Soha ne add fel! IV.
Cikkem előzményeit most nem írnám le, megtalálhatóak itt e remek honlapon! Az utolsó óta nagyon sok minden történt velem-velünk...nagyon sok remek és csodálatos dolog!
Már karácsonykor elterveztem, hogy megírom történetünk folytatását, de nem volt rá idő, no nem csak a vendégsereg miatt, hanem azért sem, mert már velünk van a kisfiunk és Ő az úr a háznál.
A szülésemért hálás vagyok a sorsnak, Istennek. Nem volt könnyű, de annál csodálatosabb, csak többnek érzem magamat és a páromat is tőle!
Az én tanácsom csak annyi minden egyes nőnek, aki még előtte áll, hogy bízzanak magukban és a kis életben, ez a legfontosabb! Nagyon sok könyvet elolvastam a szülésről, természetes félelem volt bennem, de nagyon nagy hatással volt rám a Lelki köldökzsinór című szenzációs könyvecske, ami arról szól, hogy már a pocakban is tessék kommunikálni a babával, gondoltam miért is ne, mi veszíteni valóm van? Állítom, hogy megérte, mert ahogy a pici srácom rám nézett...az első tekintetével tudatta, hogy ismerjük egymást...még most is meghatódom, ha arra a pillanatra gondolok!
No, ennyit a szülésemről, elvégre nem születéstörténetet szeretnék írni!
Barnabás fiam immár több mint négy hónapos és imádnivaló kis egyéniség! Nem mondom, hogy az anyaság csupa derű és móka, mint ahogy az a filmekben és könyvekben meg van írva,de az biztos, hogy a földön az egyik legszebb dolog! Sok mindenre megtanít, sőt olyan dolgokat is képes kihozni az ember lányából, amire maga is rácsodálkozik...az a nagy büdös helyzet, hogy mióta anyává váltam, azóta szocializálódok rendesen, persze a szó jó értelmében!
Ugyan vannak extra nehéz napjaink is, mikor az idegek a végsőkig feszülnek, mondjuk mikor egy időben az volt a srácom szokása, hogy se éjjel, se nappal nem aludt, én pedig olyannyira ki voltam már fáradva, hogy a boltban hagytam mindent, amit bevásároltam... úgy ahogy volt, bevásárlós kocsistól, blokkostól...azért volt aznap is vacsi:)
Tehát nem leányálom ez az egész, de életem legcsodásabb és legélménydúsabb korszaka kezdődött el. Valóban igaz, hogy szülővé válni hatalmas nagy feladat, de a lényeg, hogy élvezzük szerintem, hogy ne fásuljunk bele, hogyha úgy adja kedvünk, akkor magunkra is tudjunk időt szánni, bármilyen nehéz is és bármilyen komoly szervezettség is kell hozzá!
Eleinte én is beleestem abba a komoly hibába, hogy ugyanúgy akartam mindent...anyuka lenni, háziasszony lenni, feleség lenni...nem megy - nem ment, de már tudom, hogy nem kell szégyellni, nem kell tökéletesnek lenni, meg kell tanulni azt, amire a gyermekem tanít, hogy a jelen a fontos, az hogy amikor kívánja vele játsszam, vele mókázzak, vele legyek, ezek azok a percek, órák, amelyeket később már nem lehet behozni, minden más várhat! Szerintem!
Nem értek azzal egyet, hogy hagyjuk a kicsiket sírdogálni, attól a sok hülye népi baromságtól, miszerint a sírástól csak tágul a tüdeje meg még sok ehhez hasonló szamárság, egyenesen feldühödök!
Én, illetve mi a férjemmel sokat küzdöttünk azért, hogy most itt legyen velünk Barna, az ő születésének előzménye rengeteg csalódás és könny volt, de soha nem adtam fel, bármi volt is, mindig arra gondoltam, hogy még mindig van tovább és próbálok így élni most is, de immár Vele!! Bármi jöjjön is, a mottóm továbbra is: soha nem adom fel!
Írta: vnékata, 2011. január 28. 10:08
Fórumozz a témáról: Soha ne add fel! IV. fórum (eddig 8 hozzászólás)