Lili születése

A terhességem tulajdonképpen lezajlott minden különösebb probléma nélkül. És élveztem minden pillanatát, jól éreztem magam a bőrömben, imádtam a pocakom, de azért a vége felé már egyre jobban vártam, hogy kibújjon a Pici Lány.

Ő viszont nem siette el a dolgokat, ugyanis április 14-re voltam kiírva. A jóslófájások már a kiírt dátum előtt egy héttel is jöttek-mentek, de Lili továbbra is jól érezte magát benn. A doktornőm viszont nagyon mondogatta, hogy örüljek ezeknek a jósolgatásoknak, mert a szülésemet nagyon meg fogják könnyíteni. Persze, nem hittem neki. De a szüléstől sem féltem egyáltalán. Mert a fájdalomra úgysem tudok felkészülni, attól hiába is félek, így inkább arra összpontosítottam, hogy ha eljön a nagy nap, az a kislányom születésének a napja lesz, ami nekem mindent megér.

És elérkezett április 19. Egész nap görcsölgettem, hol a hasam, hol a derekam, hol egyszerre. Hol volt benne rendszer, hol összevissza jöttek, így nem gondoltam semmi különösre, úgy voltam vele, hogy ezek is csak a jól megszokott jóslók. De hajnalra ezek a "jóslók" eléggé felerősödtek, ekkor már kezdtem érezni, hogy nem is olyan sokára a kezemben tarthatom a Pici Lányt, akit olyan nagyon várok. Viszont olyan közelinek sem éreztem ezt az időpontot, így felöltöztem, hogy besétálok NST-re. De azért szóltam Apának, hogy legyen készenlétben. A kórházban egyből megvizsgált a doktornőm, aki közölte, hogy minden rendben, ja, és hogy estére babázunk! Ekkor kétujjnyira voltam már nyitva. Megkezdődtek az előkészületek, átöltöztem, szóltam Apának, hogy indulhat, jött Anyukám is és még egy órácskát beszélgettem velük. Fél 10 felé szólt a szülésznő, hogy menjünk, szüljük meg azt a kislányt. Ekkor négyujjnyira voltam nyitva, ezért meg is repesztették a burkot, amitől tartottam egy kicsit, de észre sem vettem. És innentől felgyorsultak az események, jöttek a tolófájások, a párom pedig minden félelme ellenére becsülettel helyt állt és rengeteget segített, amit soha nem fogok tudni meghálálni neki.

Szóval jöttek a tolófájások és bő egy óra múlva, 11 óra 31 perckor felsírt Fekete Lili. Egyből a mellkasomra tették, ő pedig csak nézett rám a hatalmas szemeivel. És én is csak néztem, gyönyörködtem benne, megszűnt körülöttünk minden, csak mi ketten voltunk. És én hálát adtam, hogy átélhettem ezt a csodát. A csodát, hogy életet adjak.

És mindenkinek tiszta szívemből kívánom, aki még előtte áll, hogy hasonlóan könnyű, gyors és csodálatos szülése legyen.