Küzdelmeink Angyalka után

A cikkem végén megjelent, hogy alapítványt csinálunk. Ez azóta hatalmas gellert kapott más irányba, remélem marad is ez.

Eddig a percig 350 ember csatlakozott ahhoz az oldalhoz, amit létrehoztunk, rengeteg SMA beteg, és rengeteg kívülálló is.

Zoéról könyv készül, és hihetetlen, hogy a mai világban elérhettük, hogy mellénk álljon egy ugyan nem jelentős , de igazi könyvkiadó, akik ráadásul a saját bevételüket is az SMAsok javára ajánlották fel.

Médiaharcba kezdtünk, már jelentek meg cikkek, és tv felvételekre is elindult az igény.

Sikerült összefogni a legjobb magyar orvosokkal, akik a tudásukkal támogatnak minket.

Annyi örömet, amit ezektől az emberektől kapok... nem tudom nekik viszonozni, és emiatt is talán egyre jobban érzem Zoé célját. A létezése célját.

A jelenlegi SMA betegekkel kapcsolatosan sikerült elérni, hogy a klinikai cégek komolyan vegyék az itthoniakat. Bár minden betegségnél így lenne. Bár mindenkinek lehetne segíteni.

De azért a fájdalom ott van. Kiírom magamból :

"Jó reggelt, hogy aludtál kicsim?"

"Jajj, Anya, hát te nem tudod, hogy nem alszom? Csak játszom, és játszom."

"Hogy bírod ki így Angyalkám?"

"Hát éppen így, hiszen Angyalka vagyok :) Nem is kell aludnom pont emiatt."

Mosolyogva rám néz, megsimogatja arcom, ekkor jövök rá, hogy mozogni látom.

"Ne csodálkozz, Anya, én meséltem neked, hogy a mennyországban minden más."

A szemeim könnyesek, ahogy lassan ráébredek, sokkal jobb helyen van, csak ittmaradva érezzük azt a kemény fájdalmat, amit a hiánya okoz.

Rám néz, ismét mosolyogva, de a szemében látszik, hogy valamin nagyon töri a fejét, valamit mondani szeretne.

" Mondd ki, Angyalka, mi bánt?"

" Én csak azt szeretném, Anya, ha szeretnél mindig."

" De hiszen szeretlek, Kicsi Kincsem, hogyne szeretnélek!"

"Akkor ne sírj, és ne azokkal foglalkozz, akik hátráltatnak, akik nem örülnek a könyvednek, csak húzzák vissza az életedet. Azokkal foglalkozz, akikért élsz! Apával, Dettivel, Velem, és a sok beteggel. Más nem számít úgysem. Láttam, hogy tegnap sírtál, mert nem mindenki örül annak, amit csinálsz. De ne ők érdekeljenek téged."

"Nehéz, de igazad van, Angyalka."

" Tudom anya. Tudod, onnan fentről mindent látok ám. Látom a sok bánatot, de látom a mosolyodat is. Olyankor én is boldog vagyok. De most mennem kell. Nem fogok eljönni, csak amikor szükséged lesz rám."

"Szükségem van Rád."

"Itt vagyok veled mindig, Anya, csak ti emberek olyan hamar elfelejtitek, hogy aki meghal, az még nem megy el. Akármikor rám gondolsz, érezhetsz."

Felébredek és tudom, hogy igaza van. Az Angyalkám okosabb, mint én. Okosabb, mint sok más ember.

Nálam biztosan.