A legszebb ajándék: Zsadány

Sok idő telt el a két gyermekem születése között, pontosan 8 és fél év.

2007-ben váltam el, 2009-ben ismertem meg a páromat, akivel közösen kaptuk meg életünk legszebb közös ajándékát.

2011 őszén vált nyilvánvalóvá, hogy kisbabát hordok a szívem alatt. Kisebb meglepetés volt számunkra, hiszen csak későbbre terveztük a jövetelét. Az első sokkhatásból feleszmélve nekiindultunk a 8 hónapos várakozásnak. Az orvos megnyugtatott az első vizsgálatok alatt, hogy minden rendben, jól fejlődik a Picurkánk. Nekem a folyamatos hányingerrel és éhségérzettel kellett csak megbirkóznom, amúgy semmi változást nem hozott a másállapot. A kötelező 12 hetes szűrésen az egyik eredmény sajnos eltérést mutatott, az orvos a CVS vizsgálatot javasolta. Persze jött a sírás, kiborulás, kétségbeesés. A legjobb barátnőm a kórházban szülésznő, így sikerült nagyon hamar elintézni a mintavételt, és az eredményre sem kellett napokat, heteket várni. Szerencsére minden rendben volt, amit én a szívem mélyén tudtam is.

A következő időszak már nyugalomban telt, babóca növekedett, fejlődött.

A munkaidőm mivel kötetlen, így én osztottam be mikor és milyen intenzitással dolgozom. Ha fáradt voltam pihentem, ha tudtam, mentem és intézkedtem.

Az utolsó két-három hét telt el csak igazi pihenéssel, nyugalomban.

Már januárban elkezdődtek a has keményedések, pihenésre intett az orvos, amit igyekeztem is betartani. Nyomtam magamba a mg-ot is, ami inkább csak pszichésen használt, mert a keményedések megmaradtak végig. A kontrollokon minden rendben volt, bár a méhszájam egy ujjnyira már elég korán nyitva volt. A párom persze aggódott végig, mindentől óvott. Ez azért bevallom, nagyon jólesett!

A 36. héttől már csak azon imádkoztunk, hogy még egy kicsit maradjon bent és növögessen, erősödjön a kisfiunk. Az orvos megnyugtatott, ha beindul a szülés, nem lesz gond, érett a kisbaba, nem kell visszatartani.

Jártam CTG-re, az orvos is vizsgált hetente, mert felpuhult a méhszáj és kétujjnyira kinyílt. Azt mondta, bármikor elkezdődhet a szülés.

Na apának csak ez kellett. Idegesség felsőfokon. Mindent elterveztünk, hogy értesítem, ha dolgozik, ha nem veszi fel a telefont. Ráérősen az utolsó pillanatban rendeztem teljesen el a táskámat, és persze váratott magára a babaszoba is.

Azért, mint kiderült az utolsó hétvégén, mintha ráéreztünk volna, végeztünk a dolgokkal.

Április 24-én elmentem még UH-ra, CTG-re és beszéltünk az orvossal is. Minden ok, körülmények változatlanok.

Délután elsétáltam a nagy fiamért az iskolába, beugrottam a gyógyszertárba homeós bogyókért, ami elvileg segít a tejszaporításban és még kicsit megálltunk a játszótéren is.

Na ez a kis séta olyan szinten beindította a folyamatot, hogy alig tudtam a játszótérről a kocsihoz elmenni. Mivel sugárzott a fájdalom, a zsibbadás mindenfelé, szóltam a páromnak, hogy jöjjön értünk kocsival, mert nem tudok hazamenni.

Éreztem, hogy a fájások rendszeresebben jönnek, bár ekkor még annyira nem foglalkoztam velük.

Este elrendeztem a nagyobb gyerkőc ruháit, ne a fiúknak kelljen válogatni reggelente, leellenőriztem a táskákat, elpakoltam, szóval készülődtem a kórházi napokra. Annyira éreztem, hogy ezekkel végeznem kell.

8 körül már mondogattam a páromnak, hogy szerintem ezek már valós fájások, de mivel nem „nyüszögtem” nagyon, így nem hitte el. Hívtam a barátnőmet is, hogy 4-5 percenként vannak fájások és zuhanyzás után sem múlnak el. Ő is csak legyintett, hogy olyan jó kedvem van és nem is problémázok a fájásokon, ezek még nem lehetnek igaziak.

Tehát nem hitték el, hogy a pocaklakó készülődik kifelé.

10 után csak mondogattam, hogy nem ártana benézni a kórházba, mert 3 percenként keményedik a hasam. Ezen a ponton kérdezte meg az én Drágám, hogy akkor megborotválkozzon? Hát igen, azt sem ártana.

Barátnőm is hitt már nekem, azt mondta, indul befelé, átöltözik és vár bennünket a kórháznál.

11 előtt beértünk, felvették az adatokat, becuccoltunk a szekrénykébe, a párom beöltözött és vártuk az orvost, aki épp szülést vezetett. Milyen jó, hogy aznap front volt!

Az orvos megvizsgált, közben készült a ctg is.

Minden rendben volt, a burok feszült, így 23.15-kor megrepesztette. Na innentől kezdve a kellemes fájásaim átváltoztak.

Még jó, hogy ketten próbáltak vidítani, támogatni.

A párom nagyon figyelt minden rezdülésemre, szegénykém szerintem jobban izgult, mint én.

Minden haladt a maga útján, egyszer zuhanyoztam, sétáltunk egy kicsit, de éjfél után már csak arra vágytam, hogy felmásszak az ágyra és nyugiban legyek.

A fájások erősödtek, néha már azt sem tudtam mivel tereljem el a gondolataimat. Szépen tágultam, közben beszélgettünk, hülyéskedtünk a félhomályban.

Az orvos egyszer bejött, megnézett és rögtön hívta a szülésznőt meg szóltak az újszülöttes nővérnek is. Hirtelen nagy kapkodás lett, szétszedték az ágyat is, mert elkezdődött a kitolási szakasz.

Nem kellett sokat várni, harmadik fájásra egyszer csak kicsusszant egy kis csoda.

Egyrészt megkönnyebbültem hogy elmúlt az az iszonyú feszítés, és végre megnyugodtunk, mert felsírt a kisfiunk.

Apukája elvágta a köldökzsinórt, és azonnal meg is szeretgethettük.

Édesen bújt hozzám, tiszta magzatmáz volt.

Mikor visszahozták a mérésből, kiderült hogy 3000 g-mal és 49 cm-rel született meg 2012.04.25-én Zsadány. A Mi gyönyörű kisfiunk!

Már ott úgy gondoltam, hogy szívesen jönnék ide még egyszer, hiszen maga az élmény is csodálatos, és kézbe fogni egy Tündérkét, meglátni Benne magunkat…Minden szenvedést megér!

Azóta már eltelt egy hónap, Zsadi baba csodálatos, nyugodt fiúcska, bearanyozza az életünket. A legjobb döntés volt az életemben, hogy megérkezett hozzánk. A napok gyorsan telnek, mindketten gyorsan elfelejtettük a szülést, a kórházi napokat.

Hogy mi változott? Minden és semmi.

Boldog vagyok, kiteljesedett az életem és még jobban beleszerettem abba a férfiba, aki mellettem van, aki odaadó apukája Zsadánynak és aki a puszta létezésével boldoggá tesz!

És a legjobb: a picikénkben megjelenik apa minden vonása.

Kívánom, hogy sokan éljétek meg így a szülést, az anyaságot és teljesedjetek ki az élet eme csodájában!