"Te még nem sírsz!" avagy Hanga születése

Első gyermekünk nagyon jó csecsemő volt és mivel kis korkülönbséget szerettünk volna a gyerekek között, 10 hónapos korában belevágtunk a tesógyártásba.

Nem kellett sokáig várnunk, még az első hónapban a pocakomba költözött a hugi.

Nem volt problémamentes a terhességem első fele, mégis úgy döntöttem, nem fogadok orvost és szülésznőt, az Sztk-ban igyekeztem mindig egy orvoshoz bejutni, aki nem volt érzelgős, de udvarias volt és minden kérdésemre válaszolt. Először a 10. héten véreztem be, akkor nem tudták még, hogy mitől, pihenésre ítéltek és vártunk. Másodszor a 14. és a 17. hét között jelentkezett vérzés, több-kevesebb, ekkor derült ki, hogy a méhszájnál tapadt a lepény, ez okozta. Szerencsére elnőtt onnan, így rendben, különösebb idegeskedés nélkül folytatódott a terhességem.

Október 13-án reggel viszonylag erős fájásokra ébredtem, így a páromat nem engedtem el dolgozni, hátha szülés lesz. A fájások szépen 10 percenként jöttek egész nap, így késő délután párom unszolására besétáltunk a kórházba vizsgálatra, de természetesen feleslegesen, mert csak jóslófájások voltak. Az ügyeletes doki, aki afrikai lehetett (nagyon fekete volt), rossz magyarsággal azt írta a papíromra, mikor elengedett, hogy ”beindult szülés esetén a kismamát visszaváltjuk” Hurrá, csereszavatos lettem. A másnap eseménytelenül telt, még egy kóbor keményedésem sem volt, Hanga nyugodtan ücsörgött a pocimban. Teleettük magunkat karfiollevessel és babfőzelékkel, ennek később jelentősége lesz.

Este lefeküdtünk, fél 12-kor ébredtem fel, nem volt kényelmes a fekvés, pisiltem, mászkáltam, fájtam. Egy óra felé ébredt fel a párom, akkor én már tudtam, hogy szülés lesz, de nem akaródzott elindulni. Fél 2-kor mégiscsak riasztottuk anyósomat, hogy jöjjön vigyázni a Hajnira, mert megyünk szülni. Hamar ideért a taxi és azzal mentünk be az öt percre levő kórházba, mert már a hideg is rázott, gyakran jöttek a fájások.

Nagyon kedves szülésznő fogadott, megvizsgált, előkészített és szólt az ügyeletesnek, hogy ő is nézzen rám. Ekkor kétujjnyi volt már a tágulás, elfoglaltuk a szülőszobát, kedélyesen beszélgettünk két fájás között és vártunk. Néha rám néztek, de hagytak nyugiban.

Fél négy felé szóltam, hogy megyek kakilni, hiába kaptam beöntést, „ingerem volt”. Pityu kikísért a wc-re, erre összeszaladt két doki, meg a szülésznő és felrángattak, hogy ez már a baba lesz, nehogy a mosdóban pottyanjon már ki. Persze az ajtóban összecsináltam magam, csak néztek, én zavartan nevetgéltem, hogy bocsi, de én szóltam.

Lemosdattak, visszafektettek és a doktor úr leszidta a szülésznőt, hogy biztos sok volt a beöntés. Én mondtam neki, hogy ne csodálkozzon, ez a karfioltól és a babtól van, erre hangosan röhögve mesélte a másik ügyeletesnek, hogy mit ettem.

Szóval fájdogáltam tovább, negyed öt körül burkot repesztettek. Beszélgettem a szülésznővel, mesélte, hogy 5 lánya van, emlékszem simogatta a karomat, én meg annyit bírtam fájások után kinyögni, hogy „Úristen 5 lány!”

Végre eljött a kitolás ideje, nyomhattam. Másodikra kibukkant a buksi félig, hallottam a sírást, ekkor szólt a doki a lábam között, hogy „Te még nem sírsz!” Ezen muszáj volt vigyorogni. Október 15-én 4 óra 42 perckor megszületett Hanga baba, hasamra fektették, mikor nem pulzált többet a köldökzsinór, elvágták és elvitték mérni, fürdetni.

A szülőszobán három órát voltunk, mivel sok szülés volt, „ottfelejtettek”

Mindent összegezve, mindenkinek ilyen gyors, könnyű és vidám szülést kívánok!