Gabika, a kis ügyes

Sokan mesélték el nekem a szülésük történetét mielőtt én megszültem volna és mit mondjak nem voltak túl pozitívak, de igazság szerint valahogy nem tartottam az egésztől. A várandósságom alatt mindig fitt voltam, jöttem-mentem, nem volt gondom. A vége felé is jól viseltem magam, pedig a meleget alapból nem bírom és nyáron voltam terhes.

Az utolsó vizsgálaton azt mondta a dokim költözzek be augusztus 31-én a kórházba, mert ő elsején (mikorra ki voltam írva) nem dolgozik. Nagyon el voltam szomorodva, nem éreztem hogy itt az idő, sőt semmit nem éreztem..

31-én reggel vettem a holmim és beköltöztem. Egész nap lépcsőztem és unatkoztam, beszélgettem a pocimmal, hogy anyu nem szeret itt lenni, jó lenne ha kijönne, de semmi.

Elsején reggel szokásos vizsgálat NST, de még mindig semmi, nagyon semmi. Azt mondták a kicsi nem mozog, menjek lépcsőzzek és utána menjek vissza. Ez nem segített, a pici nem mozgott, elküldtek uh-ra mire a doki közölte, hogy a méhem el van öregedve, kevés a magzatvizem, koncentráljak, mert szülni kellene.

Oh de aranyos. Nem is pánikoltam be ezektől a szavaktól. Sírva hívtam a párom, anyukám, mamám, meg aki éppen eszembe jutott.

Aztán egy nagyon kedves csecsemős nővér közölte, hogy nyugalom ez természetes. Akkor jó, de azért koncentráltam.

Már délután volt, az ügyeletes orvosnak jött egy betege, akinél megindult a szülés, így előre hozta a vizitet. Bementem a szobába leültem az ágyra, de abban a pillanatban álltam is fel, mert nagyon kellett wc-re mennem. És csak jött belőlem a lé... jött a doki és mondtam mi történt, mondta mindjárt megvizsgál. Akkor jött a párom és anyukám, megvárták a vizsgálatot. Mondta az orvos ez szűk két ujjnyi, pakoljak össze, menjek át a vajúdóba, ez volt fél hatkor. A párom hazament, majd este nyolckor jött vissza. A szülésznő egy kicsit sem kedves nő volt, csak parancsolgatott. Nem voltak fájdalmaim csak vártam ott, hogy jöjjön a párom. Este nyolckor jött is és akkorra az orvosom is megjött, aki egy rövid vizsgálat után közölte, hogy éjfél körül elkezdünk szülni, reggel 9-re meglesz a baba.

Hát én is rosszul lettem meg a párom is, aki hajnal 4-kor kelt, mert dolgozott.

Ő mondta, hogy kétóránként felhív, de neki pihennie kell egy kicsit, mert összeesik, így egyedül maradtam. Este kilenckor kezdetem érezni, hogy itt tényleg baba lesz. Jöttek a fájások. Gyorsan és nagyon! 10-kor hívott a párom, mondtam induljon most azonnal.

Jött is 10 óra 20-kor ott volt beöltözve mellettem. Én pedig már feküdtem az asztalon. 10 óra 45 perckor mondta az orvos, hogy szülhetünk, de akkor már nekem nem kellett semmit sem mondani, tudtam, éreztem mit kell tenni. 11 óra 5 perckor meg is lett az én tündéri kisfiam. 3300 gramm és 50 cm volt és angyali. A szülésznő meg csak gratulálgatott, hogy elsőre ilyen gyorsak voltunk, hihetetlen. Gabika kíváncsi volt a világra és azóta is ilyen:)

A párom sem tudott szólni és én sem. Ez egy csoda volt, amiért minden nap hálát adok, és most szeptember 1-jén lesz 3 éve ennek, de még mindig élénken él bennem.

Minden kismamának csak azt üzenném, ne hallgasson senkire, aki szörnyű szülésekről beszél csak fel a fejjel, ez a csoda megéri!