Egy valóra vált álom, Liliána

Párom és én 2008-ban találtunk egymásra, jó kis diákszerelemnek indult, akkor még nem gondolva arra hogy egy komoly, érzelmekkel és hatalmas boldogsággal teli kapcsolattá növi ki magát.

Rengeteget beszélgettünk, kirándultunk és úgy gondoltuk, hogy mi együtt szeretnénk maradni, míg világ a világ, most is így érezzük ezt persze.

Szóba is került a baba téma, akkor úgy voltunk vele, ha jön, akkor állunk elébe, de különösebben nem terveztünk még gyereket.

Aztán 2009 szeptemberében, még suliban nagyon rosszul lettem, görcsöltem. A mensim késett, máskor is szokott, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, ami elég nagy baj volt.

Egyszer csak nagyon elkezdtem vérezni! irány a kórház, kiderült korai vetélés... műszeresen befejezték!

Ez a nap volt egy hatalmas fordulópont az életemben, bár még csak 19 éves voltam!

De ettől a naptól kezdve folyton a kisbaba kattogott a fejemben, hibáztattam magam, nem értettem, miért pont velem történik ez!

Rágörcsöltem a dologra és mindenáron pótolni akartam ezt az ürességet, amit egy icipici élet hagyott maga után! Próbálkozások ellenére csak nem akartam teherbe esni... mikor megjött mindig befordultam sírtam, majd megint reménykedtem. Ez így ment 2011. április 30-ig! Akkor is megjött! Mérges lettem, nagyon dühös! És letettem a témáról, hiszen még fiatal vagyok, minek siettessem a dolgokat!

Csak kettőnkkel foglalkoztam, éltem a kis életem, babamentesen! Május 30-ra vártam a mensim, nem jött meg... már nem is mertem a gondolataimat a baba témára terelni!

Június 2-án nem bírtam tovább, vettem egy tesztet, ami azonnal két csíkos lett! Nem hittem a szememnek! Hihetetlenül boldog voltam, de ugyanennyire féltem is az előzmények miatt!

Még csináltam 2 tesztet ezek is pozitívak lettek!

Június 14-én nőgyógyászom megmutatta az én drága babókámat UH-n! Pityeregtem!

Csodás volt a terhességem, a 24. héten megtudtuk, hogy kislányunk lesz, mindig is kislányt szerettünk volna. :)

Kis ficánkánk a 38. hét 6. napján úgy döntött, meg szeretne minket ismerni. Hajnali 3 körül görcsökre ébredtem! Nem fájtak nagyon, de nem akartak múlni!

Fél 5-kor ébresztettem apát, hogy szerintem a nagy nap ma van! Lezuhanyoztam és indultunk!

A kórház itt a szomszédban tehát nem kocsival mentünk, 5-10 perc alatt át is vánszorogtunk a hatalmas hóbuckákon! Amikor fájt megálltunk!

A szülészetre beérve felvették az adataim, jött egy fiatal, nagyon kedves doki, megvizsgált... majd közölte apával, hogy kb. délre szülők leszünk! Hívták a dokimat. Addig sétálgattam, CTG, beöntés és minden velejáró...

Megérkezett a dokim, megvizsgált, kétujjnyi volt a méhszáj, burkot repesztett, a magzatvíz meconiumos volt... kicsit megijedtem és reménykedtem, hogy ne legyen semmi baj! Ez olyan fél 10 körül volt!

Kötöttek be infúziót, kaptam méhlazító injekciót! És felgyorsultak az események.... már nagyon fájt szinte szüntelenül. Jött a dokim két szülésznő és indulhatott a buli... Nyomtam... semmi... megint... semmi... babóca nem akart elindulni, beragadt vagy nem tudom!

Jött még egy doki és a vákuum mellett döntöttek! Dokim a vákuummal lent a másik a hasamba támaszkodva nyomtam! És még kettőt... és hirtelen megkönnyebbültem! Azonnal egy kis rekedt hang aranyozta be a pillanatot! Megszületett kicsi lánykánk, aki nem is lett kicsi, Liliána 2012.02.05-én 11 óra 58 perckor, 3600 grammal, 51 cm-rel!

Sírtunk, apa, a baba és én is!

Szerencsére a magzatvíz miatt nem lett fertőzés, megúsztuk, a kórházi lét eléggé megviselt, de mára már túl vagyok a rossz emlékeken és csak a jóra és szépre emlékszem!

Hihetetlenül boldog vagyok, az életünk így lett teljes! Apa, anya és Lili!

Nem tudtam, milyen érzés lesz anyának lenni, de mára már tudom, a világon a legszebb dolog!

Így vált valóra egy huszonéves álma. :)