Bettinám születése

2007. október elejére voltam kiírva. Szeptember 8-án pici pocaklakóm borzalmas mozgolódásba kezdett, kicsit ideges is lettem, mivel utána nem éreztem a rugdosását. Pár óra múlva észrevettem, hogy szivárog a magzatvizem, felhívtam anyukámat, hogy jöjjön át vigyázni a gyerekekre, amíg mi a férjemmel bemegyünk a kórházba.

A kórházban az ügyeletes orvos megvizsgált, majd flegmán közölte velem, hogy a magzatvizem nem folyhat, mivel ép a burok, valószínű csak bepisiltem. Persze három gyerek után biztosan nem tudom, hogy mikor folyik a vizem. Hazamentünk a kórházból, de nagyon ideges voltam, a vizem továbbra is szivárgott. Este úgy döntöttem, visszamegyünk a kórházba. Most egy másik orvos vizsgált meg. Ő is azt mondta, hogy ép a burok, de ha én azt mondom, hogy folyik, akkor valami biztos van.

Megnézett ultrahanggal és valóban egy deci vizem sem volt már, kicsi lányom pedig farosan feküdt. Tehát amikor én éreztem azt a durva mozgást, akkor fordult meg és kiszakította a burkot. Másnapra kiírtak császármetszésre mivel farosan, magzatvíz nélkül veszélyes lett volna a sima szülés. Apa hazament a gyerekekhez, mondtam neki, ha lesz valami, felhívom. 9.-én reggel bejött a szobámba az orvos, aki aznap volt ügyeletben és ki volt az? Az, aki hazaküldött azzal, hogy bepisiltem. Nem örültem neki, de gondoltam minden oké lesz. A szülésznő előkészített császárra, erre a doki közölte, hogy megszülöm simán, nem kell műtét. Megkérdeztem tőle, hogy ez biztos jó ötlet-e, mire ő flegmán annyit mondott nekem "Hármat szült, már ez is menni fog". Bekötötték az oxitocint, én pedig közben felhívtam apát. Mondtam neki, hogy amint erősödnek a fájások, hívom és jöjjön be. Ez 10 órakor volt. Kb. negyed óra múlva megállás nélkül jöttek a fájások, sétálnom kellett az ágy mellett miközben görcsöltem…

10.30-kor szóltam a dokinak, hogy most már nyomnom kéne, felfektettek a szülőágyra és megkezdődött életem leghosszabb 45 perce.

Nem tudom pontosan, hányadik nyomásnál bújt ki kicsi lányom popója, de amikor lenéztem, csak annyit láttam, hogy egy vajszínű kis test lóg ki belőlem, a feje pedig még bennem van. Nagyon megijedtem, mivel egyszerűen nem tudtam kinyomni, visszazárt a méhszájam. A doki is ideges lett kiabált a szülésznővel, hogy azonnal hívják a másik orvost, mert megfullad a gyerek. Ez volt az a mondat, amiből erőt merítettem. Összeszedtem az összes erőmet és nyomtam, végre sikerült és kibújt pici lányom. Rögtön elvitték és lélegeztették, mert nem sírt fel, meg sem nézhettem. Elvitték az intenzív osztályra és nem is tudtam róla semmit. Felhívtam a férjemet és az anyukámat, hogy jöjjenek be a kórházba, mert megvan a baba. Férjem annyit mondott: - Mit csináltál ilyen gyorsan? Hát szültem! 12 óra 10 perckor született meg Bettina, 2890 grammal és 48 centivel.

Később, amikor férjemék megjöttek, még mindig semmit nem tudtam a kislányomról. Ők bemehettek hozzá az intenzívre, lefényképezték és így láttam először a babámat.

Kb. két óra múlva jött egy gyerekorvos, aki megmondta, hogy a kicsi lányom tüdőgyulladással született, ki volt hűlve, oxigénhiánya volt és eltört a kulcscsontja. Antibiotikumokat kell kapnia és remélhetőleg rendbe fog jönni. És mivel faros baba volt, még sok vizsgálaton át kell esnie.

Két hétig voltunk bent a kórházban, mire rendbe jött annyira, hogy hazahozhattuk. A dokit, akinél szültem, egyszer sem láttam két hét alatt, pedig lett volna hozzá egy-két szavam.

Bettina nemsokára 2 éves lesz, igazi cserfes kislány. Szerencsére minden rendben van vele.