Megismerkedésünk története és viszontagságai – az ex nem nyugszik..

A párommal lassan 3 éve vagyunk együtt. Megismerkedésünk (az első) nem volt mindennapi, sőt mondhatnám, love story-ba illő. 9 évvel ezelőtt találkoztunk először a metrón, amikor is én gimnáziumba, ő egyetemre járt. Általában hetente 2-3 alkalommal összefutottunk, miközben a metrót vártuk, ugyanazon a helyen és szinte percre pontosan ugyanabban az időben... Az a fajta pasi volt, aki nekem akkoriban nagyon bejött: fülig érő száj mosolygás közben, édes pofi, ing.. Persze, hogy megtetszett. Megállókon keresztül szemeztünk, vigyorogtunk mindketten, mint a tejbetök, sokan biztos hülyének is néztek..Viszont már akkor látszódott, hogy ő nem az a kezdeményező típus, mert soha sem szólított meg, és nem is kérte el a számomat. Pár hónap múlva, amikor ő végzett az egyetemmel, megszűntek az izgalmas találkák, és el is felejtettük egymást. Egy valami maradt meg bennem: a neve, amit csak azért tudtam, mert nála volt a leckekönyve, amiről leolvastam, és mivel elég ritka neve van, meg is jegyeztem... Ennek a kulcsfontosságú információnak később nagy szerepe lett a megismerkedésünkben.

2006-ban regisztráltam egy közösségi oldalra, és mint mindenki más, én is megnéztem az összes ismerősöm. Köztük őt is, a neve alapján. Egy darab ilyen nevet találtam, ŐT. Mivel akkor már jó ideje párkapcsolatban éltem, nem tulajdonítottam neki semmiféle érzelmet. Viszont egy évre rá, nem tudom, mi volt a motiváció, megint megnéztem az oldalát, és be is jelöltem...csak úgy... Nem kellett sokat várni, jött is a levél, puhatolózott, hogy honnan is ismerjük egymást (amire egyébként nagyon is tudta a választ). Hét év telt el azóta, de mégis megismert, pedig megváltoztam. Mondanom sem kell, hogy egyik levelet követte a másik, míg nem már chaten kezdtünk el beszélgetni. Eközben nekem volt egy már nem igazán jól működő kapcsolatom, és neki is ugyanez..

Egy idő után egyértelmű volt,hogy fellángolt valami közöttünk, és többet akarunk, mint egy barátság. Romantikus, izgalmas, titokzatos időszak volt ez, ugyanakkor a lelkemnek nem tett jót a titkolózás, hazugságok az akkori párom előtt..Ez nem az én stílusom, de úgy látszik, sokszor nem mi döntjük el, mikor jöjjön az új szerelem, ami újra életre kelt minket.. két hét után én megszakítottam a régi kapcsolatot, és később az „új” párom is ezt tette...azaz tette volna...Na itt kezdődött el az ex-barátnő és kalandjai c. rész...

Ő nem akarta, hogy vége legyen köztük, többek között „kényelmi” szempontból, és nem is akarta felfogni a szituációt. Talán egészen addig, amíg ki nem derült számára, hogy én létezem... Ki volt kelve magából, gondolom dühöngött rendesen, és persze jöttek a levelek tőle a postafiókomba... Már akkor kezdte a hazudozást. Megmondta, hogy addig nem nyugszik, amíg nem szakít szét minket, bevetett mindent. Kaptam magánleveleket, kaptam sms-t, sőt a közösségi oldal adatlapján is vártak rám, egyértelműen nekem címzett üzenetek.

Már akkor elgondolkodtam, hogy lehet valaki ennyire gyerekes (pár évvel idősebb nálam), hogy nincs legalább egy kicsi büszkesége, hogy emelt fővel távozzon. Nem, ő visszasüllyedt az óvodába, és elkezdte a játékait. Hazugságok, történetek, képek – próbált kibillenteni a biztonságból. Nem mondom, néha meginogtam, de ki nem? Ugyanakkor áldom a sorsot, hogy iszonyatosan jó emberismerettel rendelkezem, és tudtam, hogy kinek kell hinnem, hogy mi az igazság, teljesen elfogulatlanul... Pláne, amikor az információi eléggé sántítottak, pl. azt állította, hogy vele msn-ezett egész végig xy időben. Miközben együtt voltunk, és elő sem vette a telefonját a párom. Másrészt eléggé elképzelhetetlen, hogy egy ember, aki végre megszabadul attól, aki eddig gátolta mindenben, visszatáncol, miközben egy olyan kapcsolatra, olyan párra lelt, amit mindig is akart. Ennél már csak az volt a cikibb, amikor a saját barátai mondták neki, hogy hagyja már abba ezt az egészet, és kezdjen új életet.

Hát nem, nem nagyon tudott leszakadni rólunk. Volt idő, amikor (minden hátsó szándék nélkül) kezdeményeztem a barátkozást vele, gondolván, ha értelmes, akkor nem lesz semmi probléma. Nekem nincsenek ellenségeim, én mindenkivel jóban vagyok (aki normális)... Az ilyenek lehetnek a kivételek... Úgy tűnt, működik a barátság, bár tartottam a 2 lépés távolságot, mert sejtettem, hogy robbani fog az a bomba...

Hát így is lett, vissza is élt vele, úgyhogy nyugtáztam, hogy egy éretlen személyiséggel van dolgom, akit csak a harag, a düh motivál, pedig egy kapcsolat, ha elromlik, az két ember műve... Ő nem tudja megemészteni magát, az életét, azt, hogy ilyenek meg olyanok a szülei, és így nem képes egy normális kapcsolatra sem. Ez az ő baja. Igazi pszichológus kezelésére való személyiség.

Sokat tudnék még mesélni, egy egész regényt a nevetséges játékairól, de túl hosszadalmas lenne.

A lényeg, hogy ilyen emberek vannak, és lesznek is, de nem szabad hagyni, hogy tönkremenjen egy új, bimbódzó kapcsolat, csak mert van egyvalaki, aki nem tud nyugodni!

Nekünk a párommal valamiért találkoznunk kellett, és nem is akárhogy, úgyhogy már csak ezért sem hiszem,hogy a sors rövid időt szánt volna nekünk...