"Nem gondoltam, hogy valóra válik"

Már negyedik nappal hordtam túl Gabikámat. Elegem volt, de nagyon. Óriási pocakkal, negyven fokban, a negyediken, egy rossz szigetelésű házban. El tudjátok képzelni. Bent is a kellemes harminc fokban izzadtam, bugyiban, egy helyben. Minden nap korán reggel NST, kétnaponta UH, már törzsvendégként üdvözöltek a kórházban. Mondta mindenki, hogy pihenjek. Basszus, hónapok óta nem csinálok mást. Szívesebben futottam volna le egy marathoni távot egy laza hegymászással egybekötve, mint, hogy még egy napig nyomjam az ágyat. Így hát bepróbálkoztunk. Volt chilis bab, lépcsőzés, egy óriási séta, de még a labda sem maradt ki. Sőt unokabátyusék meg is simizték a hasam, hátha kedvet kap és kijön végre játszani velük. Ikrek, úgyhogy dupla eséllyel indultak.

Reggel 7.00-re volt időpontunk a következő vizsgálatra, így 6.00-ra állítottam be a vekkert. Két alkalommal nyomtam rá a szundit, harmadjára amikor fordultam, hogy adjak magamnak még öt percet, egyszer csak, mintha,

- Ó - mondtam, azt hiszem, elment a vizem.

- Mi az? - kérdezte a párom, félálomban

- Nézd már meg légyszi, mi jött ki belőlem! :)

Olyan volt, mint amikor mensinél egy nagyobb adag dolog távozik.

Azt mondta vizes a lepedő. Én, mint akit puskából lőttek, pattantam fel, hogy szaladok zuhanyozni. Hiába mondta mindenki, hogy nyugi, ráérsz. Én nem az fajta vagyok. Esemény van, akkor bármiről is legyen szó, pörgök, mint egy félőrült.

Ahogy felálltam, mint a filmekben, és tényleg, placcs, egy nagy adag vizecske távozott, és csöpögött tovább a fürdőszobáig. Ahol úgy rám jött a nagydolog, hogy azt hittem ott fogok megszülni. Na ezek után még jobban pörögtem. Lezuhanyoztam, hajat mostam, hívtam a szülésznőmet, hogy nem csak vizsgálat lesz, előreláthatóan kicsit több dolga lesz velünk, és indultunk a kórházba. Szerencsére tőlünk kb. kettő percre van, úgyhogy ezen legalább nem kellett izgulnom.

Odaértünk, becsekkoltunk, és büszkén mentünk fel a szülőszobára, mondván, végre eljött az én időm. Nem csak NST - re jöttem ám, én ma szülni fogok.

Elfoglaltuk a szülőszobát, berendezkedtem, átöltöztem, és szülésznői utasításra, nekiálltunk a férjemmel sétálni. Kb. egy 200 méternyire távolodhattunk el a szülészettől, úgyhogy egy idő után marha unalmas volt. Sétáltunk, sétáltunk, fájogattam, fájogattam, úgy nézett ki pikk pakk meglesz a dolog. Ez volt kb. délelőtt 11 tájékán. Aztán megkaptam a beöntésem, és tovább sétáltunk. Semmi. Délben megérkezett a dokim, aki mondta, hogy kössenek OXY - ra, és várjunk. És vártunk. Tovább fájogattam, most már kicsit jobban, de nem igazán változott semmi. Már amennyire nyomon tudtak követni, mert hiába volt fogadott dokim és szülésznőm, egyedül volt aznap beosztva. A dokimnak meg el kellett mennie, mondván, szóljunk, ha akció van, addig nem asszisztál mellettem. Az ugyebár a szülésznő feladata.

Ez által déltől délután háromig senki nem emelte az adagom. De végül elfogytak a többiek, és jöttem én. Gőzerővel felnyomták az adagolómat, és akkor kezdem megtudni, mi a magyarok Istene. Elkezdtek beállni a fájások, elkezdtem tágulgatni, de valami feltűnt a páromnak. Amikor jön egy nagyobb fájás, Gabika szívhangja lassul. Főleg ha a hátamon fekszem. Így próbálkoztunk más pózokkal, de akkor meg én akartam rendszerint összeesni. Sehogy nem volt jó, így jutottunk el oda, hogy jöhet az EDA. De azzal az volt a gond, hogy mivel gerincferdülésem van, és annyira be van a hátam csontosodva, nem tudták rendesen beadni. Rengetegszer szúrtak, hívtak mindenféle hiperspecialistát, de senkinek nem sikerült. Így volt kb. 20 percem, amíg kicsit fellélegeztem, de aztán folytatódott a feketeleves. Fájok, ordítok, sőt már tolni is próbálok, Gabikám látszólag meg marhára nincs jól. A férjecském tartotta bennem a lelket, de félóránként járt ki levegőzni, azaz sírni. Nem mondta, de láttam a szemén. Itt már kb. este 8 körül járhattunk.

Szinte már teljesen ki voltam tágulva, toltam, toltam, de semmi. A szívhang folyamatosan lassult, úgyhogy kimondták, amit ugyan először nem akartam, de itt már rimánkodtam érte. Megyünk a műtőbe. Császár.

Éreztem, hogy húznak, nyúznak, de nem volt fájdalmas. Arra a részre szerencsére jutott egy kevés az érzéstelenítőből. Mikor már egy jó ideje csinálták, gondoltam megkérdezem, hogy mi a helyzet. - Épp a méhlepényt távolítják el - mondták.

El voltam ugyan kábítva, de gyorsan végigfutott. A placentát a gyerek után szedik ki. Tehát gyerek kint, hangja nincs. Nem sír, nem hallom sírni. Mi van??? Egyből rákérdeztem, és a körülöttem rohangáló sokaság közül az egyik közölte, hogy nincs jól. Szó szerint így hangzott a válasz: - Nincs jól.

Hát köszönöm. Ja nem, még azt is mondták, hogy ők sem hallják sírni. Na itt már kezdtem kiborulni. Egy szerencsém volt, hogy a fogadott dokim, egy arany csillag, és amint befejezte az összevarrásomat, kiment, és aztán kielégítő választ adott minden kérdésemre. Az történt, hogy Gabikámnak kétszer a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór. Annyi magzatvizet nyelt miközben próbált kibújni, hogy nem tudott elkezdeni rendesen magától lélegezni. De ez kb. kettő percig tartott, mert épp tépi ki magából az intubáló csövet. Ezt már magam is láttam, mert addigra kitoltak a műtőből. És végre megkaptam. 21.30 körül. De nem lehettünk együtt sokáig, mert a légzészavar miatt átszállították egy másik, problémás újszülöttekkel foglakozó kórházba. De egy fényképet azért kaptam. Ennek látványára indult be a tejem, úgyhogy duplán jó ötlet volt.

A szülési problémák következtében összeszedett egy fertőzést is, ami miatt két hétig jártunk hozzá az intenzívre. Eközben egyszer visszakerült a gépre, amiről pár nap után levették, és egyszer tévesen állították, hogy másnap hazavihetjük, mert az utolsó pillanatban belázasodott. Két hét volt, de örökké valóságnak tűnt, ha közhelyekkel szeretném zárni a sort. De igazából az idő lényegtelen, mert ha 2 napig tartott is volna, akkor is napról napra mindig egy kicsit belehaltunk.

A névnapomon aztán, amikor a szokásos látogatásra mentem, közölték, hogy hazavihetjük. Így az én kisfiamnak két születésnapja van. :)

Nem telik el nap, hogy ne várnám, hogy érezzem,

Apró lábad mozgását, ahogy rúgja le petefészkem.

Imádom, amikor kicsi kezed a bordáim közt matat,

És folytja belém az élethez szükséges apró sóhajokat.

Szeretem, hogy húgyhólyagom nonstop nyomod széjjel,

És kedvelem, hogy éjjelente gyomromon heverészel.

Tegnap azt álmodtam, hogy itt hagytál napokra,

És szívem összetört,

Apró darabokra.

Ezt a verset szülés előtt pár héttel írtam. Nem gondoltam, hogy utolsó versszaka valóra válik.