Levike világrajövetele

2006. februárjában mennünk kellett volna a meddőségi centrumba újabb hormonkezelésre, de én belefáradtam, azt mondtam a férjemnek, majd megyünk márciusban, pihenjünk kicsit. 2006, március 11-én megjött a menstruációm, de nem telefonáltam időpontért, valahogy nem bíztam már ebben az egészben. Teltek a napok, a hetek, április 18-án névnapom volt, és felfigyeltem rá, hogy már megint késik. "Tudtam", hogy ciszta lesz megint, nem is bizakodtam, gondoltam várok még 2 napot, és veszek egy terhességi tesztet, de még véletlenül sem azért, hogy hátha terhes vagyok, hanem mert ha negatív tesztet vittem az orvoshoz, akkor általában nem vizsgált, csak UH-ra küldött. 20-án így is tettem, munkahelyemre indulván az útbaeső gyógyszertárban vásároltam egy tesztet, és mielőtt elkezdtem volna dolgozni, a mellékhelyiségben meg is csináltam. Hosszú évek óta először nem remegett a kezem, és nem akart kiugrani a szívem a tesztelés közben, sőt, félre is tettem, míg elkészültem. Indulván kifelé pillantottam a tesztre, és egy pillanatra biztos megállt a szívem, megszűnt a világ, és komolyan attól tartottam, hogy elájulok. A teszten 2db erőteljes csík látszódott. Pár perc múlván, magamhoz térve, de még mindig kábán indultam, megkerestem kolléganőmet, aki megerősítette, hogy nem én látok rosszul, a teszten tényleg 2 csík van. Pár óra múlva bejött hozzám párom is(vendéglátásban dolgoztam), azonnal küldtem tesztért, és azt már az évek során megszokott, remegő kézzel csináltam meg, de az is pozitív lett. Másnap az UH egy 7mm-es petezsákot mutatott, és én ott sírtam az asztalon, hirtelen azt hitték, azért, mert nem örülök. Hát így kezdődött. . .

2006. december 16-ra voltam kiírva, esküdni mertem volna, hogy ez a kis manó már elseje körül ki szeretne jönni, mert végig jól fejlődött, már pocakban is szép nagy baba volt. De tévedtem ám. . .

A terhességem gyönyörű volt, zökkenőmentes, imádtam. Aztán december 8-án felment a vérnyomásom, majd másnap 9-én (Szombaton) bementünk a kórházba, mert már 160/100 volt. Ki sem engedtek, vizeletet néztek, amiben minimális mennyiségű fehérjét találtak, és közölték, hogy ez a terhességi toxémia, bent kell maradni megfigyelésre, 24 órás vizeletgyűjtés kezdődött, és közölték, hogy ha a fehérje emelkedik, akkor megindítják a szülést. Kicsit bepánikoltam, de azért vártam a hétfőt, hátha majd az orvosom hazaenged. Nem engedett. Aztán eljött 16-a, és kisfiam nem akart kibújni. 17-én, vasárnap oxitocin terhelésen voltam, de egyáltalán nem reagáltam. Még fájásaim sem voltak, nemhogy a szülés megindult volna. 20-án orvosom már nem dolgozott, ezért én kérleltem a babámat 18-án este, hogy ha kibújna, még éppen a dokibácsinál megszülethetne, ugyanis 19-én is már csak délig dolgozott. Levike szófogadó kisfiú, hajnali 4-kor wc-re indultam, amikor elfolyt a magzatvizem, csak úgy, fájások semmi. Jött az ügyeletes orvos, küldött a szülőszobára, közben párom már riasztva lett szobatársam által, így fél 5-kor már a szülőszobán találkoztunk. Fájások 5 percesek, nem vészesek. Reggel 8-kor már dokikám kezét szorongatva kértem, tegyen valamit, belehalok. Nevetve mondta, megszüljük mi ezt a babát szépen. Nem hittem neki, ezután megnézte, hogy tágulok, és mivel nem túl jól, hát kézzel rásegített. Na itt aztán ahogy a torkomon kifért, tényleg leírtam magam, hogy itt és most nekem végem van. Nem tudom, hány óra lehetett, amikor a 3 perces fájások között én már szünetet sem éreztem. Amikor kezdett kicsit enyhülni, és én vártam, hogy vége legyen, akkor már kezdődött elölről, és csak erősödött. Vitézként mentem szülni, de elhagyott minden reményem, hogy túlélhetem. Mindezek ellenére eljött a várva várt "székelési inger", dokim mondta, mindent bele, én teljesen új erőre kapva nyomtam, és 3 nyomásból kint volt az én kis gyönyörűségem, Levike 3700 grammal, és 54 centivel 2006, december 19-én 13. 20-kor végre megszületett. . A fájdalmat elvágták, és akkor már nem is érdekelt, csak arra gondoltam ez a kis tünemény megért minden fájdalmat, szenvedést, és újra, meg újra átélném ezt érte, nem ment el a kedvem a szüléstől, sőt! 23-án már itthon is voltunk, és a Jézuska őt hozta nekünk a fa alá!

Azt mondta a szülésznő, a második lehet feleennyi idő alatt meglesz, de 2x így fog fájni! Nem bánom! Már tervezzük a kistestvért is, aki remélem kislány lesz majd, és a Lilla nevet fogja kapni.

Levikém 19-én 1 éves lesz, gyönyörű egészséges, jó kisfiú! A szemem fénye!