Szülésem és az utána következő kálvária

2010.08.25-én reggel 6 órakor elkezdett szivárogni a magzatvíz. Felhívtam a szülésznőmet (aki pont hazaért az éjszakai műszakból), mondta, hogy reggelizzek és menjek be, majd jön ő is csak aludna vagy 2 órát.

Be is értünk 8 órára. Becsengettünk a szülészetre, behívtak, a férjemnek pedig mondták, hogy várjon kint. Pedig csak egy puszit akartam neki adni, mivel nem apás szülés volt.

Egy óra múlva felhívott, hogy ő menne dolgozni, mondtam menjen csak, majd hívom.

A vizsgálatok után bekerültem abba a vajúdó szobába ahol apával szoktak lenni a szülő nők.

kb. 1,5 óra múlva rám nézett egy nővér, aki közölte, hogy nem is tudták, hogy itt vagyok, akár meg is szülhettem volna.

Megérkezett s szülésznőm, 10.40-kor kaptam egy tágító kúpot, mert még csak 1 ujjnyira voltam nyitva.

12.00 végre spontán burokrepedés és elfolyt a magzatvíz.

13.00 itt az utolsó lehetőség EDA-t kérni, ugyanis ez az orvos hazamegy, a következő pedig nem szúr ilyet. (Mi van?) Akkor kérek most!

Persze féloldalasra sikerült, a bal oldalam teljesen érzéketlen volt, a jobb oldalamon pedig mindent éreztem.

16.00 oxitocint is kaptam végre, mert még mindig csak 2 ujjnyinál tartottunk.

Aztán megkezdődtek a fájások, a jobb oldalamon annyira fájt, hogy gázt is kaptam. Na az király volt, így már régen voltam berúgva!

Próbáltunk nyomni fekve, guggolva, de a gyerek csak nem akart kibújni, közben az orvos egyre idegesebb lett.

Nem sokkal 18.00 előtt át kellett mennem a szülőszobára, mert azt mondta az orvos, hogy ezen az ágyon nem tud nekem segíteni.

Átsétáltunk, közben 3x meg kellett állnom nyomni, ami guggolva történt.

Felmásztam az ágyra, nyomtam és nyomtam, de semmi. Ekkor a doki hívatott egy másik orvost, mondván: ő ezt nem csinálja végig egyedül.

Megjött a másik doki. Kipakolták a vákuumot.

2 orvos húzta, 2 szülésznő pedig nyomta kifele belőlem a gyereket, akinek közben lassult a szívverése. Ezt én is hallottam és nagyon féltem, hogy valami baja lesz.

Összeszedtem a maradék erőmet és kibújt végre a kisfiam, akit azonnal meg is kaptam.

Azt a csodálatos érzést pedig már mind ismeritek! :)

Amit csak később tudtam meg: rövid volt a köldökzsinór, ezért nem ment simán a szülés.

Később letoltak egy 2 ágyas szobába és ott hagytak minket.

Innen kezdődtek megint a problémák. A szobatársamat kellett megkérdeznem, hogy fogjam meg a gyereket, mert még azt sem mutatta meg senki.

Egy hét alatt nem húzták át alattam az ágyat, a fürdőben (állítólag a miénk a tiszták közé tartozott) virágzott a penész a fugában.

A csecsemős nővérek örökké terrorban tartottak. 3 nap után közölték, hogy nincs tejem, és én tehetek róla.

Szegény kicsi fiam besárgult. Minden nap azt mondták holnap hazamehetünk. Tegyem be fényezni. Meg is tettem, csak kicsit nehezen ment, hiszen éber gyerek nem lehet bent. Tejem tényleg alig volt, 3 és fél órás volt az egyik szoptatási rekordom, hogy elaludjon.

Persze először nem akartak pótlást adni, aztán pl. a 4. éjszaka kértem, hogy hadd aludjon kint, mert még én sem aludtam 4 nap alatt összesen 8 órát és kimerültem. Elvették, majd mondták, hogy akkor holnap nem mehetünk haza.

Ha 22.00 óráig fényeztem, akkor azért nem akartak hazaengedni (legalábbis a nővér szerint, az orvos szerint pedig, mert rossz volt az eredmény).

Utolsó reggel pedig azt mondta az egyik csecsemős nővér, hogy rakjam csak be a fény alá. Mondom nehogy már, majd, ha orvos rendeli, mert esetleg megnézte, meg csinált neki kontrollszúrást. Mint kiderült, jó, hogy nem tettem be, mert akkor nem engedett volna haza a doki + a kontroll eredmény is határérték alatt volt.

Többet sírtam mint nem, míg bent voltunk. Ha orvost kértem a gyerekhez 9-kor azt mondta, hogy mindjárt és 13.00-kor még sehol nem volt. Én már a sírástól meg sem tudtam szólalni, a férjem ment ki ordítani és csodák-csodája, 5 perc múlva jött egy orvos, megvizsgálni a gyereket.

Nem akartam elhinni, hogy a "BABABARÁT" KLINIKA ilyen, azt hittem az asszonyok túl érzékenyek.

Slusszpoénnak meghagytam a takarítást: minden nap úgy sikerült jönni, hogy szoptattam, a szomszédom a hármas ikreinek fejt. Nem baj, ajtó ablak nyitva sarkig, és úgy is hagyták, had fázzon már meg mindenki. A gyereket fekve szoptattam, a fejünk felett lévő lámpát feltétlen fontos volt a mocskos rongyával végigtörölni, úgy, hogy közben rám támaszkodott, mert nem érte el.

Jól gondolja meg mindenki, hol szül, lehet, hogy csak nekem nem volt szerencsém azon a héten, de úgy gondoltam, jobb, ha ezt az oldalát is látják az emberek.