A mi kis Tündérünk megérkezése

Eredetileg 2008. december 8.-ára voltam kiírva, de aznap nem igazán történt semmi. Néha volt egy két kisebb jósló fájásom, de ennyi. Aztán december 11.-én még el kellett mennem egy utolsó nőgyógyászati vizsgálatra. Ott közölte velem az orvos, hogy másnap be kell feküdnöm, mert "túlhordásos" vagyok és most ez a szokás.

Másnap dél körül érkeztünk meg a kórházba és apa otthagyott. Nem volt egy kellemes élmény, de muszáj volt.

Túléltem az éjszakát. Másnap reggel jött a doki és elmondtam neki, hogy úgy érzem mintha, szivárogna a magzatvíz. Megvizsgált és azt mondta, hogy tényleg szivárog, ezért irány a szülőszoba.

Lekísért egy nővérke, ott előkészítettek, közben István is megérkezett. Kb. tíz órakor felfektettek a szülőágyra, és utána apát is beengedték, hogy velem lehessen. Bekötötték az oxitocin infúziót és magamra hagytak. Ekkor szűk kétujjnyira voltam még csak kitágulva. Akkor még úgy gondoltam, hogy aznap végre megláthatjuk a kislányunkat, de nem így lett.

És itt kezdődött minden. Infúzió folyamatosan folyt és ettől olyan fájásaim voltak, hogy valami nagyon szörnyű. De sajnos emellett tágulni nem tágultam. Este fél nyolc körül még mindig szűk kétujjnyira voltam kitágulva, de akkora fájásaim voltak, hogy mondtam az orvosnak, hogy adjanak valami fájdalomcsillapítót, mert nem bírom tovább.

Ekkor kaptam egy gerincérzéstelenítőt, ami három perc alatt hatott. Ezúton is köszönöm a dokinak, hogy rábeszélt. Ez másfél órán keresztül hatott is, aztán kezdett elmúlni a hatása - persze közben egy millimétert sem tágultam. Kilenckor kaptam még egy injekciót, megint másfél óra pihenés. Mert ugye nem éreztem semmit. Fél 11-kor megint elment az injekció hatása.

Szóltam a dokinak, hogy vagy adjanak még egy injekciót vagy vigyenek fel, császározzanak, mert ekkor már nagyon fáradt voltam és nagyon fájt is. Azt mondta konzultál a másik orvossal és meglátjuk mi lesz. Nagyon kivoltam. Visszajött és azt mondta, hogy kaphatok még egyet, és ha akkor sem történik semmi, akkor felvisznek a műtőbe és megcsászároznak. Megkaptam. És láss csodát, végre elkezdtem tágulni! Jött a szülésznő meg a doki és megvizsgáltak, aztán őrült pakolásba kezdtek és azt mondta a szülésznő, hogy ez már jó jel. Éjfél körül olyan érzésem volt, mintha kakilnom kellene; végre elindultak a tolófájásaim. Erre közölték velem, hogy ne nyomjak. Pedig erre vártam egész nap. Aztán már lehetett nyomni, mert eltűnt a méhszájam.

Aztán három nyomással, 2008. december 13.-án 0 óra 20 perckor, végre megérkezett közénk Kitti baba, akit már nagyon vártunk! A doki közben vágott is, de én abból nem éreztem semmit. Elvágták a köldökzsinórt és a hasamra tették. De sajnos annyi erőm sem maradt, hogy sírjak, pedig csodálatos érzés volt. De nem baj apa ott volt és sírt helyettem is. Aztán elvitték megfürdetni, meg lemérni és rendbe rakni. Aztán még egy kicsit visszahozták nekünk, apa csinált egy pár képet még aztán elmentek, babát is elvitték, apa meg kint várakozott.

Ezután a doki kb. húsz perc alatt összevarrt és kitoltak a folyosóra. Nagyon fáradt voltam, de megérte. Azóta eltelt két hónap és most már jó visszaemlékezni. Akkor ott legszívesebben meghaltam volna, annyira szenvedtem, de most látván ezt a gyönyörű Tündért, megérte.

Akkor ott azt mondtam, hogy még egyet soha, de majd később még lehet, hogy elgondolkozunk rajta.

És ezúton szeretném a páromnak nagyon-nagyon megköszönni, hogy végig ott volt és tartotta bennem a lelket. Nagyon sokat segített. Még egyszer köszönöm! Nagyon szeretlek benneteket!