Szomorú történet 1.

1985-ben ismerkedtem meg a jövőbeni férjemmel, és 1986-ban hozzá is mentem. De a történet nem itt kezdődik igazán. 9 éves voltam, amikor szüleim elváltak, és én az apukámmal maradtam, mert nagyon imádtam őt. (Anyukámat is szerettem, de csalódnom kellett benne gyerekfejjel. )Ekkor pont 3. osztályos voltam. Apu nagyon szépen nevelt minket, mert ugye a húgom is ott maradt, de ő nem sokáig bírta anyu nélkül.

Rá 1 évre hogy elváltak, apu új asszonyt hozott a házba, akinek szintén volt egy lánya. Attól kezdve csak a cseléd voltam, 14 éves voltam, mikor megszületett az öcsém. nekem kellett mosni, takarítani a családra, gyerekre vigyázni, tanulni, később dolgozni.

És itt jön amiről az elején írtam, 16 évesen megismertem valakit, akihez 17 évesen férjhez is mentem. 1 év múlva terhes lettem, de 20 hetesen megszültem és a baba meghalt. Rá 1 év múlva terhes lettem a lányommal, 20 hónapra rá megszületett a fiam.

Igazából már akkor voltak a páromnak gondjai az itallal, csak nem olyan nagy fokban, és pár év múlva úgy gondoltuk, hogy legyen még egy gyerekünk, de sajnos a baba 3 hetesen meghalt.

Akkor már az italé volt a főszerep, de én nem bírtam volna feldolgozni a kislányom halálát, ha nem szülhetek még egy gyereket. Így hát lett még egy kisfiam.

Másfél éves volt, amikor elváltunk. A volt férjem azóta nem tartja a kapcsolatot a gyerekekkel, és ennek már 15 éve. Most 41 éves vagyok, férjhez mentem, szerettünk volna közös gyereket, de már kétszer elhalt a baba a hasamban.

Közben cukorbeteg lettem, a volt férjem egyik gyerekem után sem fizetett, az állam előlegezte, sokáig egyedül neveltem a gyerekeimet, és most azt hallom vissza mindenkitől, hogy letagadja a gyerekeit.

Amíg mi nagy nehezen keressük meg a pénzt a gyerekeknek, ő vígan kocsmázik, és azt üzente nekünk, hogy reméli, éhen pusztulunk, mert tőle nem látunk egy fillért sem, és ezért nem dolgozik hivatalosan. Persze az italtól már epilepsziás lett.

A nagyfiamnak kellet volna, hogy mellette legyen az apja, A többieket meg nem érdekli.

Még a nagyanyjuknak sem kellenek a gyerekek, pedig nincs, és nem is lesz több unokája, mert a volt sógornőmnek nem lehet gyereke. De persze a volt anyósom kiabálta, hogy vegye el az Isten tőlem, ami nekem a legszentebb. Hát tőle vette el. Mert a lánya miatt sokat sír, hogy nem szülhetett sohasem.

Azt tudom, a gyermekeim imádnak engem, és én is őket, és se az apjuk, se a nagyanyjuk nem ismerheti már meg sohasem ezt az érzést.

A történet folytatódik a mostani életemmel...