Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Horváth M. Zsuzsanna: Remények, álmok

Gyöngyfüzéren az emlékek,

sors gyökéren harc az élet.

A vírus átírta éltünk ritmusát,

falak közé zárt, bizonytalanság.

Fájó, kalitka az otthonunk,

szárnyalni vajon mikor tudunk?

Erősnek lenni, kitartani...

reményhintán fogócskát játszani.

Fénygyöngyök közt mosolyt gyűjteni,

bánatot rossz kedvet messzire elűzni.

Lelki béke, esti csendben értékes nyugalom,

álmok varázsa hagyd, hogy elragadjon!

Remények, álmok, lelkünkben felsírnak,

elszökni ne hagyjad, célokért küzdj, mert elillan!

Ülj ide mellém, fogd meg a kezem,

Hagyd, hogy behunyva maradjon szemem.

Nem kérdezek, és most te se beszélj,

Hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél.

A hétköznapok kínjai után,

Legyen szép ünnep ez a délután.

Nem kell ígéret, nagy fogadkozás,

Csak ez a csendes, néma kézfogás.

Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem,

Milyen gyorsan múlt az én ünnepem.

Valóság volt? Lehet, álom csupán,

Hogy a miénk volt egy egész délután.

Farkas Éva - Csak egy délután

Aranyosi Ervin: Hóvirág

Zord télnek sötétjében alszik a világ,

amikor előbújik az apró hóvirág.

Még fák ágain táncol, a hideg tél szele,

ám e picinyke élet, mégis dacol vele.

Törékeny, zöld levélkék, védelmező kezek,

védik a karcsú szárat, óvják az életet.

Fehér apró virágok, lehajtott, kis fejek,

a szolgáló alázat példája ez lehet.

Bátor, törékeny hírnök, tavasz küldötte Ő,

S úgy várjuk évről-évre mikor bújik elő?

"Jól tudom: a fényt a szemem itta,

a dalt a fülem fogta,

a simogatást a kezem érezte,

szép utakon a lábam vitt,

és a gondolatok a fejemben születtek,

mint az ég távoli villódzása,

de mindezt a szívem gyűjtötte össze,

és belőle lett minden, ami Szeretet. "

(Fekete István)

Romhányi József: HOGYHA NAP VOLNÉK...

Hogyha nap volnék,

csak teérted kelnék...

Hogyha madár volnék,

neked énekelnék!

Hogyha szellő volnék,

muzsikálnék lágyan!

Hogyha virág volnék,

illat volna vágyam!

Ha méhecske volnék,

édes mézet hoznék néked eleségül!

S hogyha őrült volnék,

elvennélek feleségül.

Ady Endre: AKAROK!

AKAROK! Egy kemény rövidke szó,

ebben benne van az egész életem!

E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,

e szó miatt még sokat könnyezem.

De történjék bármi,

ha az egész világ fog ellenállni,

vagy ha egyedül is maradok

mindent legyőzve mégis AKAROK!

Bornemissza Endre

Hóvirág-köszöntő

Köszöntelek, hóvirág,

telet űző kisvirág.

Hópadkára könyökölsz,

hófehérben tündökölsz.

Figyeled, kék-e az ég,

s szól-e már a nyitnikék?

Érzed azt, hogy nyitni kell,

föld mélyéről jött a jel:

készülődik valami:

a tavasz szívdobogását

föld szagából, szél szavából,

a levegő illatából

érezni és hallani.

Andrássy Réka: Szeretem magamat mantra

Lelkemet szeretem,

merre megy, követem.

Hangomat meghallom,

ami fáj, megvallom.

Múltamat megáldom,

ami volt, nem bánom.

Testemet ölelem,

ahogy van, jó nekem.

Ami jön, fogadom,

ami sok, lerakom.

Átjutok a falon,

szárnyalok szabadon!

Ismeretlen szerző

Az életben mindig van egy kis remény,

Ha úgy tűnik halott a világ.

A földből kibújik egy aprócska hóvirág,

Új élet fakad a fagyos talajon.

Felmelegszik a Föld egy szép napon,

Magával hozza az ébredést,

És a legfontosabbat, a reményt.

Kis Richárd-Árva virág

/részlet/

Erdő mélyén virágzik

e aprócska kis tünemény,

kit az erdő fái se értenek,

mit keres itt,

hisz neki itt nem jut se víz, se fény.

De e kis virág mindig remél,

tudja, ha egy kicsi is,

de mindig jut neki is valami,

hogy kinyithassa szirmait,

és gyökereit majd mélyre vetheti.

Hogy mindig lesz holnap,

amíg van szívében remény,

bizakodik, hisz erős a hite

ettől ő a legkülönlegesebb kis teremtmény.

Bár egyedül és oly magányosan,

de nem tör meg, és mindig vidám,

hallgatja, mit a fák beszélgetnek,

hátha egyszer valaki hozzá is szól tán.

Vörösmarty Mihály - A VÉN CIGÁNY

Húzd rá cigány, megittad az árát,

Ne lógasd a lábadat hiába;

Mit ér a gond kenyéren és vizen,

Tölts hozzá bort a rideg kupába.

Mindig igy volt e világi élet,

Egyszer fázott, másszor lánggal égett;

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,

Sziv és pohár tele búval, borral,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,

Rendüljön meg a velő agyadban,

Szemed égjen mint az üstökös láng,

Húrod zengjen vésznél szilajabban,

És keményen mint a jég verése,

Odalett az emberek vetése.

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,

Sziv és pohár tele búval, borral,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Tanulj dalt a zengő zivatartól,

Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,

Fákat tép ki és hajókat tördel,

Életet fojt, vadat és embert öl;

Háború van most a nagy világban,

Isten sírja reszket a szent honban.

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,

Sziv és pohár tele búval, borral,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Kié volt ez elfojtott sohajtás,

Mi üvölt, sír e vad rohanatban,

Ki dörömböl az ég boltozatján,

Mi zokog mint malom a pokolban,

Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,

Vert hadak vagy vakmerő remények?

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,

Sziv és pohár tele búval, borral,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Mintha ujra hallanók a pusztán

A lázadt ember vad keserveit,

Gyilkos testvér botja zuhanását,

S az első árvák sirbeszédeit,

A keselynek szárnya csattogását,

Prometheusz halhatatlan kínját.

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:

Sziv és pohár tele búval, borral,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

A vak csillag, ez a nyomoru föld

Hadd forogjon keserű levében,

S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől

Tisztuljon meg a vihar hevében,

És hadd jöjjön el Noé bárkája,

Mely egy uj világot zár magába.

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:

Sziv és pohár tele búval, borral,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak,

Lesz még egyszer ünnep a világon,

Majd ha elfárad a vész haragja,

S a viszály elvérzik a csatákon,

Akkor húzd meg ujra lelkesedve,

Isteneknek teljék benne kedve.

Akkor vedd fel ujra a vonót,

És derüljön zordon homlokod,

Szűd teljék meg az öröm borával,

Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

1854. július - augusztus

Ágnes napi köszöntő

Ágnes napja elérkezett,

köszöntővel jelentkezek,

minden Ági érjen sokat,

életévben számosokat!

Viruljon jó egészségben,

boldogságban minden évben!

Mert ki visel ily szép nevet,

nem nyögheti az éveket!

Minden Ágnes kedves, rendes,

nem nagyszájú, inkább csendes,

hisz ártatlan, mint a bárány,

tapasztaljuk köztük járván.

Kívánok most szépet és jót,

Ágnes nevűekhez méltót,

szép családot, boldogságot,

szerencsét s nagy gazdagságot!

Zelk Zoltán - Hová futsz te kicsi őz?

– Hova futsz, te kicsi őz?

– Oda, ahol várnak,

ahol sárga falevél

búcsút int a nyárnak…

– És az hol van, merre van?

– Hát az éppen arra,

ahol most lép rá az ősz

az első avarra…

– S ha odaérsz, ott maradsz

őszi őzikének?

Leszel társa rozsdaszín

fűnek, falevélnek?

– Dehogy leszek! Szaladok

onnan is, tovább is,

vár énrám a január,

vár a február is.

Vár énrám száz téli táj,

hóba bújt vidékek,

egy nap hegyre szaladok,

másnap völgybe érek.

Futok, futok, hóvirág

nő lábam nyomában,

fehérszirmú csillagok

bámulnak utánam.

De csak tovább szaladok,

amíg majd az ágak,

az ágakon a rügyek

jó napot kívánnak:

“Szép jó napot kicsi őz,

jókor jöttél erre,

épp most lépett a tavasz

az első füvekre…"

Akárhova futok én,

ha őszbe, ha télbe,

akkor is csak a tavasz,

csak a nyár elébe!

Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,

repülőgép, amin jár,

szél röpíti, az a gépe,

így ül a ház tetejére.

Ház tetején sok a drót,

megnézi a rádiót,

belebúj a telefonba,

lisztet rendel a malomban.

Lisztjét szórja égre-földre,

fehér lesz a világ tőle,

lisztet prüszköl hegyre-völgyre,

fehér már a város tőle:

fehér már az utca

fehér már a muszka,

pepita a néger,

nincs Fekete Péter,

sehol

de sehol

nincs más

fekete,

csak a Bodri

kutyának

az orra

hegye-

és reggel az utca, a muszka, a néger,

a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter

és ráadásul a rádió

mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

“Ne hagyj semmit későbbre.

Később kihűl a kávé.

Később elveszíted az érdeklődésedet.

Később a nappal éjszakává fog változni.

Később az emberek felnőnek.

Később az emberek megöregszenek.

Később az élet elmúlik.

Később megbánod, hogy nem tettél meg valamit...amikor megvolt rá az esélyed.

Az élet egy röpke tánc, az előttünk kibontakozó pillanatok finom egyensúlya, soha többé nem térünk vissza egészen ugyanúgy.

A megbánás olyan keserű tabletta, amit le kell nyelni, egy olyan súly, amely az elszalasztott esélyekből, és a kimondatlan szavakból összekovácsolódva nyomja teherként a lelket.

Szóval ne hagyjunk semmit későbbre. Ragadd meg a pillanatokat, ahogy jönnek, kitárt szívvel és kitárt karokkal, hogy el tudd fogadni az előtted álló lehetőségeket. Mert végül nem azokat bánjuk meg, amiket megtettünk, hanem azokat, amiket nem tettünk meg, a kimondatlan szavakat, a beteljesületlen álmokat.”

Mielőtt kihűl a kávé

(Toshikazu Kawaguchi)

Králl Attila

Ha tiszta szívvel élsz

Ha szíveddel nézed a világot,

A lelked majd adja a fényt,

A láthatatlant megláthatod

Ha tiszta szívvel élsz.

Sokáig éltem én is így,

Valami megmaradt bennem még,

Ha elveszi álmodat tőled a sors,

Belül nem maradsz más, csak jég.

De az élet szép és akar téged,

Bármilyen mély sebbel élsz,

A láthatatlant megláthatod

Ha tiszta szívvel élsz.

Ha életed ajtaja bezárul már,

Nyugodtan mész majd el,

Mert úgy élted az életed

Hogy a rossz nem érhet el.

De az élet szép és akar téged,

Bármilyen mély sebbel élsz,

A láthatatlant megláthatod,

Ha tiszta szívvel élsz.

Somlyó Zoltán:

Csönd

Jó otthon ülni a szürke sarokban,

mikor esőtül nedves a vidék.

Elmélyedni a nyomtatott sorokban,

hogy szomjuhozó lelked is igyék.

Elveszni testben, csak lélekben élni,

Míg eső csapja ablaküveged.

Elfelejteni mindent - csak remélni...

Hogy csak az édes csönd legyen veled...

Reményik Sándor

Viszontlátásra

Viszontlátásra, - mondom, és megyek.

Robognak vonatok és életek -

Bennem, legbelül valami remeg.

Mert nem tudom,

Sohasem tudhatom:

Szoríthatom-e még

Azt a kezet, amit elengedek.

Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.

Viszontlátásra - holnap.

Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.

Vagy ha nem akkor - hát majd azután.

És ha aztán sem - talán egy év mulva.

S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.

Viszontlátásra a földnek porában,

Viszontlátásra az égi sugárban.

Viszontlátásra a hold udvarán,

Vagy a Tejút valamely csillagán -

"Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!

Szabò Lőrinc - Nyitnikék

Alszik a hóban

a hegy, a völgy;

hallgat az erdő,

hallgat a föld.

Mikor legutóbb

jártam itt,

nyár nyitogatta

pipacsait,

a nyár nyitogatta,

temette az ősz;

és volt, aki vesztett,

és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak

nyoma sehol,

fekete csontváz

a fa, a bokor,

s halotti csipke

a díszük is,

az a törékeny

tündéri dísz,

mit rájuk aggat

éjszaka

fehér kezével

a zuzmara.

Alszik a hóban

a hegy, a völgy,

hallgat az erdő,

hallgat a föld.

Egyszerre mégis

rezzen a táj:

hármat fütyül

egy kis madár.

Háromszor hármat

lüktet a dala,

vígan, szaporán,

mint éles fuvola.

Az a fuvolás

a Nyitnikék!

Már kezdi is újra

az énekét:

kék füttyre mindig

'kvart' lefelé:

nem sok, de örülni

ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli,

nyitni kék,

szívnek és tavasznak

nyílni kék!

Nyitni, de - nyitni,

de - nyitni kék!

Fütyülöm én is

énekét.

Nyitni kék, fütyüli,

nyitni kék,

a telet bírni

illenék!

Bírni és bízni

illenék!

Fütyül és elszáll

a Nyitnikék.

Nyitni kék! -

fütyülök utána

s nézek az eltűnő

madárra.

Nyitni kék, fütyülöm,

nyitni kék,

hinni és bízni

kellenék,

mint az a fázó

kis madár,

aki sírja, de bírja,

ami fáj,

akinek tele rosszabb,

mint az enyém,

és aki mégis

csupa remény.

Nyitni kék, indulok,

nyitni kék,

fog az én szívem is

nyitni még.

Nyitni kék! Ébred

a hegy, a völgy,

tudom, mire gondol

a néma föld.

Ő volt a szája,

a Nyitnikék,

elmondta a holnap

üzenetét:

a hitet, a vágyat

fütyülte szét,

kinyitotta a föld

örök szivét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,

nyitni kék -

Nyisd ki, te, versem,

az emberekét!

Aranyosi Ervin - Kávéillatos reggel.....

A kávé illatával ébresszen a reggel,

vidámító percek jöjjenek sereggel,

mosollyal a szádon folytasd csak az álmod!

Örömöd napodban így majd megtalálod.

Szívednek húrjain új muzsika pendül,

hogy szép ez a világ, hinned is kell szentül!

Kire rámosolyogsz, szebbé teszed napját

és a mosolyt csakis jó emberek kapják!

Mert jó mind az ember, míg nem keserítik,

amíg vágyak, álmok életre derítik!

Amíg képes másra szeretettel nézni,

s hagyja a szép szívét mosollyal igézni!

Induljon reggeled a kávé illatával!

Legyen szebb életed, rögtön kezdd a mával!

Édesítsd meg mézzel a keserűséget,

egy cseppnyi mosolytól sok bánat ér véget.

Ám a reggelekben nem a kávé fontos,

tartozzon úgy hozzá a hétköznapodhoz,

a derűs ébredés, a mosolygós reggel,

tedd szebbé világod egy kis szeretettel!

Benedek Elek: Január

Száll az idő, száll fölöttünk,

Sebesebben, mint a madár,

Gyűlnek az évek mögöttünk.

S vajon, hol a véghatár:

Nem tudja ezt a halandó,

Csak annyit tud, hogy mulandó

Minden itt az ég alatt -

Életünk egy pillanat.

🙂 )

H.Gábor Erzsébet

Ez van!

El sem hiszem mivé lettem;

mellem, lóg a hasamon,

már egy hete alig ettem,

mégis nagy a pocakom.

Hej, pedig a szép időkben

megbámultak annyian,

a bókokat alig győztem

hallgatni a buliban.

Keblem dús volt, léptem kecses -

vékony derék, szőke haj,

minden eltűnt, ami becses,

köszvény kínoz, s epebaj.

Pedig akkor, én voltam a

falu legszebb leánya,

Kovács Sanyi kísért haza,

minden léptem vigyázta.

Mellettem van ma is, Sanyi,

de már rám unt - nem csoda!

Bezzeg kéne néki, Manyi!

reá fáj a fogsora!

Manyika, a szomszéd lánya,

épp olyan, mint régen én;

formás, csinos, nincsen hája,

és a melle kőkemény.

Sanyim nyála ki ki csordul,

ha a szemét ráveti,

mint egy vadász, lesi orvul -

hogy ne lássam, úgy teszi!

De én tudom, engem szeret

ez a drága, vénember,

ölelkezve alszik el, egy

régi, szexi képemmel! 😍

Kányádi Sándor: Egyszerű öröm

Öröm már az is,ha a Nap

bőkezűbb, mint a tegnapi,

egy kis langymeleg, annyi csak,

hogy az eresz jégcsapjai

fölengedjenek egy kicsit,

s meghervadjon a jégvirág,

hogy elláthass a sarokig,

csak a sarokig legalább,

s máris meglegyint a remény,

véred is enged, csörgedez,

jeget-pengető hangot ad;

ennyi kell, egy kis enyhe fény,

és amíg csöpög az eresz,

indulót vacog a fogad.

"Ne váltsd apróra

Szíved kincseit,

Ki mindent akar,

Mindent elveszít.

Reményeid elérhetetlen

délibábja

Ne csaljon biztos útról

ingoványba.

Ami fél el ne fogadd,

Egészet akarj és egészet adj."

(Ady Endre: Ne váltsd apróra című verséből)

Nyiraty Gábor:

Vedd észre !

"Ha nem lehet tied az, amit szeretnél,

Szeresd azt, ami a tied még!

Csak bolyongunk a Föld kerekén,

Tekerjük, míg bírjuk, az élet kerekét,

S közben elsiklunk sok apró dolog felett,

mely mindvégig a lábunk előtt hevert,

az egyszerű szépség, mely boldoggá is tehet,

de szemünk előtt csak a nagyzó cél lebeg.

.

Nem kell a rohanás, hisz rövid az élet,

Kár siettetni, ugyanaz lesz a vége.

Álljunk meg néha, s vegyük észre a csodát,

Vigyük magunkkal nehéz utunk során,

mert egy mosoly, egy ölelés, egy szál virág,

mind-mind maga lehet a boldogság."

Sarkady Sándor:Háromkirályok

Hó borított hegytető,

Rajta karcsú, zöld fenyő;

Fenyő fölött tiszta ég –

Azon fényes csillag ég.

Háromkirály lépeget,

Kémleli a kék eget –

Decemberi délután

Indultak a fény után.

Mirha, tömjén, vert arany –

Tarisznyájuk telve van;

Bandukolnak csendesen:

Messze van még Betlehem?

Már a kormos éj leszáll,

Nincs lámpás, nincs holdsugár;

Ki vigyázza, merre jár

Gáspár, Menyhért, Boldizsár?

Szikráznak a hópihék,

A fenyőfa ó, mi szép!

Tündököl a völgy fölött,

Csillagfénybe öltözött.

Csillag fénye, messze fenn,

Mutasd, hol van Betlehem:

Földön, égen mindenek

Dicsérjék a Kisdedet!

Nagy László: Hiány

Fagyos kezeivel ölel át a csend, a magány,

Gondolataim ezerszer járja át kétely és talány.

Egyszer repülök, madárként szállok az égbe,

Majd sötét felhők taszítanak le a mélybe.

Ha itt vagy velem, hívnak, várnak a csillagok,

Ragyog a nap is, dalolnak az angyalok.

De nélküled kietlen tájon találom magam,

Kiáltásom nem hallja senki, nem értik szavam.

Lelkem, koldusként kidobva fekszik az utca kövén,

Ki arra jár, nevetve belerúg, vagy átlépi könnyedén.

Aztán eső áztatja, ellepi a sár, a város mocska,

Ha jön a fagy, nem lesz más, mint apró jégkocka.

Ha megtalálod, emeld magadhoz és felolvad,

Fényesen világít, lesz saját holdad.

Üstökösként repül át az égen,

Ha velem vagy, az maga az éden.

Akkor ezer virág nyílik a réten,

Fény gyúlik a mély sötétben.

Nincs fagy, hideg, fájdalom,

Valóra válik, miről álmodom.

Arra kérlek, maradj még soká,

Repítelek, elviszlek bárhová,

Csak hiányodat nem bírja szívem,

Megszakad, és elveszítem hitem.

Szabó Márta: Most, ma és holnap

Most még nehéz, ma még a csend is hallgat,

De holnap virágok nézelődnek az ablakomban.

Ma még fáj minden emlék, a szívem nyugtalan,

De holnap kitépem lelkemből a síró múltamat.

Most még messze a nyár, kopaszok az ágak,

De holnap énreám új utak várnak.

Ma még zilált a hangom, remeg, reszket,

De holnap eltemetem én az összes könnyem.

Most még egyedül vagyok, ma még félek,

De holnap eljön ő, ki mellettem ébred.

Ma még nem látok tisztán, homály fedi szemem,

De holnap elengedem a kínzó gyötrelmeket.

Most még üres, üres az élet,

Meghalt benne a fény, s tán már vár a végzet,

De holnap még lesz idő, nem siet az óra,

Gyógyírt hoz énnékem, minden bánatomra.

Falu végén kurta kocsma,

Oda rúg ki a Szamosra,

Meg is látná magát benne,

Ha az éj nem közelegne.

Az éjszaka közeledik,

A világ lecsendesedik,

Pihen a komp, kikötötték,

Benne hallgat a sötétség.

De a kocsma bezzeg hangos!

Munkálódik a cimbalmos,

A legények kurjogatnak,

Szinte reng belé az ablak.

,,Kocsmárosné, aranyvirág,

Ide a legjobbik borát,

Vén legyen, mint a nagyapám,

És tüzes, mint ifju babám!

Húzd rá cigány, húzzad jobban,

Táncolni való kedvem van,

Eltáncolom a pénzemet,

Kitáncolom a lelkemet!"

Bekopognak az ablakon:

,,Ne zugjatok olyan nagyon,

Azt üzeni az uraság,

Mert lefeküdt, alunni vágy."

,,Ördög bújjék az uradba,

Te pedig menj a pokolba!...

Húzd rá, cigány, csak azért is,

Ha mindjárt az ingemért is!"

Megint jőnek, kopogtatnak:

,,Csendesebben vigadjanak,

Isten áldja meg kendteket,

Szegény édesanyám beteg."

Feleletet egyik sem ad,

Kihörpentik boraikat,

Végét vetik a zenének

S hazamennek a legények.

(Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma...)

Radnóti Miklós: Január

Későn kel a nap, teli van még

csordultig az ég sűrű sötéttel.

Oly feketén teli még,

szinte lecseppen.

Roppan a jégen a hajnal

lépte a szürke hidegben.