Miért ilyen nehéz választani?

Hamar rá kellett jönnöm, hogy ő az a tipikus otthonülő fajta. Fél napokat ült a gép előtt, ha nem, akkor tv-ztünk, vagy valami ilyesmit csináltunk, a 4 fal között.. Azon a nyáron nem mentünk sehova, talán négyszer elmentünk sétálni, és annyi. Később se változott. Én így nem éreztem jól magam vele... És ez mindig látszott rajtam. Mindig megkérdezte olyankor, hogy mi a baj, és mindig elmondtam neki, hogy csak egy kis közös program kéne, és minden jobb lenne... Mindig megígérte, hogy tenni fog érte, és ki fogunk mozdulni.. De ez sosem történt meg.. Maximum az ígérete utáni 1-2 hétben volt valamivel jobb a helyzet, de utána minden úgy volt, mint eredetileg..

Kétszer jutottam el eddig a mélypontra, amikor azt mondtam, hogy akkor hagyjuk abba... Olyankor mindig nagyon megijedt, rájött, hogy elveszíthet. Mindig megígért mindent, és én hittem, hogy jobb lehet, hiszem még annyira szerettem... Legutóbb novemberben akartam vele szakítani. Amikor megmondtam neki, hogy szerintem nincs értelme folytatni, nagyon kibukott, teljesen kikészült... Kért egy utolsó esélyt, én pedig megadtam neki. A lelkem mélyén tudtam, hogy nem fog változni, de mégis bíztam, hátha... De megint nem lett változás... Majd beleőrültem, hogy szeretem, de nem vagyok mellette boldog...Leírhatatlan és nagyon rossz érzés.

Aztán történt valami.. Barátnőm elhívott bulizni pénteken. Nem vagyok egy nagy buliba járós fajta, de úgy döntöttem, hogy elmegyek, jól érzem magam. Hát kicsit túl is lőttem a célon...Megismerkedtem egy sráccal, egész éjjel táncoltam vele, és csókolóztam is.. Nagyon jól tudtam, hogy mit csinálok, és mégsem bántam, nem volt lelkiismeret-furdalásom sem.. Szóval nagyon jól éreztem magam vele... Ez volt pénteken... Barátom szombaton és vasárnap jött hozzám. Persze egész nap a szobába voltunk, nem csináltunk semmit. És azután az éjszaka után a szemébe tudtam nézni, minden bűntudat nélkül... Sőt.. A sráccal, akivel a buliban ismerkedtem meg, hétfőn találkoztam.. És megint nagyon jól éreztem magam vele.. Elvitt kávézni, sokat sétáltunk és beszélgettünk.. Mondhatni randi volt.. Olyan igazi, amire mindig is vágytam.. Mikor felszálltam a buszra, csókkal köszöntünk el...

Aznap eldöntöttem, hogy szakítok a barátommal. Másfél év hosszú, tudom, főleg egy ilyen kapcsolatért eldobni, de ezt amúgy is megtettem volna, ez csak egy végső lökés volt. Nagyon elszánt voltam. Igaz, hogy utána egész éjszaka bőgtem, de tudtam, hogy így a legjobb... Megbeszéltük, hogy ma találkozunk.. Reggel mentem, 9-re, nem mentem be suliba. Elvittem a cuccait, amiket itt hagyott... Nagyon-nagyon meg volt törve.

Számítottam rá, hogy olyan állapotban lesz, tudtam, hogy nem szabad engednem, hogy befolyásoljon, most már nem szabad visszatáncolnom... De nem így lett.. Sokat beszéltünk.. És meggyőzött, hogy adjak neki még egy utolsó esélyt. A francba..és belementem... Pedig tudom, hogy nem lett volna szabad. Csak mást súg a szívem, mint az eszem.. Nem hiszem, hogy olyan nagyon meg tudna változni, de megígérte, mert szerinte most jött rá igazán, hogy mit veszíthet.. Nem szabadott volna hagynom magam.. Ja és pont most beszélek a sráccal, akivel táncoltam... És azt hiszem, vele el tudnék képzelni egy kapcsolatot...

De most, hogy elmondtam neki, mit csináltam (visszafogadtam barátomat), érthetően kicsit alábbhagyott a lelkesedése... Persze írja, hogy megért, stb., de látszik, hogy nem... Fogalmam sincs, mit fogok ezek után csinálni, teljesen tanácstalan vagyok...

Aki tudna segíteni, megköszönném, ha írna hozzászólást... jólesett kiírni magamból..