Az a régi ház

Nagyszüleim háza az én szülőházam. Hosszú gang, ami mindig más szerepet töltött be az életünkben, hófehér falak kívül, belül.

A gangon virágtartó, benne a sok muskátli, buszülés, olyan jó volt azon ülni, és csak nézni, lóbálni a lábad a semmibe.

Tavasszal onnan lestük a szőlőt, ahogy zöldnek indult, nyár elején onnan figyeltük papát, melyik soron érik a korai csemegeszőlő, a feketerigó hogyan dobálja ki a sárgarigó fiókáit a fészekből, hogy az a körtefa „ezer éve” halálra volt ítélve, de hát odafészkel, mégse lehet kivágni csak úgy!

Mikor szezonja volt a paprikafőzésnek, dédi, mama, papa, mi unokák ott ültünk, madzagozott tűvel a kezünkben csak fűztük a soha elfogyni nem akaró paprikát.

Ősszel, dióveréskor a gangon teregették szét a diót, ott száradt, mamiék törték a nyers diót, húztuk le a bőrét a húgommal, és csak ettük, ettük a diót.

Még tél volt, kicsi voltam, sötétkék kantáros nadrág volt rajtam, anyát és papát vártam kinn. Akkor hozták haza a húgom a kórházból. Emlékszem, papa tolta a babakocsit. Sokáig nem tudták az istennek se megmagyarázni nekem, hogy a húgom, anya gyereke, szentül állítottam, hogy a papa hozta, az ő gyereke!

Nálunk a konyhában az ablak alatt priccs volt, papa ott szundított, mikor ebéd után elnyomta a buzgóság. Mi még kicsik voltunk, sokat játszottunk az ablakban, ott nyújtottuk a kapott kalácstésztát a gyúródeszkánkon, amit aztán nagy örömünkre megsüthettünk a sparhelten, és milyen mennyei finomság volt az!

Mami minden vasárnap a levesbe tésztát nyújtott. Jó buli volt az asztal alatt ülni, és a lelógó sárga tésztából csipkedni, nyersen enni a házi tésztát.

Télen, mikor ’este lett’, a család a konyhában morzsolta a kukoricát, mi gyerekek disznóólat építettünk a csutából, élmény volt, mikor jó magas volt, és nem dőlt össze.

A disznóvágások félelmetesek voltak, az a visítás, az nagyon rossz volt kora reggel. Mikor már dologság volt, mi gyerekek is dolgozhattunk, mi bőröztük le a zsírszalonnát. Estére mindig jó hangulat volt nálunk, papa és a böllér bácsi mindig nótázott, mami kolduskását csinált, talán a legjobb dolog volt a pecsenyén kívül.

Nagy ez az emlékdoboz, nem lehet mindent megmutatni. Mindenkinek megvan a maga múltja, ami alapja a jövőjének.

Már máshol élek, de az a ház, bennem él.