"Depis vagyok!" Tényleg létezik téli depresszió?

Szerencsére a "depis vagyok" kijelentés mögött nem minden esetben találkozunk valódi depresszióval, általában átmeneti hangulatváltozás, kedélyzavar áll a háttérben. Ezen az állapoton az illető hamar túllép, és ismét a megszokott módon éli az életét. A valódi depresszió komolyabb probléma, és a megoldás, a terápia hosszadalmasabb időt vesz igénybe.

De vajon miért éppen télen leszünk „depisek”?

Hangulati ingadozásainkat a korai sötétedéssel és a napsugárzás hiányával magyarázzák. Gondoltunk e már arra, hogy talán nem ez a fő alapja a problémának?

Az ősz és a tél az én számomra a két legszebb évszak. Az ősz gyönyörű a maga színpompájával, télen pedig csodálatosak a havas tájak és a fehér köntösbe öltözött fák látványa. A világ mintha lelassulna, a zajokat elfedi a puha hótakaró.

A nyár a kifele fordulás időszaka. A barátoké, a bulizásé, a nyaralásé, az új szerelmeké, az izgalomé, az önfeledt szórakozásé. Nyáron nem foglalkozunk annyit saját gondolatainkkal, gondjaink sem annyira nyomasztóak. Lelkünk szavát, kérdéseit elnyomja a külvilág, a nyár könnyedsége, nyüzsgése.

A tél viszont teljesen más. A nappalok rövidülnek, egyre több időt töltünk otthonunkban. Reggel, mikor felébredünk és munkába indulunk, odakinn még sötétség van, este pedig mikor hazaérkezünk már ismét a sötét az úr. Nincsen kedvünk kimozdulni, az otthon töltött idő pedig gondolkodásra késztethet bennünket. A tél a befele fordulás időszaka. Ahogy a világ lecsendesedik, úgy csendesedik le belsőnk is. Legalább is ez lehetne a tél feladata, tanítása. A belső lecsendesedés, az önmagunkba fordulás. Találkozás belső világunkkal. Lelkünk halk szavának felismerése. A nyáron elfojtott érzelmek, gondolatok, gondok felismerése, önmagunk megismerése.

A depressziós hangulat ekkor kezd eluralkodni rajtunk. Az emberek többsége nem szeret a Lelkével, belső világával foglalkozni. Ha ezt tennék, rájönnének, hogy lehet, nem azt az életet élik, amit szeretnének, nem azzal, akivel szeretnék stb., és ekkor eluralkodik a magány és elhagyatottság érzése. A nyár vidámsága és melege már nem rejti el a gondokat.

Sokszor hallom az elkeseredett szavakat a hozzám fordulóktól. Azt, hogy nem tudják, hogy merre menjenek tovább, hogyan találhatnák meg önmagukat, nem látják az élet értelmét. Nincsen kedvük semmihez, és legszívesebben az egész napot átaludnák. Ekkor hangzik el az a bizonyos mondat: „Biztosan depressziós vagyok!”.

Kedves olvasó, lehet, hogy ezen a cikken azért akadt meg a szemed, mert hasonlóan érzel. Gondolj csak bele: télen van az év legszebb ünnepe, a Karácsony. Még élénken élhet benned az emléke. Ez a Fény ünnepe, és ez a csodás ünnep az év legsötétebb időszakában van! Mikor sötét gondolatok járnak a fejedben, gondolj erre. Nem biztos, sőt úgy vélem az esetek többségében, az érzés, amit érzel nem depresszió. Lelked szól hozzád, hogy itt az ideje kicsit foglalkozni vele is.

Pihenj, relaxálj, menj el sétálni a hóesésben. Olvass el egy jó könyvet, vegyél forró fürdőt, és igyál meg egy forró teát. Kényeztesd kicsit magad, és közben figyelj befelé. Nem biztos, hogy most a barátokra, rokonokra van szükséged. Amire most figyelned kellene, az csak saját magad.

Ha át tudod adni magad a csendnek, belső világod csodáinak, hamarosan nem fogsz félni a sötét estéktől, és a nyomasztó érzésektől. Felfedezed azokat az apró örömöket, amelyeket csak a tél adhat meg Neked!