Intő jelek

Minden idén, 2009 januárjában kezdődött. Megismerkedtem a számomra ideális fiúval, akivel eltudtam képzelni, hogy egy hosszabb, tartós kapcsolatom legyen. De az Élet nem őt szánta nekem és én vak voltam ezt észrevenni...pedig nem egy jelet kaptam, hogy ez nem jó, ebből még bajok lesznek. De én beálltam az ördögi körbe, hagytam magam sodortatni az árral, mondván "sodor az ár, boldogság vár" DE NEM VÁRT!

Elmesélem, hogy volt.

Összejöttünk, nagy remények, "de jó veled" érzés. Minden olyan remekül ment és én úgy éreztem, talán most megfogtam az Isten lábát és nekem is lesz egy hosszú párkapcsolatom.

Már az első hónapban jött az első jel, amikor igen is azt kellett volna mondjam: "nagyon szépen köszönöm" ... és ki kellett volna lépjek. De nem tettem. Mi volt a jel? A kedves barátommal, a tesómmal és a legjobb barátommal elmentünk bulizni; és mit látok egyik percben, mit nem..hát a kedves barátom hirtelen rátapadt két kezével a tesómra (természetesen, ő rögtön eltolta magától)..gondoltam részeg szegény. A jel ott volt, csak én nem láttam. Pedig észre kellett volna vegyem, hogy ha a szemem előtt a tesómra mászik, akkor ez még veszélyeztetheti a kapcsolatunkat.

Jó, nem szóltam semmit, gondoltam megy az élet tovább. Minden ment is a régi kerékvágásba, örvendtem, hogy jól megvagyunk. Ekkor még boldog is voltam vele, több dolog volt, amit kedveltem benne, mint amit nem.

Jött a február és vele együtt újabb bajok. Valentin nap, szerelmesek napja. Egész nap se egy üzenet, se hívás, de még egy üzenet se msn-en keresztül, hogy "Boldog Valentin napot" , rosszul esett. Értem én, hogy ő nem tartotta fontosnak, de velem mi volt? Én nem számítottam ebbe a kapcsolatban? Én nem voltam része a MI párkapcsolatunknak? Mert nekem IGEN jól esett volna, ha egy-két szót is, de mond valamit. De én hülye átsiklottam ezen az intő jelen is. Pedig ott volt a szemem előtt az első hónap után, hogy vigyázzak, mert neki nem MI vagyunk fontosak hanem csakis Ő maga. Tudhattam volna, hogy ez nem csak egy Valentin napkor történhet meg, hogy engem nem vesz figyelembe, nem veszi figyelembe az én érzéseimet, hanem megtörténhet máskor is. Nem foglalkoztam vele, nem vettem észre, pedig szerelmes se voltam még belé, hogy azt mondhassam, "nem láttam a rózsaszín ködtől".

Megint eltelt egy hónap, azalatt béke honolt, megnyugodtam, hogy "tud ő rendes is lenni", de nem tudott. Nők napja volt, msn-en beszélgettünk, ő azt mondta "hamarosan jövök" ezt én úgy értettem, hogy 1-2 órán belül. Viszont ő úgy értette, hogy 7-8 órán belül. Erre én kiakadtam, mert rosszul esett. Nem csak az, hogy lerázott azzal, hogy jön egy-két órán belül, hanem, hogy eltelt a nap, anélkül, hogy annyit mondott volna: "Boldog Nők napját!" Haza jött ugyan este és nagy nehezen vette a fáradságot, hogy kihívjon. Majd én közöltem vele, hogy megbántott, erre ő közölte velem, hogy őt nem érdekli, és ne játszódjam meg magam, neki ne hisztizzek! Én még ezek után is vak voltam, pedig az intő jel most közölte velem, hogy nekem szavam nincs ebben a párkapcsolatomba és elvárásaim se lehetnek.

Teltek-múltak a napok, történtek jó dolgok is, kevésbé jók is. Eljött április. Pontosabban Húsvét Hétfő. Vártam, vártam, eljött 1, majd 2 óra..semmi..telt az idő, eljött 6 óra is, semmi...és ez így tovább. Na nézem az órát 9 óra van, gondoltam már nem is jön. Levetettem ünnepi ruhám és feladtam, gondoltam na újra magasból tesz rám s az érzéseimre. De negyed 10-kor hívott, hogy jöhet-e, mert kész van, már nem kell több helyre menjen locsolni. De nemet mondtam. Rosszul esett, hogy ÉN vagyok az utolsó, aki eszébe jut, ugyan úgy mint Nőnapon. Tudtam, bizonyára ivott is és mivel ismertem, hogy mennyire illedelmes fajta, így semmi esély nem lett volna arra, hogy éjfél előtt távozzék, akkor is csak felszólításra (mivel erre már volt példa korábban). Az orrom előtt volt az újabb intő jel, de én nem akartam észre venni..mondván "nem nagy ügy". Ebben a hónapban már elkezdődtek a jövő hónap veszélyeire intő jelek, mivel már alig-alig találkoztunk, ha találkoztunk is, akkor is csak egy-két órára. Természetesen ilyenkor egyáltalán nem figyelt arra, hogy én fáradt vagyok, vagy hogy nekem másnap suli és reggel hatkor kelek. Annak ellenére, hogy sokszor megkértem, ne csak 9-10-kor hívjon ki, mert nekem az fárasztó, ő ügyet sem vetve rá, kitalált mindent, hogy húzza az időt, előbbre tett minden kis semmi ügyet; majd képes volt a képembe hazudni, hogy neki sok dolga volt s örüljek, hogy kijött egyáltalán. Nagyon belefáradtam, mivel ő nem dolgozott, se nem volt suli, egyetem, mégis volt képe azt mondani, hogy ő elfoglalt és neki nincs rám ideje. Már akkor feltűnt, hogy ez érdekes, mert akit szeretünk arra van időnk, és nem csak egy héten egyszer két órára, mind annak ellenére, hogy két percnyire lakunk egymástól, ami nem a világ vége. Észre vettem, hogy baj van mégse tettem semmit ellene.

Eljött a május és mi négyszer találkoztunk egy hónap alatt. De nekem ez sem volt elég, mert én azt hittem változik. Hitegettem magam, hogy jobb lesz, pedig ekkor már éreztem, hogy a kapcsolatnak annyi!

Annyi is lett, eljött a június, szülinapomkor annyit se mondott "szervusz te marha" eszébe sem jutott. Majd találkoztunk másnap és elmondtam neki, hogy nekem ez így nem jó és változtasson. ő fűt-fát megígért, és én bevettem! Elhittem neki, pontosabban hitegettem magam, hogy igazat mond és ezentúl minden más lesz. De miért tettem ezt nem tudom, hisz nem szerettem őt, legalább is így visszagondolva, itt nem volt szerelem. Majd jött a hideg zuhany, nekem azt mondta (hazudta), hogy nincs ideje találkozni, s eközben hívta ki a testvéremet, hogy menjenek egyet motorozni (de ő nem ment természetesen). Ekkor fogtam magam, hívtam, sms-t küldtem, de nem reagált. Ekkor már tudtam, ennek véget kell vetnem, de azt mondtam, lefekszek, alszok rá egyet és másnap tiszta fejjel döntök.

Másnap szakítottam vele. Életem legszebb döntése volt, ami akkora megkönnyebbüléshez vezetett, hogy az isteni volt! Egy percig se bántam és a mai napig se bánom. Többé nem bánt ő a viselkedésével és többé nem hagyom, hogy vissza éljen a tűrőképességemmel.

Most minderre visszagondolva, nagyon jó tanulság volt és egyben elrettentő példa a további párkapcsolataimhoz, hogy tanuljam meg, hogy húzzak meg egy határt és ezt közöljem a kapcsolat elején az illetővel. Mert nem éri meg együtt lenni csukott szemmel valakivel X hónapig, mondván, hogy nincs semmi baj és behunyt szemmel tovább menni. Annyi intő jelt kaptam. Mondhatnám, hogy az Élet rossz, de nem az Élettel volt a baj, hanem az én látásommal, én nem akartam látni, és hinni a "szememnek".

A közvetlen környezetemben, nem egy ilyen kapcsolatot látok, ahol nem akarnak a felek látni. De higgyétek el, egy idő után jobb a másik fél kezét elengedni. Nem éri meg más miatt szomorkodni, főleg nem egy párkapcsolatban. Hisz nem azért vagyunk együtt, hogy boldogok legyünk? Ha meg nem vagyunk boldogok, megéri? Szerintem nem. Persze tudom, vannak hullámvölgyek minden kapcsolatban..de nem mindegy, hogy mekkora hullámvölgyek.

Remélem, mindenki elgondolkodik ezen, mert jobb kinyitni a szemünk, hogy tisztán láthassunk.