"Tönkretehet" egy barátságot egy gyerek viselkedése? (beszélgetés)

Szerintem lesz neked még igazi jó barátnőd is, ahol ezek a dolgok nem kavarhatnak be, még akkor se, ha fennállnak.

Egyébként nem könnyű jó barátságokat gyerekekkel fenntartani.

Azt meg tényleg jó indulattal mondom most neked, hogy ne itélj, mert még kicsi a gyereked. Az én nagylányom is másfél évesen tökéletesen beszélt, fújta az orrát, a korához képest tudott viselkedni, mindenki imádta. Legyünk őszinték, én is azt gondoltam, hogy az én meg az ő tökéletességemen múlik ez, és mindenki más valamit rosszul csinál.

Csak szerencsére kaptam egy autistát, egy megkésett beszédfejlődésűt, meg egy jelenleg még igen pici hímnemű lényt... Hát.. Pedig náluk se csinltam rosszabbul.

Ettől még biztos igazad van, sajnos sokan esnek az anyagiak bűvkörébe manapság. Ezen talán úgy lehet segíteni, hogy olyan programot kell szervezni, ahol "bemutatod", hogy milyen egyszrű eszközökkel lehet a gyerekeknek örömet szerezni, csak rájuk kell szánni az időt. Nálunk ilyen siker volt a gyerekek társai között a kisföldalatti végállomása a Mexikói útnál. Órákig lehet nézni, hogy áállnak be, mennek a mosóba, műhelybe, stb.. Közben lehet ott a jó cukiban enni egy fagyit.. Ez tuti mehet egy darabig minden második hétvégén. Még a lányokat is képes lekötni..

Egyébként én jó átmeneti zónának tartom a játszóteret, azon belül is a homokozó szélét. Persze figyelni ott is kell, de ott le tudják azért magukat kötni a különböző korosztályok, és talán lehet szót váltani..

Lehet igatad van, bár én nem gondolnám, hogy versenyzek...az eleján írtam hogy volt már gond a barátságunkkal korábban ez egy felmelegített változata....bár én továbbra is úgy érzem, hogy nem az én kötelességem lett volna agyreket kicsalni a szobából, mikor az anyukája "etetett, itatott fagyit készített nekünk....a gyereket meg meg sem kérdezte hogy kér-e..."

Mondjuk azt is gondolom, hogy verseny nem is lehet: egy 4ésfél éves és egy másfél éves gyerek viselkedése közel sem összehasonlítható....és igen is azt gondoltam: hogy "na jól megkapta az a kis elkényeztetett mocsok." ..... lehet szemétség de ez van....ha ajándékot kap vagy viszünk valamit az mindig jó és kell, vagy ha eljönnek hozzánk ott is ő akar főnökösködni, akkor neki már ennyi idősen fogni kellene a szitut SZÜLŐI SEGÍTSÉGGEL, mert nyílván a te gyerekeid sem a szobájukba zárkóznak hanem végül megosztoznak, ahogy írtad....ja és hogy a kicsi nem ad a nagynak....ez itt fordítva van....szerintem náluk alapvetően nevelési problémák is vannak, a foglalkozás hiányát ajándékkal pótolják, de igazából ez egy másik téma ami azt gondolom már nem is nagyon érint, mert korábban írtam egy bizonyos karácsonyi esetről.....azt gondolom se magamat se a gyerekemet nem akarom annyi ember előtt olyan helyzetnek kitenni....

Szóval az övé le van sz.va.

Ez érződik minden írásodból.

Ez nem barátság, hanem anyaverseny, és meg vagy róla győződve, hogy te vagy a jobb. Holott ez hosszútávú játék.

Ha az én barátnőmnek problémás lenne a gyereke, akkor mindenben bátorítanám, támogatnám, és legalább igyekeznék én nem lenézni, és valahogy eltűrni a jelenlétét.

Ha meg nagyon ketten akarunk dumálni, akkor megoldom a felügyeletet, akár bébiszitter árán is, de nem a szobájába zárom.

Amiket leírtál, hogy mi bajod a gyerekével azok egy tök normális gyerekre utalnak normális problémákkal. Képzeld, az én környezetemben lévő gyerekek is ilyenek, sőt az enyémek is. A testvérek egymással is. Még durvábbak is. De ahogy nőnek, és a nevelés hatására kinövik, megértik, másként látják eddigi hibáikat.

Ezért nem zárok el egy gyereket négy óra hosszára, az számára értelmetlen büntetés, nem is érti, miért.. Ha meg egy gyerek egy szót sem szól, hogy négy óráig a szobájába van zárva, ott meg megint valami baj van.

Tulajdonképpen mit vársz a barátnőd gyerekétől? Ő azt tudja, hogy odamegy valaki idegen, aki felborítja a napirendjét, aki számára semmit se jelent. Belemegy a házukba, a személyes szférájába. Van olyan gyerek, akinek ez meg se kottyan, és van aki meg belebetegszik. Ráadásul még jópofizni is kell egy nála kisebb, alig érthető lénnyel, aki az ő saját cuccait macerálja.

Hát ez a gyerekeimnél annak ellenére gond, vagy részben gond, hogy négyen vannak testvérek. Az három és fél évesemet nem tudom rávenni, hogy a negyvenkét db mozdonyából egyet adjon a bátyjának. Én se tartom jó dolognak, de egyszerűen még nem érett erre szociálisan, még nem megy. Majd fél év múlva újra előveszem a témát, és előbb-utóbb sikerülni fog, meg fog nyílni... Előbb-utóbb mindegyiknél sikerül, csak nem minden gyereknek ugyanakkor jön el az ideje.

Én a helyedben, ha már ezt a módszert választotta a barátnőd, egy óra múlva felálltam volna, hogy a gyereknek ezért ne kelljen a szobába zárva lenni. Abból, hogy négy órán át ezt tűrted, csak azt érzem, hogy "na jól megkapta az a kis elkényeztetett mocsok."

Majd lesz még a tied is nehezebben kezelhető, meg néha kicsit ciki. Akkor jusson eszedbe ez.

Nem arról van szó, hogy a barátnőd gyereke tökéletes lenne, vagy a nevelése tökéletes lenne, biztos nem az, csak valahogy a módszereitek nagyon azt sugalják, hogy a gyerekek számotokra csak útban vannak, pláne, ha még valami kis gond is lenne velük...

Te meg nyugodtan beszélgettél.. 4 órán keresztül, amíg a gyerek bent volt a szobában.. Hát..

Szerintem mind a ketten baromi önzőek és tapasztalatlanok vagytok a gyerekekkel kapcsolatban, és leginkább az ide nélkülözhetetlen tolerancia hiányzik. Mit fogtok csinálni majd iskolában, meg ahol már mások "másságától" függ egy csomó dolgotok?

Már bocsánat.. Nem szoktam ilyeneket írni, de most kijött..

.....most ott tartunk hogy 3 hétnyi könyörgés után lementünk hozzájuk, a bnőm gyereke ahogy meghallott minket elkezdett ordítani hogy csukd be az ajtót, a barátnőm rácsukta a szobaajtót, a gyerek meg bent kuksolt 2-6 ig míg ottvoltunk...

Na azt hiszem nem is megyünk egy darabig....mondjuk így legalább tudtunk beszélgetni, illetve a gyerekem tudott játszani amivel akart... :P

Nekem minden gyerekemnek volt, van nehéz korszaka. Az egyikről ki is derült, hogy autizmussal él. Annyit tudok tenni, hogy annak teszem ki a gyereket, amennyit elbír. Az előző hsz-emben már leírtam, nem várom el két idegen gyerektől, hogy megoldjanak egy olyan szitut, amit számukra szinte lehetetlen. Vagy nem viszem el, vagy nem megyek én sem, vagy olyan helyre megyek, ahol van elég szabad tér, hogy elkerüljék egymást.

Mivel nálam sok gyerek van ismerem őket annyira, hogy mikor lesz esetleg tettlegesség, azt minden erőmmel megakadályozom. Persze volt már olyan, hogy nem sikerült. Viszont én se akadok ki azon, ha valakitől kap egy maflást az enyém. Ez a gyereknevelés ilyen.

Volt olyan nyaram, hogy mind a két fiú kezét fogtam szinte egyfolytában a játszótéren, mert a nagyobb az autizmus miatt volt kezelhetetlen és kiszámíthatatlan, a kisebb meg két éves volt, és elve a vad korszakát élte, plusz még a nagyobb "rossz" példáját is látta.. Hát nem volt egyszerű, én voltam a játszótér hülyéje.

De szívós munkával elértem, hogy a következő nyáron a kisebbem már mindenkit puszilgatott, a nagyobb meg már kezelhető volt. Olvasás, pszichológus, pszichiáter, Vadaskerti szülőterápia, megfelelő intézmény keresése a gyereknek, stb...

Egyébként olyan gyerek nemigen van, akinek előbb-utóbb ne lenne nehéz korszaka. Ezt régen tudták a szülők, nem akadtak ki annyira. Ma már a "készen csomagolt" világban sokan a tökéletes, szép, és már eleve a felnőtt világba kompatibilis "mini felnőttekre" vágyunk. Pedig mennyit lehet tanulni abból, hogyha rászánunk időtt arra, hogy megpróbáljuk megérteni, hogy ők mit miért csinálnak.. Mert anélkül csak idomítás lehet, nem tartós, felnőtt korra szóló nevelés.

A másik fontos tényező a kommunikáció. Sokszor az az agresszívan viselkedő gyerek baja, hogy nem működik a kommunikáció. Vagy ő nem ért dolgokat, amiről a szülő azt hiszi érti, pedig nem. Vagy mi nem értjük meg, mit akar, akár azért, mert nem beszél (még), vagy mert nem figyelünk rájuk igazán, vagy mert ők még másként, más fogalmi rendszerrel jeleznek, és nekünk nincs igazán időnk, vagy tehetségünk dekódolni. A szülőséget sem szégyen tanulni, néha könyvből is..

Egy igaz barátság nem ezen múlik.

Mivel nincsenek testvérek egyik gyereknél sem, ezért az a helyzet, hogy még nem tanultatok tapasztaltatok erről semmit. Ez a "szemétkedés" testvéreknél sincs másként előbb avagy utóbb. Sokszor az ember a saját gyerekeinél is áll felettük, és nehezen tud mit kezdeni. Aztán leül, kitalál valamit, megpróbálja alkalmazni. Vagy olvas, elmegy pszichológushoz, segítséget kér. Aztán megint megpróbálja alkalmazni.

Remek alkalom lenne ez számotokra, hogy nézzetek ilyen esetekre technikáknak utána, hogy mit lehet kezdeni két ilyen gyerekkel, mit kellene mondani. Egyébként az teljesen normális, hogy egy ilyen korú gyerek nem osztja meg a játékát. Ez egy korszak, ami előbb-utóbb a legjobban nevelt gyereket is előveszi, akkor is, ha több tesója van. Aztán elmúlik. De nem egy-két szólásra, meg egy-két nap alatt, hanem hónapok alatt.

A nevelés egy 1-6 éves gyereknél nem csodákból áll, hanem szívós, napról-napra történő kis csatákból, és akkor lehet hosszú idő alatt eredményeket elérni. Az, hogy néha találkoztok, és akkor az egyiknek vissza kéne fogni magát, a másiknak meg hirtelen osztozni nagyon nehéz helyzet a gyerekeknek, és semmi köze sincsa a "jólneveltséghez". Az majd 17 éves korban fog látszani. Ez a kor másról szól. Nem biztos, hogy az a jól nevelt kisgyerek, aki a szülők felnőtt elvárásainak megfelelően cselekszik.

Nem felejtem el, a hiper-szuper jólnevelt jótanuló lányomhoz, (akinek akkor már két kisebb tesója volt) olyan 6 évesen jött át először egy barátnője. Akkor a lányom már végigült és élvezett úrinőként egy operaelőadást, viszont ekkor az én legnagyobb megdöbbenésemre is pont azt csinálta, mint amit te írsz a kisfiúról. Én ezt tapasztalatnak fogtam fel, és sokat beszélgettem erről vele, és sokat léptünk előre. De ő akkor már a 7. évében volt!

Visszatérve a barátságra: azért nehéz ez, mert ha a gyerekek problémáját meg akarjátok oldani, vagy legalábbis fejlődni általa, akkor nem egymással fogtok beszélgetni, mert ez azt igényelné, hogy ott üljetek, és velük foglalkozzatok. Két ilyen gyerek magától nem fog eljátszani. Úgy viszont nem tudtok egymásra figyelni...

Ismerős szitu. Úgyhogy ha eleve ellenérzések vannak, meg feszültség, akkor próbáljatok meg kettesben találkozni. Vagy a játszótér lehet még egy átmeneti helyzet...

Ha meg ez tényleg ilyen gond, akkor ez nem barátság, hanem haverság kategória, ne bánd a dolgot.

Halleluja. Egy oszinte anyuka :D

Tehat kiderult, hogy gyakran a szulo maga sem tud mit kezdeni a rosszcsonttal, nem segit se fenyites, se szep szo. Idovel kinovi.

Tovabba az is kiderult, hogy nem csak azert lehet agressziv egy gyerek, mert ezt latja otthon.

Ezzel amugy tokeletesen egyetertek, hogy a kisgyerekeknel gonoszabb lenyeket nehez talalni. Megfelelo celpont eseten, termeszetesen.

Fájó kimondani, de az enyém az volt, egy kis agresszív perszóna. Ugyanez pepitában. Igaz tettlegességig ritkán ment a Kisasszony, de ha valaki hozzáért a játékaihoz, visított, csapkodott, majd saját magát is földhöz vagdosta.

Nem tudtam sokszor jól lereagálni, volt hogy üvöltöttem én is, volt, hogy a fenekére csaptam.

Hatástalan volt, majd amikor szembetalálta magát egy ugyanilyen kis kiállhatatlannal, mindjárt másképp vélekedett a dolgokról.

5 éves korára kinőtte, de addig megőrültem vele.

Foruminditonak: ha nyugodtan akartok beszelgetni, passzoljatok le a gyerekeket par orara. Gyerekkel az nem is baratnozes, hanem kozos bebiszitteles. Nem latom sok ertelmet az effele talalkaknak, de hat te tudod.

Ha meg nem er annyit a baratnod baratsaga, hogy megszervezd/megszervezzetek azt az 1-2 nyugodt, kozos orat, hagyd a fenebe. Ilyen egyszeru.

Milyen csodas, hogy mindenkinek ilyen kedves, jo gyerekei vannak.

A megoldashoz viszont nem vagyunk kozelebb.

Kivancsi lennek olyan anyuka szempontjara is (igazabol csak erre vagyok kivancsi), akinek a gyereke agressziven visekedik mas gyerekekkel. Hogyan kezeli a dologot?

Látom nem csak nálunk van ilyesmi. Az én gyerekeim szerintem tök normálisan viszonyulnak másokhoz. A barátnőm egyik gyereke, a fia pedig eszméletlenül undok a gyerekeimmel és ezzel nem is foglalkozik a barátnőm. Most én is szüneteltetem a találkákat, mert nagyon rosszul esik, ahogy a kisfia beszél az én gyerekeimmel. Még másokkal nem volt ilyen "élményünk", jól elvoltak a gyerekeim. De sajnálom, hogy pont a barátnőmékkel nem tudunk ezért találkozni.

A kisfia szinte lenézi a gyerekeimet, mert egy kicsit kisebbek és hozzá se lehet szólni. Az én gyerekeim meg olyan lelkesek...

szerintem te is rászólhatsz a barátnőd gyerekére, én biztosan nem hagynám, hogy bántsa a picit :) vannak ilyen extra féltékeny, irigy időszakok a gyerekeknél, de azért nem szabad annyiban hagyni. a gyereknek is tudnia kell, ha rosszul viselkedik (ami nem jelenti azt, hogy ne tehetne rá csak azért is még egy lapáttal :))

a barátságotoknak csak akkor árthat, ha te szó nélkül dúlsz-fúlsz magadban, és anélkül vetnél véget a barátságnak, hogy tennél a helyzet ellen. tudod, néma gyereknek... :)

Figyelj csak, lehet, hogy a barátság sem ér már annyit (de ezt Te tudod igazán.)

Voltam hasonló helyzetben.

A barátnőm egy jó fej, nagyvonalú, nagylelkű csaj volt mindig.

Aztán jött ez a szitu nálunk is, én lányom volt 1,5 éves, az ő fia 2,5 éves. Elmentünk hozzájuk, hát a lányom nem hogy semmit meg nem foghatott, de még rá sem nézhetett egy plüss állatra sem. A barátnőm fia ott hisztizett, üvöltözött. És a barátnőm ezt birka türelemmel tűrte, meg sem PRÓBÁLTA a gyerekét terelgetni.

Tavasszal mentünk megint (azért mi, mert szülővárosomban laknak, és a szüleimhez utaztunk haza), szóval barátnőméknél kint volt három kerti hinta, meg 4-5 kis bringa (motor, meg ilyen dolgok), de bármelyikre próbáltuk a kislányomat ráültetni, a fia odajött, és ott hisztériázott. Végül barátnőm annyit mondott vigyorogva nekem, hogy "hát, szerintem a lányod nem fog hintázni".

Szóval, bennem akkor valami úgy megtört a barátnőm iránt. Nem az, hogy nem hintázhat a lányom, hanem az, hogy ez az elvakult, hülye, önkritika nélküli anya lett az egykor nagylelkű, jófej, igazságos csajsziból?

Őszinte legyek, utána már nem mentünk, nincs harag, de nincs rá igényem.

Szóval, valahogy megtörik az egész, nálam legalábbis így volt.

De ha Nálad egz egy mindent kiálló barátság, akkor marad az, hogy gyerekek nélkül találkoztok pár évig.