Villám "Love-story"

Múlt héten eltöltöttem egy hetet a családommal Hajdúszoboszlón. Elhatároztam: pihenek, pihenek, pihenek. Csak azzal törődöm, hogy a lehető legjobban érezzem magam, azt tegyem, amihez a leginkább kedvem van, és ügyeljek az egészségemre.

Tervezni lehet, de a dolgok nem mindig úgy jönnek ám össze, ahogy azt mi megálmodjuk! A negyedik napon csak ültem a forró vizes termálmedencében és néztem a szüleimet, ahogy ücsörögnek a masszírozó vízsugár kellős közepén, szépen, ahogy a legtöbb idősödő pár. Iszonyúan unatkoztam, és bosszankodtam minden gondolaton, ami csak az eszembe jutott: pénz, munka, a főnököm, a magánéletem...

Kimásztam a medencéből, mert mosdóba kellett mennem. Szlalomoztam a hömpölygő strandoló tömegben, ám egyszer csak mint a mágnes... Egy tekintet magához vonzotta az enyémet. Hatalmas barna szemek, dús barna haj és gyönyörű mosoly... Tökéletesebbet álmodni se lehetett volna. Akkor az járt az eszemben, hogy már pusztán ez az életmentő mosoly is elfeledtette velem minden gondomat aznapra és ezért nagyon hálás vagyok az égnek! Visszatérve a medencébe teljes mértékben bebizonyosodott: engem figyel! Ravasz módon visszamosolyogtam, és rákacsintottam, melyet habozás nélkül viszonzott. A délután nagy része ezzel ment el: forró pillantások, egymás után nézelődés, kedves mosolyok tömkelege. Szinte éreztem, ahogy az eleve forró levegő vibrál körülöttünk. Épp a szemközti hideg, és mély medencében úszkáltam, amikor intett, hogy menjek át hozzá, vissza a forró vizes termálmedencébe. Én még húztam kicsit az időt, mert nem akartam könnyű nőcskének tűnni azzal, hogy csettintésre ugrok.

Végül beadtam egy fél óra "kéretés" után a derekam és csatlakoztam hozzá. Iszonyúan vert a szívem, úgy éreztem magam, mint tinédzser koromban. Leültem mellé a lépcsőre, rámosolyogtam, és kezet fogtunk. Ekkor ért a felismerés, hogy sajnos egy nyelvet se beszél, amit én. Próbáltunk angolul kommunikálni, amit Ő nagyon jól beszélt, de én már 10 éve lassan, hogy nem beszélem. Érteni megértettem, amit mondott, de nagyon kínkeservesen sikerült összeraknom a mondatokat, amiknek a helyessége igencsak megkérdőjelezendő. Megkérdeztem, hogy hívják... Még a neve is gyönyörű... Emanuel... Nem hétköznapi, ahogy a kinézete sem.

Már esteledett, amikor úgy döntöttünk, mennünk kéne a magunk dolgára, de elhívott egy találkozóra aznap késő este. Természetesen a strandolás utáni alvást, strandolás utáni tatarozással töltöttem, hogy minél jobban nézzek ki. Végig próbálgattam az összes ruhámat, amit csak elhoztam, de teljesen lazán öltöztem, mert nem akartam kihívó lenni.

Fél 10-kor a fürdő előtt találkoztunk. Vele voltak az unokatestvérei is. Mondhatni ez egy "dupla randinak" felelt meg. Séta közben megkérdezte tőlem, megfoghatja-e a kezem. Természetesen nem ellenkeztem. Beültünk egy kávézóba, ahol iszogattunk egy kicsit, majd átmentünk a szálláshelyükre és ott folytattuk a közös programot.

Úton hozzájuk a szökőkútnál elcsattant az első csók köztünk. Határozottan kezdeményezte, de mégis olyan gyengéd és félénk volt a csókja. Egyre hidegebb lett, a csillagok szikráztak, a város egyre csak csendesedett, és mi szorosan öleltük egymást a park menti nagy fa alatt. Hajnalig iszogattunk és hülyéskedtünk egymással. Egy-egy nyugodtabb pillanatban olyan aranyosan bújt hozzám, mint egy kisgyerek. Mikor már kellőképp "korán volt", hazakísért. Meglepett a dolog, mert a magyar srácoknak zöme ehhez túl kényelmes. Váltottunk még pár szót út közben. Azt mondta, nagyon aranyos vagyok, csak kicsit félénk. Restelkedve bevallottam, hogy sajnos ez nem félénkség, csak iszonyú nehéz egy olyan nyelvet beszélni, amit már jó ideje nem gyakoroltam. Mondta, hogy ha rossz idő lesz, hamarabb haza fognak utazni.

Mindketten nagyon jól éreztük magunkat, megköszöntem neki a remek estét, majd megbeszéltünk egy találkozót a strandon másnap. Hosszú csókkal és öleléssel váltunk el. Kora reggel szomorúan ébredtem arra, hogy esik az eső. A strandra attól függetlenül kimentünk, mert dél körül már jobb lett az idő. Ugyanott találtam Emanuelt, ahol előző nap is, de nem mentem oda hozzá egyből, kis időt a szüleimmel töltöttem, mert valami csoda folytán, átjöttek úszkálni a mély medencébe, ami az én törzshelyem volt. Természetesen egyből kiszúrták Ema-t, ahogy árgus szemekkel figyel a termálmedencéből. Végül már Ők mondták, hogy menjek már oda hozzá, úgy néz rám...

Fáradt voltam, ilyenkor általában szótlanabb vagyok, így még az a pici angol tudásom is sutba verődött, ami addig volt. De valahogy Ema se beszélt sokat. Estére ugyanakkor, ugyanott megbeszéltünk egy újabb találkát, de sajnos már nem voltak ott a megbeszélt helyen, a megbeszélt időben. Másnap se láttam viszont a strandon, ugyanis éjjel arra riadtam fel, hogy nagyon elkezdet esni az eső és napközben is hűvös volt már. Én is szépen elköszöntem a strandtól, mert másnap mi is utaztunk haza.

Szóval ez az én kicsit ostoba, kicsit tanulságos történetem. Bár, ha beszéltünk volna egy nyelven, akkor is kevés lett volna az esélye annak, hogy ebből komoly dolog is kialakulhat a távolság miatt, de ettől függetlenül ez a találkozás olyan volt, mint a villám: hirtelen jött, rövid volt, de megmarad bennem a nyoma egy életre!

A javaslatom pedig az, hogy tanuljatok angolt! Egyrészt, mert világnyelv, másrészt, mert sose lehet tudni, hogy mikor, hol lesz rá szükséged és hiányában mit szalasztasz el... Ja igen! És mindenképp menjetek el üdülni Hajdúszoboszlóra!