Válságban a család (beszélgetés)

És ezt a hisztit te hagyod?

Sok sikert nektek! 😄

Köszönöm, hogy objektíven válaszoltál. Idővel fog menni, de jelenleg mit csináljak? Részleteztem alább a két rendkívűl bölcs hozzá szólónak a szituációt, hogy jutottunk A-ból B-be.

Én szívem szerint szeretném vissza kapni a családom, tudom mik a problémák és ezt lehet javítani. Minap néztem egy ilyen cikket, 10 leggyakoribb ok, amivel párterápiához fordulnak az emberek. Tankönyvi példa a miénk, a példamondatokat mintha mi írtuk volna a cikkhez. De ő totál elutasító. Persze 2 hétig ilyeneket írkált a szakítás után, hogy jól esett volna neki egy ölelés, "ne így hívjam blabla, hanem becézzem", "ha haza jönnek, semmit nem lehet helyre hozni", persze ő nem akarja rabolni az időm. Annyira akarja, hogy vége legyen, hogy a fél élte 2 hónap múltán is nálam van. Tehát férfiasan mondva "hűlyít". Vagy azt se tudja mit akar. Vagy ő se biztos ebben a döntésében.

Eszem szerint viszont ezt nem lehet így tovább, nem szabad így vissza jönnie, mert semmi nem változott.

Néha indulatos voltam, mikor teljesen maham alatt voltam, és akkor döntést akartam tőle, de nyilván ezt egy ilyen labilis nőtől nem lehet elvárni.

A gyerek az egyetlen, aki örömet ad, és nagyon minőségi lett a vele töltött időm. Csak kezdi felfogni szerintem, hogy mi a helyzet, ez nem csak egy kis kaland. Folyamatosan keresi az anyját nálam, mikor velem van akkor is, sír néha miatta. Ez nagyon rosszul esik.

Mennék igen, ha hajlandó lenne. Ezt lassan 2 éve mondom neki, hogy szükség lenne egy külső emberre, aki objektíven látja a helyzetet. Tovább lépni hogy is lehet, ha az élete nyomós tömege nálam van? Mond el kérlek, gondolom igen jól értesz ehhez. Elcuccolt, mert én bele kényszerítettem. Valóban, pisztolyt tartottam a fejéhez. Mondjuk le lehet ülni, beszélgetni is. De nem akkor, mikor 2 órája vitázunk, és 250-es vérnyomásom lesz. Persze időt nem kaptam, hogy megnyugodjak. A gyerek születése után kezdődött, képzeld el tisztában vagyok férfiként a szülés utáni depresszióval. Mivel teljesen más ember lett, miután haza hoztam őket, én is megijedtem. Egy-két hónapig próbálkoztam, türelmes voltam, mindent megtettem, de egy idő után beláttam, hogy én nem tudok segíteni, kell egy szakember. Tudod az ember besokall, mikor 2 hónapon keresztül hallgatom, hogy menjek haza munkából, mert ő nem bírja, elmegy, neveljem fel a gyereket én, ő képtelen rá. Nekem így telt a "gyerekkor", meg hogy az én apámék nem láthatják a gyereket(tett egy megjegyzést neki anno nyáron és ő emiatt már gyűlölte, már fogalmam sincs pontosan milyen súlyos dolog lehetett), mert biztos elakarják venni tőle, meg társai. Akkor sokszor kértem menjen el, senkinek nem kell tudnia, támogatom, bármiben. Nem ment el. Kértem a megoldhatatlan viták után, hogy menjünk el párterápiára, nem fogadjuk el egymás véleményét, egy szakember biztos hogy átlátná ezt, oldjuk meg. Nem mentünk el. De gondolom én hibám minden, mert férfi vagyok. Egy idő után, amikor már én is teljesen bele bolondultam ebbe, már nem tudtam türelmes lenni, vita vitát követett, sose ültünk le beszélni, mert ha mondtam valami kényes témát, óriási vita volt, mert én őt bántom, meg belerúgok, holott csak beszélgetni próbáltam olyan dolgokról, amik zavarnak.

Az anyja egyébként 5 percre lakik, és annyit segített, hogy alig győztem megköszönni. Pl. miután haza jöttünk a kórházból, 10 perc után úgy összevesztek a lányával, hogy haza ment. Gondolom ez is az én hibám.

Egyik hozzászólásban még párterápiára is mennél, a másikban meg már húzzon mindenestül a retekbe... Hát ezzel a hozzáállással nem csoda hogy elcuccolt tőled a gyerekkel.

Aminek gondolom nyomó oka lehetett, még ha nem is írod meg, hogy az egész hol kezdődött. Egy anyának azért komoly okra van szüksége hozzá, hogy fogjon egy 2 éves picit és visszaköltözzön vele az anyjához, még a cuccait is hátrahagyva. Gondolom az anyját sem véletlenül viszi magával mikor találkoztok...

Más szinten kell majd kezelned őt idővel. Meg kell tanulnod, hogy már nem a párod, de mindig is a gyermeked édesanyja lesz. Ha külön tudod választani -ez most meg kizárt-, akkor tudtok kommunikalni hibáztatás nélkül. Adj magadnak időt, mert nem lehetsz jó passzban most te sem. Hogy tudnad szóra bírni, ha magad sem tudod, mit is szeretnél igazán? Szerintem idő-idő-idő. Ne zúdítsd rá a haragot, ne bántsd.

Találd meg a módját, hogy megszabadulj a feszkótól másként.

Hogy ő mit tett, az az ő személyisége. Hogy te hogy viselkedsz, az meg a tiéd. Egyszer vége lesz ennek vagy így, vagy úgy, de a gyerkőc itt van, legyen ő a fókuszban.

Pff.. elképesztő, a pasi az agresszív? Még csak 10 hsz, és úgy, olyan stílusban ugrottatok rá, mint a keselyűk...

Biztos volt előzmény, de iszonyatos mennyiségű ítélet, negatív jelző, észosztás...

Éppen válságban van. Nem mondom, hogy fejciróka, vállveregetés, de ha volt is ilyen az életetekben, rohadtul elfelejtettétek. Igen. Az egyik percben sose lássam többet, másikban megbeszélném... összezavarodott (női fórumon kérdez.. mi ez, ha nem kétsegbeesés?). Ez pont nem segít, hogy kikiáltjuk bűnbaknak, mert micsodája van a lába közt. Két ember kell ahhoz is, hogy jó legyen, és ahhoz is, hogy pocsék.

Empátia Csajok........

Mi volt az eredeti probléma, ami miatt a feleséged elhagyott?

Gondolom, volt előzmény és nem ott kezdődik a történet, hogy elköltözött.

Hát ez elég zavaros...

Te vagy a férfi, és nem viselkedtél túl szépen, egy idő után ezért visszaköltözött a barátnőd a közös gyerekkel az anyjához, ha jól értem.

Most azt gondolod, hogy a pszichológus segíteni fog, és újra beléd szeret az exbarátnőd, mert olyan klassz, amikor közös programokat csináltok....

Hát nem is tudom...

Ha elköltözött egy kisgyerekkel, akkor biztos kőkemény oka volt, és jól tette.

Megmondta, hogy már nem szeret, keress mást. Tedd azt!

A többi számomra értelmetlen zagyvaság, és van egy olyan érzésem, hogy te agresszív vagy, ezért lépett le.

Hogy mit lépj?

Ne várd, hogy visszamegy. Keress mást.

És ha még sem vagy agresszív, akkor gondolom láthatod a közös gyereketeket.

Sziasztok!

Röviden vázolnám a helyzetem/tünk: a párom 2 hónapja elköltözött, a lassan 2 éves kislányommal, az anyósomhoz. Nos, ez nagyon hirtelen ért, össze vagyok zuhanva. Mondjuk ez olyan elköltözés volt, hogy a cuccai nagyrészt ott vannak, a háziállata, stb. Sokszor megyünk közösen erre-arra, mint régen. Tehát elég paradox az egész szituáció. Mindketten járunk pszichológushoz, nála komolyabb problémák is vannak, elég súlyos szorongás, pánikbetegség. Ő már rég ezt az utat választotta, de most lépte meg. Elmenekült, ahelyett hogy megpróbáltuk volna a dolgokat kibeszélni, megbeszélni. Mai napig nem tudtuk, egyszerűen lehetetlen vele. A viselkedésem nagyon sokat nyomott a latba, ezen igyekszem változtatni, pszichológus által is. Ő az első 1-2 hétben pozitív volt, éreztem rajta, nem zárkózik el a kibéküléstől(pl. egyik nap írta, jól esett volna egy ölelés), viszont az utóbbi 1 hónapban nagyon negatív és elutasító. Ő szeretné, hogy nekem legyen valakim, biztosan jót tenne, meg Ő nem látja már ezt helyre hozhatónak, nem szeret már engem, és hasonlók. Elég labilis lány, nem tudom mennyire lehet ezeket komolyan venni. Ami fáj nekem, ezek a közös idők, namost kívűlről tök jónak látszik minden, pedig nem vagyunk jóban, ez nekem nagyon rosszul esik. Amikor ő közölte ezt, hogy nem szeret, nem akarja helyre hozni, közöltem vele, hogy vigye el mindenét, és befejeztük a közösködést. 2 napig vitáztunk ezen, és ő sírt, látszott, hogy megviseli nagyon ez az egész. Én inkább viszakoztam, nem akartam rontani a helyzeten. Hogy lépjek tovább, ha a fél élete nálam van? A gyerek is aggaszt, mivel első időkben élvezte, kis kalandnak fogta ezt fel, hogy ő most anyósomnál lakik, de mostanában látom rajta, hogy kezdi felfogni. Állandóan keresi nálam az anyját, játszótéren is, ha elhozom, húzza az anyját is, hogy jöjjön. Nagyon rosszul esik ez. Én párterápiára is gondoltam, mert a problémáink túlnyomó része helyrehozható, de ő hallani sem akar erről. Én a gyerek miatt mindenképpen szeretném megpróbálni, ő pont ő miatta nem akarja.

Kérdésem: tudom, hogy előtte nagyon nehéz időszak következik, gyerekkerától kezdve a sebeket feltépik és kibeszélik, még durvább állapotban lesz. Én hogyan álljak egy ilyen helyzethez? Mit lépjek? Mi az, ami javítana a szituáción? Mert közben az én életem is pereg, és ez most ilyen se veled, se nélküled helyzet.