Szülésem története

Január 8.-án, csütörtökön este húsz perces fájásaim voltak, de egy óra alatt elmúlt. Másnap reggel, 3/4 6-kor, amikor felkeltem az ágyból, hogy Apácskának csináljam a reggeli kávéját és szendvicsét, valami elkezdett folyni belőlem (én azt hittem, hogy magzatvíz).

Meg is ijedtem rendesen. Kb. fél óra szöszmötölés után felhívtam Irént (Ő a szülésznőm), hogy mit csináljunk. Azt tanácsolta, menjünk be a kórházba, mert így telefonon keresztül nem tud mit mondani. Mondanom sem kell Szabi teljesen kész volt, én lassan készülgettem, Ő pedig elment az autóért. Szerencsére nem volt annyira nagy a forgalom, így 8 óra körül be is értünk. Ott az ügyeletes orvos, aki nő volt és nagyon unszimpatikus, megvizsgált, hát nem volt túl kellemes, szerinte nem magzatvíz folyt, és mondta, hogy egy ujjnyira vagyok nyitva. Csináltak NST-t és mértek vérnyomást (140/95). A doktornő lazán hazaengedett volna, de szerencsére ott volt az osztályvezető orvos is (legalábbis azt hiszem, hogy az!). Aki a vérnyomásom miatt (140/95) (végig alacsony volt, de karácsony óta problémáim voltak vele, felment állandóan, pedig nem is idegeskedtem) azt mondta, tartsanak bent megfigyelésre.

Kérdezte ki az orvosom, mondtam Nyulasi Gábornak hívják. Azt mondta jó, mert vasárnap ügyeletben lesz, és majd Ő eldönti, hogy hazaenged-e.

Szabi persze addig a szülőszoba előtti ajtónál izgult, hogy mit csinálnak velem, és hogy szülünk-e. Azért Ő megnyugodott, hogy bent tartottak, mert félt volna engem egyedül otthon hagyni, mert neki dolgozni kellett mennie. Még szerencse, hogy addig bejöhetett az osztályra, amíg becipelte a táskámat (jól telipakoltam). Elfoglaltam az ágyam, kipakoltam a táskámból, ismerkedtem a szobatársakkal, Zsuzsa (neki is Irén volt a szülésznője, Betti, Gabi.

Szabi munka után jött látogatni, én meg összeírtam neki egy listát, hogy mit hozzon be nekem… nem úgy készültem, hogy befektetnek, hanem a szülésre volt összekészítve a táskám. Még aznap este visszajött a kívánság listámmal. Mértek vérnyomást, lázat, újra levették a Hepatitis vizsgálatot, mert az osztályvezető orvosnak nem tetszett, hogy az egyik értékem pozitív lett. Szombaton és vasárnap is fájt a fejem, gondolom a kettős fronttól (egész terhesség alatt nem fájt a fejem). A kórházi koszt nem volt túl ízletes, bár a levesek egész jók voltak, nem hiába vagyok levespárti. Izgatottan vártam a vasárnap reggeli vizitet, mert tudtam, hogy az orvosom lesz „szolgálatban”. Elsőre nem is volt képben, amin nem csodálkozom, hisz az osztályon voltunk kb. 40-en, és korán reggel nem lehet túl élvezetes vizitet tartani.

A vizit után megvizsgált, a vizsgálat nem volt túl kellemes, még mindig egy ujjnyira voltam nyitva, mondta még nem szülünk, és elküldött NST-re is. Mondta, hogy két óra múlva újra megvizsgál. NST-n a zöld szülőszobán voltam.

Nagyon megtetszett az a szoba. A falon lógó festmény miatt, valami nagyon megfogott benne, a kép egy kikötőt ábrázolt hajókkal. Babócám igazán aktív volt, talán most először, mióta NST-t csináltak. A vizsgálatot végző hölgy is mondta, hogy az NST alapján még nem szülünk, azért kicsit el voltam kenődve, az NST nem mutatott rendszeres fájásokat, pedig reggeltől már fájt a hasam és derekam. Aztán a dokim nem tudott jönni, gondolom ügyeletes révén volt elég munkája.

Délután jött, pont mikor Szabi is jött látogatni (olyan négy körül), kérdezte, hogy vagyok, mondtam neki, hogy volt három 25 perces fájásom, a negyedikre meg még nem telt le az idő… megvizsgált, a helyzet változatlan volt, egy ujjnyira voltam nyitva. Szabival kint a folyosón üldögéltünk, pont a dokim szobája előtt, jött is az orvosom, meglátott minket és hozzánk jött, kezet fogott Szabival, és mondta neki, ezek csak jósló fájások, még nem szülünk. Nos, amint bement a szobájába (szerintem pihenni vonult vissza egy kicsit) a fájásaim tíz percesekre változtak, a már a korábban említett 25 percesről. Egyszer kijött a szobából, elviharzott, gondolom esethez hívták. Utána visszajött, kérdezte, hogy mi a helyzet. Szabi egyből rávágta, hogy másfél órája (16:49-től 18:17-ig, azért tudom ilyen pontosan, mert a telefonomba írtuk a fájások időpontját) tíz perces fájásaim vannak. Szerintem kicsit meglepődött az orvosom. Mondta, akkor menjek be, kérjem ki a „kartonom” és menjek a szülőszobai vizsgálóba és megvizsgál. Előtte még beszaladtam a szobánkba, mert wécézni kellett, hallottam, hogy jön, a lányok mondták neki, hogy a mosdóba mentem. Rohantam is utána… megvizsgált, kétujjnyira nyitva voltam.

Az osztályvezető (aki felvett az osztályra) is megvizsgált, mert túl sok magzatvizem volt (egész terhesség alatt több volt, mint az átlag, a terhességi cukor miatt). Megbeszélték, hogy fokozatosan engedik el a magzatvizet. Ezután felvette az adataimat a doki. Kérdezte Gábor, hogy szóltam-e Irénnek, mondtam nem, mert azt mondta Irén, hogy két órán keresztül figyeljük a fájásokat, és csak utána hívjuk. Ezért Ő értesítette Irént.

Majd visszamehettem a szobába összepakolni, és mentem szólni Szabinak, hogy szülünk, és haza küldtem, mert nem volt nála a ruha, és fényképezőgép. Bekészítettem szülés utánra a bugyit, betétet raktam be törölközőt és átöltöztem hálóingre (anyától kaptam, amolyan szerencsehozónak).

Irén rövid időn belül meg is érkezett, megkaptam a beöntést, furcsa érzés volt, még sosem kaptam, rosszabbra számítottam. Utána „beköltöztem a mellékhelységbe” ez nem volt túl kellemes, mert közben a fájások jöttek, és marhára kényelmes volt a WC-n ülni. Ráadásul levegő is alig volt, így még hőhullámaim is voltak, és azon paráztam, nehogy rosszul legyek. Utána mentünk a szülőszobára.

Szerencsére nem volt sok szülés, a zöld szülőszobába mentünk, ennek annyira örültem (fentebb már írtam miért). Közben Szabi is megérkezett, furcsán nézett ki abban a zöld ruciban. Szegénykét két fájás között jól le is csesztem, mert a fényképezőgépet otthon hagyta… Gábor mondta még nyugodtan hazamehet, de én nem engedtem… a kép nem annyira fontos, minthogy velem legyen! Irén felrakott NST-re, olyan jó volt Babuka szívveréseit hallgatni, Szabi csak csendben hallgatta.

Mondta Irén, hogy rendszeresek a fájásaim csak gyengék és rövidek…hát én nem éreztem annak… Kaptam oxitoxin-t, utána No-spa és még valamilyen injekciót. Az orvosom időközönként jött és megvizsgált, hát nem volt túl kellemes… Még viccelődni is volt kedvem. Megláttam Gábort, mondom neki, valami olyan furcsa a doktor úron, de ne árulja el, rájövök, hogy mi az, aztán mosolyogva közlöm vele, hogy tök furcsa, hogy szemüvegben van. Mondta, kontaklencsét hord, de estére kiveszi. (Egyébként nagyon jól áll neki a szemüveg is, bár úgy nem látszanak annyira erőteljesen a kék szemei… (halkan súgom csak, micsoda kék szemek!).

A burokrepesztésre Szabit kiküldték, teljesen kétségbe esett, mint utólag kiderült, azt hitte, hogy valami baj van… Jobban félt az egésztől, mint én. Olyan érzés volt, mintha folyamatosan pisilnék, és jó meleg volt. Nagyon sokáig folyt… de azt mondták minden rendben volt vele, tiszta volt.

Irén sajnos, vagy nem sajnos (mikor beszélgetésen voltunk nála a kórházban, mondtam neki, ha nem fogadok szót, parancsoljon rám!) sokszor szólt rám, mert nem figyeltem oda a levegővételre, pedig próbáltam rá koncentrálni, de néha egyszerűen nem ment.

Először háton feküdtünk, utána jobb oldalt, majd bal oldalt, a forgolódás kellemetlenebb volt, mint maga a fájás, hogy Babóca be tudjon rendesen illeszkedni. Fájások alatt Szabi nyitogatta az ablakot friss levegőért, fogta a kezem, bár nem sokáig, mert nem esett jól, illetve jól esett, csak annyira meleg volt a keze, hogy az nem volt nekem jó, itatott üvegből, nagyon aranyos és segítőkész volt. Büszke voltam rá, hiszen amikor kiderült, hogy Babóca a szívem alatt fejlődik, akkor még nem Apás szülést terveztünk.

Ez szépen, lassan érett meg benne, szerintem ebben szerepet játszott az is, hogy bejöhetett velem a vizsgálatra, és láthatta a kislányát az ultrahangon.

A jobb oldalamon szerintem nem sokáig feküdhettem, mert furcsa érzésem volt, az elsőt nem is vallottam be… mert nem tudtam, hogy az az… de utána szóltam Irénnek, hogy szerintem nyomnom kell… mondta még ne nyomjak (legalábbis azt hiszem). Hipp-hopp megérkezett Gábor is, mondták közösen, hogy a fájások alatt kell majd nyomni. Egy fájás alatt azt hiszem háromszor nyomtam, a harmadikra már alig volt levegőm… ha jól számoltam, akkor kevesebb, mint 10 kitolásból meg is született a kislányom. Hihetetlen volt. Sokkal rosszabbra számítottam… nekem a fájások jobban fájtak, mint maga a kitolási szakasz…. Ráadásul nem vágtak, gátvédelmes szülésünk volt, igaz kicsit repedtem, de azt mondta Gábor, ezzel jobban jártam, mintha vágtak volna… Ittam a 37. héttől a málnalevél teát napi két bögrével, Szabi még a kórházba is hozta!

Én is csodálkozom magamon, mert elvileg nem túl nagy a fájdalomtűrő küszöböm, de viszonylag csendben szültem, próbáltam szuggerálni magam, hogy nem is fáj, meg hogy a kislányomért bármire hajlandó vagyok…

Babókát még úgy mázosan rám tették. Miután jól megfigyeltem, megállapítottam, hogy tiszta apja! Valamiért éreztem is, hogy Ő rá jobban fog hasonlítani, mint rám. De elvileg a füle az enyém  Megszólalni se tudtam, de Szabi se, ott néztem hol a kislányom, hol pedig Szabit.

Annyira gyönyörű volt, mint egy Angyalka. Utána picurkát elvitték megfürdetni és felöltöztették. Mondták 53 centiméter és 3440 gramm, 23 óra 13 perckor született, a Horváth Rita Ildikó nevet kapta. A Rita név Apácskának tetszett nagyon. Olasz eredetű név, a Margharita névből lett magyarosítva, jelentése a tenger leánya. Az Ildikót pedig az én nevem után kapta (germán eredetű, jelentése: harcos nő).

Utána Szabi kapta meg, amíg engem ellátott Gábor. Furcsa volt, mert megnyílt Gábor is, nagyon közvetlen lett, beszélgettek Szabival, gyerekek voltak a témák. (mi más!) (Gábor már kétszeres Apuka, van egy kislánya és egy kisfia). Két órát voltunk még a szülőszobán édes hármasban. Felejthetetlen élmény volt.

Volt energiám felhívni Anyumat és Krisztit, aki egész nap „vuduzott” értem telefonon, Szabi meg az anyjáékat hívta. Aztán fél kettő körül átvittek (Irén és Szabi) a szobámba, Babókát éjszakára elvették, Szabi is ment haza, szegénykém gondolom fáradt volt és még vezetnie kellett, és másnap reggel korán kelni, mert ment dolgozni. Aludni szinte semmit sem aludtam, mert a szobatársamnak ott volt a gyermeke, aki végig bömbölte az éjszakát… ilyen erővel az én kislányom is velem lehetett volna…

Furcsa, de aznap reggel Anyukám és Barátnőm (aki mindkét kisfiát Gáborral és Irénnel szülte) is hívott telefonon, hogy úgy érzik szülni fogunk, boszorkányok..

Először is köszönöm a barátnőmnek, hogy a barátnőm, igaz barátnőm, most már 15 éve.

Nagyon, nagyon sokat jelentettek a telefonhívásai, bátorító üzenetei, ha ezek nincsenek, biztosan rosszabbul viseltem volna a kórházi tartózkodást. Ha Ő nincs, akkor nem ismerem meg annak idején - ha jól emlékszem 2002-ben voltam nála először - Nyulasi Gábor-t, hiszen Kriszta ajánlotta Őt!

Hatalmas köszönetem és tiszteletem Nyulasi Gábornak, aki végig kísérte ezt a csodálatos kilenc hónapot, küldözgetett vizsgálatokra, hogy minden rendben legyen Manócskával.

Köszönöm neki azt is, hogy Tóth Irént ajánlotta szülésznőnek! Illetve a kórházi látogatásait, érdeklődéseit, amikor Babóka kórházban volt. Nagyon sokat jelentett ez nekem!

És nem utolsó sorban köszönöm a szülésznőmnek, drága Irénnek is a közreműködést, egy élmény volt, hála Neked! Nagyon örülök annak, hogy ilyen jó kapcsolat alakult ki közöttünk.

Köszönöm a kórházi látogatásokat, azt a sok-sok segítséget (pelenkázás, ciciztetés és még sorolhatnám), és érzelmi támogatást, amit kaptunk Tőled!

Remélhetőleg Ritácskának lesz majd kistestvére is. Abban is nagyon bízok, hogy kistesó is ennél a két nagyszerű embernél fog világra jönni!