Szülés után - kórházban - beteg babával

Vasárnap (2009. január 11-én), késő este (23:13) született meg a kislányom 10/10-es apgarral. Akkor minden rendben volt vele. Hétfő reggeli vizitnél, amikor már a babám velem volt, közölte a gyerekorvos, hogy lánykám letapadt nyelvvel született. Ezt a keddi napon felvágták neki. Ott voltam, ott akartam lenni, de nem bírtam ki sírás nélkül. Irén a szülésznőm ott volt velem, a vállán sírtam. Ekkor még nem tudtam lesz rosszabb is…

Tejem nem volt, nem akart beindulni a tejtermelődés. A kislányom nem evett, nem kapott semmit, hiába mentem a csecsemősök nyakára. Persze kedden kiderült, hogy spontán nem tud kakilni a lányom. Így szegénykém két naposan beöntést kapott, illetve megszondáztatták a gyomrát, mert puffadt volt. Okát persze nem tudták. A szobában mellettem cserélődtek a kismamák, boldogan mentek haza, én meg még mindig bent. Orvosilag én hazaengedhető voltam, a gyermekem nem.

Depressziós lettem, így utólag bevallom. Nehezen viseltem, nem volt olyan nap, hogy ne sírtam volna, már a telefonom se tudtam felvenni sírás nélkül. Haza akartam menni a kicsimmel, aki egyre rosszabbul volt, de nem mehettünk. Csütörtökön egy csecsemős segítségével, illetve fejőgéppel tudtam fejni anyatejet, 70 ml-t nagy kínok árán. Csak furcsa színe volt. Mindenesetre adtak belőle a lányomnak, aki sugárban kihányta. Nem maradt meg benne semmi, így estére már infúzióra kötötték, ezt tetőzve még kék fény alá is tették, mert besárgult, így nem lehetett velem. 24 órás kék fény alatt volt. Egyszer voltam nála, nem tudtam menni többet, nem bírtam bőgés nélkül nézni, ahogy dobálta magát a fény alatt. A sírásomtól persze a többi baba is felébredt, lánykám is nyugtalan volt, megérezte a zaklatottságom, így jobbnak láttam az Ő érdekében is, ha nem megyek hozzá. Péntek reggelre megkaptam a lányom.

Maga volt a csoda, szopni is tudott egy picit. Addig ügyeskedtem, amíg be nem kapta a mellem (ebben sem igazán segített senki a szülésznőmön kívül). Örömmel hívtam Apácskát, hogy a kislányunk egyedül szopizik és nem hányta ki. Utána jött egy nővérke, hogy a menjek vissza a lányommal a csecsemőosztályra, mert a gyerekorvos vár minket.

Hideg zuhanyként ért, amit akkor mondott. Szerintem fel se fogtam, mert újra elmondta, amit mondott. Persze kitört belőlem a sírógörcs. Le kellett üljek. A lényeg, nem kísérleteznek vele tovább, hanem átszállítják egy másik kórházba. Hívtam Apát jöjjön. A liftnél találkoztunk, könnyes volt neki is a szeme. Inkubátorban vitték el a drágámat. Egy szál pelenka volt rajta és mellette volt a macikája és a cumija. Megadták a címet, hogy hova menjünk, illetve kit keressünk. Még várni kellett, amíg megkapom az elbocsájtó papírokat és utána indultunk. Mondanom se kell, pocsékul éreztem magam, de Rituért muszáj volt. Az I. számú gyermekklinikára vitték a csecsemőosztályra, Balogh Lídia doktornő szárnyai alá került. Csináltak neki hasi, koponya ultrahangot, vettek tőle vért, vizelet és széklet mintát. Kaptam egy listát, hogy mit kell bevigyek, és pár perc erejéig láthattuk is (miután felvettük a lábzsákot, a kabátjainkat, táskáinkat letettük és fertőtlenítővel kezet mostunk). Infúzióra volt kötve.

Hazamentünk gyorsan összepakoltunk (pelenka, popsikrém, törlőkendő, fürdető). Majd újra vissza. Addigra kiderült, hogy az UH eredményei jók, negatívok az értékek. A máj mutat egy pici megnagyobbodást, de a megengedett értéken belül volt.

Naponta többször mentünk hozzá látogatni. Az emésztését fokozatosan építették fel, illetve az etetése is a mértékletesség híve volt. 2 ml-t kapott egyszerre, majd az adagot mindig duplázták orvosi felügyelet mellett. Megmutatták, hogyan tudjuk megfürdetni, leápolni a köldökét, öltöztetni, etetni, büfiztetni. Nagyon profi és lelkes csapat, látszik rajtuk, hogy munkájuk az életük. Sokat köszönhetünk az ápolóknak. Hétfőn egyedül mentem be, mert a férjem dolgozni ment, azt mondta, jobb, ha bemegy.

Nem vitatkoztam vele. Délelőtt mondták, hogy délután mikorra menjek vissza, mert a doktornő bent lesz, és szeretne beszélni velem.

Nagyon megijedtem, gondolom látták rajtam, így mondták, hogy ne gondoljak rosszra. Vissza is mentem a megbeszélt időpontban. Ritu minden értéke rendben volt. És a doktornő azt mondta, hogy a keddi vizit után hazavihetjük. 10 napos küzdelem után vihettük haza kiságyába manómat. Hogy mi volt a gond? A doktornő szerint Ritu lassabban és nehezebben állt át a kinti életre, illetve a köldökén keresztül összeszedett egy fertőzést, amit antibiotikummal kikezeltek. Úgy mentünk haza, hogy egy alkalommal akkor 60 ml-t evett (6-szor).

Tapasztalatom: az biztos, ha lesz még egy babám, akkor viszem magammal itthonról az alkoholt, az olajat, a fülpiszkálót és én fogom ápolni a babám köldökét és kinyitom nagyra a számat és nem fogom hagyni magam lerázni…

Mi történt azóta? Azóta Ritu bearanyozza minden napjainkat. Igaz, gyógytornára járunk hetente, mert mint kiderült az egész bal oldalán kötöttek voltak az izmai, és ezért kezelésre szorul.

Ezt leszámítva egy nagyon jó, életerős, mosolygós baba, aki 3 hetes kora óta átalussza az éjszakát. Gyönyörűen forog hasról hátra, hátról hasra, forog a tengelye körül, próbálkozik a kúszással. Imád enni, van abszolút kedvence is, szeret pancsolni.