Még egy szüléstörténet

Második szülésemnél nem volt fogadott orvosom. Úgy gondoltam, már tudom, hogy zajlik le a szülés, na meg pénzünk sem volt privát dokira.

A terhességet végigdolgoztam, még jó, hogy az utolsó hónap már szülési szabadság volt, mert gyakorlatilag mozgásképtelen lettem. Annyira fájtak a lábaim, hogy egy hónapig csak a fotelban ültem és vártam, hogy jöjjön a baba. Már túlhaladtam a kiírt időpontot, de sehol semmi. Ekkor jött a védőnő, és szabályosan betuszkolt a klinikára. A taxiig alig tudtam elvonszolni magam, annyira remegtek a lábaim. A klinikán a vizsgálathoz alig bírtam magam feltornázni az ágyra. Az orvos csak annyit mondott, hogy maradni kell, de hogy miért, mi van, fogalmam nem volt. Kaptam egy ágyat a patológián és senki rám sem hederített. Hajnali 5-kor rohan egy nővér, hogy azonnal szedjem a cuccomat, megyek szülni. A lábfájáson és gyengeségen kívül semmi bajom nem volt, de hát ő tudja. Összeszedelődzködtem, és lemásztam a szülőszobára. Vártam egy darabig, egyszer csak közölték velem, hogy menjek vissza, mert nincs hely. Délután 1-kor jöttek megint, ugyanaz a szitu, menjek szülni. Pechemre egy olyan szülőágy volt szabad, amihez egy megfigyelő gép is társult. Hatalmas pocakom volt, és ezen kellett az ici-pici szülésznőnek átvezetni egy hevedert, és beállítani a hasam közepére, hogy a ketyere nézze a baba szívhangját. Ez a vacak egyszerűen nem akart a hegyes hasamon megállni, a vége az lett, hogy nekem kellett tartani. Nagyon kényelmetlenül feküdtem, fájt a csípőm, oda voltam szinte szögezve az ágyhoz, tartanom kellett ezt a vackot, mintha nem lett volna egyéb bajom éppen akkor. Ráadásul valami kegyetlenül nyomott a derekam alatt, de nem tudtam mozdulni sem, le voltam kötve. Később derült ki, hogy a zselés kupak alám gurult, hát mit mondjak, nem hiányzott.

A délelőttös doki elrepesztette a magzatburkot, és elkezdődött a vajúdás annak rendje-módja szerint. Senki az ég világon rám nem nézett, hallottam,hogy az ügyeletes vicceket mesél a folyosón, de látni nem láttam. Egyre erősebb görcseim voltak már, szinte a csempét szerettem volna lekaparni a falról fájdalmamban. Este fél hét volt már, ekkor éreztem az első tolófájást. Ezt vártam, tudtam, hogy hamarosan itt lesz a baba. Egy elsuhanó szülésznőnek odanyögtem, hogy tolófájásaim vannak. Csak annyi választ kaptam kutyafuttában,hogy az még nem lehet. DEEEEE IGEEEEN! Tolófájásaim vannak, értsék meg már, mindjárt itt a gyerek!-emeltem fel a hangom. Erre nagy kelletlenül odajött egy szülésznő, és próbált megvizsgálni, mennyire nyílt ki a méhszáj. Közben úgy éreztem, hogy mindjárt széthasadok, jött volna a gyerek, de nem tudtam, most mit is tegyek, hiszen az előbb kiabáltak rám, hogy legyek türelmes, ez még nem az! Ekkor a vizsgáló szülésznő hátraszólt szép halkan az egyik koleganőjének, hogy szóljon az orvosnak, mert eltűnt a méhszáj.

Valamennyire megnyugodtam, mégiscsak szülni fogok éreztem én. Odajön mellém a doki, kicsit még mámorosan mosolyogva az utolsó vicctől. Az első ténykedése az volt, hogy beledöfött a kézfejembe egy injekciót, gondolom valami olyat, ami fokozza a görcsöt, mert azonnal jött a fájás. Mondjuk injekció nélkül is jött volna, esetleg csak egy perccel később.

-Érzem, hogy jön a görcs-mondom a dokinak, -most mit csináljak?- Csak azért tettem fel ezt a bárgyú kérdést, mert az első szülésemnél is úgy volt, hogy a doki vezényelt, hogy nyomjam meg, tartsam vissza egy kicsit, gondolom azért, hogy ne repedjek, és a baba is rendben jöjjön ki.

Na ez az orvos csak ennyit mondott:- "nyomja meg, ezt akarta nem?" Hát igen ezt akartam már egy félórával ezelőtt is. Megnyomtam és megszületett a kisfiam. Csodálatos kisbaba! Hosszú sötét haja, pufók kis arca, tokája, kerek pocak, húsos kis combikák, és az a komoly férfias tekintet! Rögtön elolvadtam tőle. Az első ténykedése az volt, hogy pisilt egyet, csak úgy férfiasan szökőkutazva. Nem is tudom, honnan kerülek olyan sokan hirtelen oda. Mindenki körbeállt és csodálta a kisfiam. 57 cm és 4440 gramm volt, valóságos kis vasgyúró. Ma 16 éves, 180 cm, és 60 kg, a vasgyúrástól messze van.

Most, hogy így visszaemlékeztem, felemlegettem a kellemetlenségeket, ez mind eltörpül a csoda melett, gyermekem született. Az a pillanat, amikor megláttam a fiamat, amikor először magamhoz öleltem, az mindent megér.