Gabuci babánk születése!

Túl egy rossz házasságon, már nem is gondoltam arra, hogy boldog lehetek. A kisfiammal egyedül maradtam, aki mára már 15 éves. Igyekeztem neki mindig a lehető legjobbat nyújtani, boldog gyermekkort biztosítani, ami úgy érzem sikerült, kiegyensúlyozott, boldog kamasz.

Áprilisban lesz 3 éve, hogy megtaláltam életem párját, akivel azóta már boldog házasságban élünk és nagyon szeretjük egymást.

A szeretet ünnepén megfogant szerelmünk gyümölcse, ami az apró jelekből hamar kiderült. Úgy éreztük, mi vagyunk a világ legboldogabb emberei!

Imádtam a várandóságom minden percét és boldog voltam hogy teljesült a vágyam: újra anya leszek!

Nagy fiam, Peti örömmel fogadta a hírt, hogy kistestvére lesz. A Kisbabánk szépen gyarapodott, de huncut módon takargatta magát és csak a 30. héten derült ki, hogy kisfiú lakik a pocakomban. Terebélyes pocakomat látván mindenki azt mondta, biztos nagy babánk lesz! Kicsit meg voltam ijedve a szüléstől, de ugyanakkor nagyon vágyakoztam már arra, hogy a karjaimban tarthassam a kisbabámat, akit már annyira nagyon vártunk!

Szeptember 21-én elmentünk a szokásos vizsgálatra, ahol az orvosom közölte velem, hogy másnap reggel 7 órára menjünk be a klinikára és megindítja a szülést, mert már nagyon nyitott a méhszájam. Olyan izgatott lettem, hogy elsírtam magam. Csak arra tudtam gondolni, hogy holnap ilyenkor már magamhoz ölelhetem a Kisfiamat! 22-én 7 órakor a megbeszéltek szerint vártuk az orvost, ahol rögtön burkot repesztettek és felvették az adataimat. A férjem addig türelmetlenül kint várt, majd megkapta a zöld ruhát. Az orvos miután megvizsgált, azt mondta "kb. délutánra várható a szülés". Tudtam, éreztem hogy nagy fájdalmak elé nézek, de a Kisbabánkra gondoltam és ez nagy erőt adott nekem. A fájások lassan jöttek és nem is voltak erősek, ezért rám kötötték az oxitocint. Hamarosan nagyon intenzív fájdalmakat éreztem, úgy éreztem kettészakad a derekam. Szívtam a kéjgázt, ami először még segített, de később már nem. Drága férjem kétségbe volt esve, nem tudta hogy segítsen, mit tegyen. Néha úgy éreztem muszáj felkelnem, mert már feküdni nem bírtam, kimentünk a folyosóra sétálni, ami kicsit jobban esett. Párom tologatta mellettem az infúziós állványt, közben simogatta a hátam. Olyan tehetetlenséget és aggodalmat láttam a szemében, mint még soha.

Délutánra elérkezett az idő, amikor az orvosom felkiáltott: "szülünk!" Én beleadtam mindent és nyomtam. Többszöri nekifutásra, nagy nehezen a Drágám kidugta a fejecskéjét! Hallottam, hogy mondták "mekkora haja van" és hogy "nagyon szép baba"! Ez még nagyobb erőt adott, már alig vártam hogy én is láthassam Őt!

Gyönyörűséges Gabucink 14 óra 30 perckor született, 4170 grammal, 51 cm-rel és hatalmas hajszerkezettel! Mikor a hasamra rakták és megláttam csodás kis arcát, amint hunyorog és néz rám, rögtön beleszerettem! Férjem úgy sírt, mint egy kisgyerek, majd fölénk hajolt és megpuszilta a Kisfiunkat, majd engem. Nem lehet elmondani azt a csodát, amit akkor érez az ember!

Én remegtem, mint a nyárfalevél, teljesen kimerültem, de nem számított semmi, csak az, hogy végre megszületett a mi Kisbabánk! A szülés során nem repedtem, gátmetszésem sem volt, kisebb hámsérüléssel "megúsztam" a dolgot.

Viszont nagyon aggasztott, hogy a Kicsim szeme bevérzett, de az orvos megnyugtatott, hogy hamar elmúlik majd magától. Az enyém is bevérzett, de ezzel nem foglalkoztam, lelkiismeret furdalást éreztem és arra gondoltam, hogy valamit biztos nem csináltam jól, mert neki is sokat kellett erőlködni.

Amikor elvitték tőlünk megmosdatni és felöltöztetni már alig vártuk, hogy visszahozzák, az a két óra egy örökkévalóságnak tűnt. Amikor végre behozták nekünk, csak gyönyörködtünk benne, nem tudtunk betelni Vele!

Azóta 5 hónap telt el, Gabuci baba sokat nőtt, igazi ki vasgyúró! A Bátyus imádja, én pedig ha a gyerekeimre és a férjemre nézek, úgy érzem, nincs boldogabb ember nálam! Teljes az életem!