Négy kis lurkóm születése - a második

Ez a terhesség már nem volt olyan csodás, mint az előző. Akkor teljesen rendben ment minden. Nem volt kívánósság, vagy rosszullétek, igaz, kicsit vizesedtem a vége felé. Most azonban az első, amivel meg kellett barátkoznom, hogy nem tudtam kávét inni. Én aki erős kávés vagyok, egy korty kávét sem tudtam lenyomni, mert rosszul lettem az illatától. Ha mégis sikerült leküzdeni néhány kortyot, órákig erős szívdobogásom volt. Ezen kívül rettenetesen gyenge voltam. Még elmosogatni sem tudtam egyszerre, mert az egy helyben állástól úgy éreztem, elájulok.

Az egyik ismerősöm ismét ajánlott egy orvost, akihez el is kezdtem járni. Őt már direkt úgy ajánlották, hogy csak a szülés után kér pénzt, előtte elég csak megegyezni vele. Ez meg is történt a 20 héten.

Nagyjából ekkor a doki azt is megállapította, hogy a méhszájam elkezdett kinyílni, így sok pihenés mellett is számíthatok a koraszülésre. Nem is lepődtünk meg a párommal, amikor a 34. héten erős fájásaim lettek. Gyorsan riasztottuk anyukámat, hogy jöjjön vigyázni a lányomra, és ő gyorsan meg is érkezett. Ismét apás szülésre készültünk, de sajnos a páromat hazaküldték, mondván, még nem elég erősek a fájások, ne üljön itt mellettem egész éjjel.

A szülőszobán megkérdezték, ki a fogadott orvosom. Megmondtam. Fel is hívták. Ő pedig azt mondta a szülésznőnek, amit később nekem is megerősített, hogy én nem vagyok az ő betege, nem egyeztünk meg abban, hogy nála szülök. Szerencsére ekkor még nem történt semmi, a fájások csökkentek, majd el is múltak, és én 3 nap múlva hazamehettem a kórházból.

Így végül most sem volt fogadott orvosom.

Néhány héttel a szülés előtt ismét bekerültem a kórházba, magzatvízszivárgás gyanújával. Újabb 3 napot töltöttem bent, ami alatt megállapították, hogy semmi probléma.

A 39. héten azonban végleg be kellett feküdnöm, mondván, hogy császármetszés után vagyok, és így jobban tudnak figyelni, kell e újabb császár, vagy ha beindul a szülés, engedhetik e spontán tovább.

Ez egy hétfői napon volt, és szerdán reggel meg is kezdődtek a fájások. Déltől már a szülőszobán voltam. Az NST gép azonban alig jelzett méhtevékenységet. Azért én felhívtam a páromat, aki azonnal rohant is be hozzám. Sajnos a szülőszobába nem engedték be, engem azonban kiengedtek az ajtóhoz, hogy válthassunk pár szót. Kértem, beszéljen az orvossal, mert nekem nem nagyon mondanak semmit. Az ügyeletes megnyugtatta, hogy ebből ma még nem lesz gyerek, majd jöjjön vissza holnap reggel.

Közben váltás is volt, szülésznők, orvosok cserélődtek körülöttem, és én egyedül voltam. Nem ehettem, és inni is csak azért kaptam, mert az egyik szülésznő megsajnált, mikor megtudta, hogy reggel óta nem ettem, és nem ittam. Többször javasolták, próbáljak meg aludni (ekkor már este volt).

Aztán jött egy orvos, és megvizsgált. Mondta, hogy leküld vissza a szobámba, hogy kényelmesebben tudjak aludni, mert ebből csak holnap lesz gyerek.

A szobatársaim meglepődtek, hogy találkozunk még így egyben is. Elmondtam, mi történt, miért küldtek le, és valóban megpróbáltam aludni. Sikerült is két fájás közt mindig egy kicsit. De eközben valószínűleg túl hangos lehettem, mert kb. 11 körül a szobatársaim kérték, hadd hívják a nővért, mert nem tudnak aludni tőlem. Ekkor már sűrű, és erős fájásaim voltam, így én is visszakívánkoztam a szülőszobára.

Vissza is vittek. De nem is nézték meg, milyen erősek a fájásaim, vagy mennyire vagyok kitágulva, csak megmutatták, melyik szülőágyra feküdjek. Az orvos oda sem jött, a szülésznő viszont mérges volt rám, azt mondta hisztis vagyok.

Én akkor már nem tudtam aludni. Így inkább elmentem zuhanyozni, és a hasamra engedtem a meleg vizet, hátha az ellazít, és aludhatok még egy kicsit. De a meleg víz valami egészen mást okozott, mert egy idő után már azt éreztem a fájások végén, hogy nem tudok nem nyomni, és hogy valahogy másképp fáj. Alig tudtam megtörölközni, és kitámolyogni a zuhanyzóból.

Még mindig senki nem figyelt rám, én meg úgy gondoltam, nem is szólok senkinek, lehet hogy jobb is, ha megvárom a reggeli csapatot. Ennek meg volt az az előnye, hogy ezeket a kezdeti tolófájásokat nem kellett fekve végigcsinálnom. Négykézlábra ereszkedtem a szülőágyon, így kicsit jobb volt. Aztán jött a szülésznő, pakolászott valamit, és akkor le kellett feküdnöm. Úgy maradtam egy darabig, és akkor láttam, hogy vérzek. Szóltam is a szülésznőnek, hogy legyen szíves adjon egy tiszta lepedőt, mert ezt összevéreztem. Meglepetésemre megijedt. Megvizsgált, és elrohant, anélkül, hogy valamit mondott volna nekem.

Aztán visszajött és burkot repesztett. Pár percen belül ott voltak körülöttem vagy hatan, a dokit is beleértve, és mindenki azon kiabált, hogy ne nyomjak, mert nem találják az aneszteziológust, így nem tudnak elaltatni, ha esetleg repedne a méhem a császármetszés helyén. Közben a doki is megvizsgált, azt mondta minden rendben, és elmagyarázta, hogyan kell majd szabályszerűen nyomni.

Megérkezett akire vártunk, és én nyomhattam végre. 3 fájásra kinn volt a lányom. Igaz közben szétrepedt a hüvelyem több helyen, és gátmetszés is volt, de ezek akkor nem jelentettek plusz fájdalmat, legalábbis én nem éreztem. A császáros sebem éppen maradt.

Éjjel 2 óra 40 perc volt, amikor Gabriella Abigél 50 cm-rel, 3250 grammal, és 33,5 cm-es fejkörfogattal megszületett. A hasamra tették. Sírt. Megsimogattam, és mondtam neki, hogy én vagyok az anyukája. Ekkor elhallgatott, és rám nézett. Elvágták a köldökzsinórt, és elvitték. Engem pedig „röpke” 45 perc alatt összefoltoztak.

Szegény párom reggel korán jött be hozzám, és keresett a terhespatológián. Ott mondták neki, hogy a szülészeten keressen, mert azóta van egy gyönyörű lánya.

Reggel megkaptam a babát, és utána együtt is voltunk, az 5 nap alatt csak akkor adtam vissza a csecsemősnek, mikor fürdetni vitte. Gabci hamar beletanult a szopizásba, és sokat aludtunk összebújva ez alatt a pár nap alatt.