Az állandó költözés tönkreteheti egy gyerek életét és kihathat felnőttkorára? (tudásbázis)

én már szedek gyógyszert és pszichiáterhez járok, pszichológushoz is, mert a pszichiáter kérvényezett egy vizsgálatot.

pszichiáterhez most csütörtökön megyek, pszichológushoz meg 25-én.

Szedek gyógyszert.

Valóban nincs állandóság az életemben, nem is nagyon volt.

Mosolyka1111 meg is írta a tutit. Nem.volt az életedben gondolom soha egy fix pontod ami biztonságot adott volna. A fix pont mindig a csalad,a szülők gyerekként. Neked ez nem volt meg ha ossze vissza laktak a szülők.es nem.volt mindig egyben a csalad. Szomorú.:(

Itt nem a költözéssel volt baj hanem a csaladi háttérrel.

Szia.sajnállak.te rosszul élted meg ezeket,de aki nem elég szocialis\tarsasagi igényű es a csaladi háttér nem rendezett vagy jelent biztonsagot/biztos hátteret,az ha vegig ugyanott lakik is problémás gyerek lesz es nem fog tudni beilleszkedni... En jartam vagy 4 oviba,koltoztem számtalanszor,de itt vagyok. Mindenhol szereztem baratokat es elmenyeket,melyek jó emlékkel töltenek el. En imádtam es most is szeretem az új dolgokat,csupa izgalom. Anyum lelkesedése mindig ragadt rám. Amugy munkahelyet is sokat váltottam de mindenhol szerettek es mindenhol lettek jó kapcsolataim. Szoval itt a családi háttér a meghatározó. Tobb testverem is van.az egyikük inkabb biztonságra megy de ő alapbol is óvatos típus volt vilag életében.legkisebb tesóm meg nem érintett a sok költözésben mert nem is élt még akkor.

Nálad a beilleszkedesi problémákat a szuleiddel való kapcsolatodra lehet visszavezetni.nem egy egészséges családban nőttél fel. Egy egészséges csaladi kapcsolatban ilyen nem okozhat ekkora problémákat szerintem. A multban ragadtál es ez baj.nagy baj.elore kell nézni. Ha ugy érzed hogy az életed kisiklott es még ideggyenge is vagy ha idegosszeomlasod volt akkor pszichologussal kezdenék hogy segítsen eligazodni. En is gyogyszerellenes vagyok de ha komoly a helyzet ugyis irnak fel bogyókat.sok sikert.

Az első 3 évesen volt, addig nagyinál laktam, mert kényelmesebb volt a szüleimnek.Jártam a falusi oviba, mamával jó volt. Aztán rájuk jött a legyünk egy család, magukhoz vettek, vadidegen ovi. Aztán 100 km-re szolgálati lakást és melót kaptak, 5 éves voltam, új oviban nagycsoport. Aztán hetedik év végén 30 km-rel odébbköltöztünk, simán kibítrák volna az egy évet, hogy csak a középsulit kelljen új helyen kezdenem, de neeem, nyolcadikban is "új leány" lettem.

Most 48 vagyok, 20 éves lányom van, a férj választásnál a biztonságnak rendeltem alá mindent (de szerencsére jól sikerült).Szüleimmel sza..r a kapcsolat, lányomat túlféltem, munkámban nincs önbizalmam, férjem a végtelen szeretetével és türelmével mindenért kárpótol, hát nálam ez volt és van.

TE nem érted.

Előre kell nézni, nem azon keseregni, hogy milyen szar, meg mi miatt. A megoldáson kell gondolkodni, nem bebújni egy kifogás mögé, hogy miért nem megy.

Amúgy egy huszonpár éves, akinek még nincs munkája, ahelyett, hogy a múlton kesereg, szedje magát össze, induljon el, mert az élete MÉG nincs elcseszve, de ha belesüpped az önsajnálatba, akkor el lesz, és elszaladnak a legszebb évek mellette.

A koltozesben mindig ott van az uj izgalma, a lehetoseg...

nem hatra kell nezni, hanem elore!

Most mar tudom miert olyan lelkibetegek pl. a katonak, diplomatak, zeneszek, muveszek gyermekei.

Meg meg sok masoke is, akik koltoznek.

Szerintem a mostani problémát nem a költözések jelentik, hanem az, hogy a múltba kapaszkodsz és keresed, hogy mire foghatod a jelenlegi sikertelenségedet.

Szerintem szakember segítségével zárd le a múlttal kapcsolatos dolgaidat minél gyorsabban és foglalkozz a jövőddel, nem pazarolj el több időt olyasmire, amin nem tudsz változtatni!

Az apuka nem válogatott, vinni akart mindenkit, csak a két nagy akik 16-17 évesek voltak mindenáron maradni akartak és ezt engedte meg nekik.

Irtad hogy a gyereket a "sehol sem vagyok otthon, sehol se kellek igazából" érzés teszi tönkre. Igen, de ez az érzés abból jöhetett létre, hogy két város között kétévente költözés volt. Ha nem lett volna költözés ennyiszer akkor ez az érzés sem jött volna létre.

Hogy miért nem volt együtt a család? Mert mindenki máshol szeretett volna és ha valaki a másik helyen szeretett volna lenni mint az apuka annak megengedte hogy odamenjen, de természetesen ő nem jött, mert ő maradni szeretett volna, vagy menni a többiektől függetlenül. Mindössze egyszer mondott nemet.

Az anyukának nincs bele szólása, nem egy erős jellem, próbálkozik, de az apuka mindig elnyomja.

A gyámügy soha sem nézett körül a családban, mostanra már fölösleges, mert az összes gyerek nagykorú már.

Az emlitett gyereket pszichológiai/pszichiátriai kezelésekre kellett volna vinni, amit a nagymama el is kezdett az első helyen, de a költözés miatt abbamarad. Az apuka nem hisz a mentális betegségekben és gyógyszerellenes, ezért felfüggesztette az összes kezelést, amit az elején az iskola kérvényézett. Csak azért vitték el, az iskola kérése miatt. Egy kivizsgálásra utalták be a gyermekpszichiátriai osztályra, gyógyszer nem lett volna mert a szülő ellenezte, csak egy vizsgálat kellett volna. Ez nem történt meg az apuka miatt.

Irtad hogy igen is befolyásolja a felnőtt korát. Szerinted egy ilyen gyerekből/emberből milyen szülő válhat? Mennyire lesz képes megállni a helyét? Mennyire stabil az idegrendszere? Te hogy látod ezeket?

Egyébként a két nagy éli a saját életét, sokszor éltek egyedül, az egyik külföldön van már lassan négy éve, a másik egy éve visszaköltözött a szüleihez de dolgozik rendesen. A kicsi most érettségizett, nincs munkája, nem tanult tovább, csak otthon van és fekszik, néha elmegy a haverokkal, de ennyi az élete.

Az uj kornyezet uj lehetoseg, uj baratok, stb.

akinek problemaja van, az viszi magaval; felerositi, de tompithatja is.

Most olvastam Cziffra Gyorgy eletet; lehet belole tanulni kedves Ranocchia!

Nem feltetlenul kellene ennyire leragadni a multban!

Na itt a lênyeg: normális szülő....

Te ezért voltál önbizalomhiányos.

13 éves koromig 3 költözés volt az életemben, engem megviselt.Az utolsó akkor, amikor nyolcadikat kezdtem, kiszakítva a megszokott sulimból.pont a végén.

Én a magam példáját tudom írni, önbizalomhiányos felnőtt lettem, mindig mindenben a túlzott biztonságot választottam (felnőtt korban, amikor már én dönthettem a dolgaimról.)

Azért biztosan van, akinek nem okoz traumát, normális szülőkkel én is jobban viseltem volna biztosan.