 100 km-re a családomtól, a szüleimtől, a szerelmemtől, a testvéreimtől. Végül kisírtam, hogy csak karácsonyra engedjenek haza.

Megtörtént, saját felelősségemre hazajöhettem, azonban a lelkemre kötötték, menjek vissza 2 nap múlva, mert 16 hetesen meg kell csinálni az afp-t. A kocsiban végig szorongattam a zacskót, de ahogy megláttam az Ács táblát, fülig ért a szám, azt sem tudtam, hogy nyissam az ajtót, hogy menjek be, hogy minél előbb ITTHON legyek. Aznap éjjel csak kétszer hánytam.

Életem egyik legszebb karácsonya volt, azt hiszem ilyenkor tanulja meg értékelni az ember, hogy mije van és kik azok az életében, akik mindennél fontosabbak számára.

2 nap múlva indultam vissza, mire visszaértem, azon kaptam magam, hogy de jó lenne anyu franciasalátájából enni. Így elővettem a kis csomagot és ettem, persze nem sokat, 1-2 kanállal. 1-2 nap múlva már egy kiflit is meg tudtam enni, így a szilvesztert már itthon töltöttem. A 21-22. hétig még sokat voltam rosszul, a terhességem végighánytam, de ezeket már nem igazán kísérte rosszullét, így a második felét élvezhettem a gyermekvárásnak.

Kisfiam, Ádám 2007. június 11-én este 9 órakor született meg, napra pontosan, minden féle komplikáció nélkül, 3200 grammal és 52 cm-rel.

Életem egyik, sőt az egyetlen jó döntése, hogy vállaltam őt és küzdöttem érte. Azóta elmúlt 10 hónapos és bearanyozza a napjainkat. Már az első pillantása feledtetett velünk minden rosszat.