Megcsaltak, megaláztak...mit tegyek?

Az én történetem a következő.

Elvált asszony voltam két gyermekkel, amikor megismerkedtem a jelenlegi férjemmel, aki szintén elvált volt. Az első férjem sajnos alkoholista volt, nagyon sokat szenvedtünk mellette, amikor ivott nem állt meg előtte senki, ütött-vert engem és a gyerekeket is. Sokszor éjszaka menekültünk a szomszédokhoz, aztán elegem lett és elváltam. Amikor elszánta magát és elment alkoholelvonóra, már késő volt, addigra májrákja lett, és pár évvel ezelőtt – szörnyű kínok között – meghalt. Nagyon megrázott a halálhíre, hiszen mégiscsak a gyerekeim apja volt, és úgy gondolom csak az alkohol miatt tette amit tett, egyébként nagyon szerette a gyerekeit, és „a maga módján” engem is.

Na de nem ez e lényeg. Új munkahelyet találtam, ahol megismerkedtem a jelenlegi férjemmel, akivel egy év együttélés után 15 éve összeházasodtunk. Neki is van két gyermeke, de már mindegyik „kirepült” a családi fészekből, az én két lányom is közben férjhez ment.

Nagyon nagy volt köztünk a szerelem, és tudom hogy mások számára ez hihetetlen, de soha egy hangos szó nem esett köztünk. Ez a szerelem még egészen tavaly márciusáig lángolt, nem változott át még ennyi idő után sem szimpla szeretetté és megszokássá. Bennem legalábbis lángolt, és úgy vettem észre, hogy benne is.

Aztán a férjem egyik napról a másikra megváltozott, ideges volt, nem lehetett hozzá szólni, nem evett, stb. Akkor már éreztem, hogy valami nem stimmel, és egyik este valamilyen kézilabda meccs volt a TV-ben, azt mondta, nyugodtan menjek fürödni, Ő nézi a meccset és csak utána fürdik.

Valamiért vissza kellett mennem a nappaliba, és megdöbbenve hallottam, hogy sutyorogva telefonál: „jól van drágám majd holnap megbeszéljük, vigyázz magadra életem, puszi, szia-szia-szia”. Kővé meredtem az ajtóban, nem kaptam levegőt, nem tudtam megmozdulni, megszólalni. Nem tudom mennyi idő telt el, amikor észrevett, és rám förmedt, hogy mit keresek az ajtóban, azt hitte fürdök. Megkérdeztem, hogy kivel beszélt, azt mondta az egyik haverjával, hát ez még jobban megdöbbentett a fent leírt szöveg miatt. Aztán amikor elment fürödni – tudom, hogy nagyon csúnya dolog – de megnéztem a telefonját, amit előtte soha nem tettem, hiszen ezer százalékosan megbíztam benne. Utána jött az ismételt hideg zuhany, amikor megláttam, hogy az egyik kolléganőnket hívta. Legalább harmincszor szerepelt a neve a híváslistán. Azt hittem vége az életemnek, vége mindennek, amikor kérdőre vontam, azt mondta nincs köztük semmi, csak jó barátok és szeret vele beszélgetni. Nagyon el voltam keseredve, gyűlöltem és szerettem egyszerre. Aztán felhívtam a „kedves” kolléganőt, aki elmondta, hogy a férjem panaszkodott neki, hogy én nem törődök vele, nem fekszem le vele, nem főzök, nem mosok és vasalok rá, ő csak próbálta vigasztalni. Én közöltem vele, hogy egy héten kb. háromszor szexelünk, és ha nem venné észre tiszta és vasalt ruhába jár, hiszen még azt sem tudja hogyan kell bekapcsolni a mosógépet, és hogy hol tárolom a vasalót. Kértem, hogy hagyja békén a férjemet, mit akar egy nálánál 20 évvel idősebb férfival. Azt mondta csak barátok, és nincs köztük semmi. Nagyon sokat szenvedtem hetekig táppénzen voltam, felment a vérnyomásom, nem tudtam enni, állandóan sírtam, szinte még a víz is kijött belőlem. Idegen volt a lakás, a bútorok, minden, amit közösen szereztünk. Aztán amikor közöltem vele, hogy elhagyom, elköltözök albérletbe, akkor egész éjszaka könyörgött, sírt, az öklével és a fejével verte a falat, térden állva könyörgött, hogy bocsássak meg neki, hogy ilyen fájdalmat okozott nekem, de nem tudtam neki megbocsátani, hideg maradtam, pedig látszott rajta, hogy szenved, és talán attól, hogy őt is szenvedni látom, egy kicsit megkönnyebbültem, mintha leesett volna a szívemről és a mellkasomról az a mázsás súly, ami addig nyomasztott.

Aki már élt át hasonlót az tudja, hogy miről beszélek. Leültünk nagyon sokszor beszélgetni, hogy miért tette, miért pocskondiázott az előtt a ribanc előtt, de azt mondta, nem tudja mi történt vele, már megbánta, és nem is beszél vele még a munkahelyen sem. Pár nappal később lecsitultak egy kicsit a dolgok, ígért fűt-fát, úgy látszott megbánta, és véget vetett ennek a kapcsolatnak, aztán megkaptuk a következő havi telefonszámlát, ami ismételten 40 ezer forint körül mozgott. Megkérdeztem, hogy kivel beszélt, mire gondolkodás nélkül annak a nőnek a nevét mondta. Már szinte meg sem döbbentem, hiszen már így sem bíztam benne, és soha nem is fogok tudni bízni. Elkeseredésemben felhívtam a nő férjét, és közöltem vele, hogy tudja-e, hogy a kedves felesége, és a férjem „jóban” vannak. Hát nagyon meglepődött, még el is sírta magát a telefonba, és még nekem volt lelkiismeret furdalásom. Egyébként két családja van, ha jól tudom a kisebbik még csak 6 éves. Elnézést a fenti kifejezésért, (ribanc) de milyen anya az ilyen, aki sárba tiporja még a gyermekei érzéseit is, és a férjéét, aki imádja. Arról nem is beszélve, hogy tönkretette a mi házasságunkat is. Persze mindig kettőn áll a vásár. Nagyon sokat, hosszú hónapokat szenvedtem, aztán jött a tél, amit amúgy is nehezen viselek, és teljes depresszióba estem.

Állandóan az ablakba álltam, és azt vártam, hogy kinyíljon az első hóvirág. Egyik délután mikor hazaértem a munkából, ismét kinéztem az ablakon, és ott volt a hóvirág. Onnantól már kezdtem megnyugodni, tudtam hogy ez már a tavasz jele, és vége a sötétségnek. A férjem közben teljesen közömbös lett számomra, pedig ő próbálkozik, de már idegen az érintése, a szavai, minden. Elmúlt a nagy szerelem, és csak egy kevéske szeretet maradt, de talán inkább csak sajnálatot és szánalmat érzek iránta. Nem tudom tart-e még a kapcsolatuk, történt-e közöttük valami, de már nem is érdekel.

Egyet tudok, ha ezt az embert én elhagyom - hiszen annak a nőnek nem kell, csak kihasználja -, akkor teljesen el fog zülleni, és sokszor megkérdezem magamtól, hogy van-e jogom egy életet a mélybe taszítani, holott ő még ennél jobban megalázott, sárba tiporta az érzelmeimet, az iránta érzett szerelmet. hogyan tud valaki ilyet tenni, ha szereti a párját, hogyan tud neki ekkora fájdalmat okozni?

Most még nem tudom meddig bírom ezt a lehetetlen helyzetet, hiszen a mi kapcsolatunk "részemről" már nem ér semmit, de őt még mindig sajnálom, nem tudom, mit csináljak. Sokszor jut eszembe a volt férjem, aki nagyon sok testi fájdalmat okozott amikor megvert, de azt tudom, hogy soha nem csalt meg, még akkor sem, amikor már egyedül volt.