Helikopterszülők - avagy Engedjétek unatkozni a gyerekeket!

Mindannyian tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb elvárásoknak kell megfelelnünk nap, mint nap.

Ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk, karriert építhessünk, 100% -ot kell teljesíteni a nap 24 órájában.

De képesek vagyunk erre? Szükség van erre? A választ magunkban kell keresni.

Sajnos egyre inkább az anyagban megnyilvánuló értékeket (pénz, kocsi, ház, nyaraló stb.) tartjuk szem előtt, mint az élet legfontosabb dolgait. Ez nyilvánul meg mindennapjaink viselkedési moráljában, és ami a legfőbb baj, hogy a gyereknevelésben is.

Vannak akiknek ez a viselkedési norma természetes, hiszen őket is így nevelték. Vannak akiket nem így neveltek, de úgy érzik emiatt lemaradtak valamiről és ezt gyermekeiken keresztül igyekeznek bepótolni. Van egy harmadik csoport is, akik nem tekintik ezt a szemléletet sajátjuknak, de nem akarnak kilógni a sorból.

Végül a legkevesebben azok vannak akik nem értenek egyet az „anyagiak a legfontosabbak” nézettel és ezt ki is nyilvánítják.

A verseny már a fogantatás pillanatában megkezdődik. Hiszen az a hímivarsejt tudja megtermékenyteni a petesejtet, amelyik a leg életképesebb, a leggyorsabb.Amikor kiderül a nagy hír a szülőket izgalom keríti hatalába, hogy minden a legjobban sikerüljön. A várandós kismamák némelyikének legfőbb problémái között az szerepel, hogy a lakóhelyétől 2-3 órás autóútra lévő kiválasztott kórház legkeresettebb orvosánál szülhessen, mert csak így érzi magát és születendő gyermekét tökéletes biztonságban. Ezt a nagy műgonddal előkészített szülést ugyanilyen gondossággal előkészített gyermekvárás előzi meg. Hiszen a bébi csak kókuszmatracon alhat, 100.000.- Ft-os babakocsiban sétálhat stb., mert így trendi.

A „gondos” szülő már születése pillanatában tökéletesen tisztába van nemcsak a gyermek nevelésének főbb alapelveivel, de karrierjének állomásaival is.

* Létezik egyfajta pánik, miszerint ha a gyerekek nem járnak a megfelelő iskolába, nem űzik a megfelelő sportot, ha nem a megfelelő poszton szerepelnek a csapatban, akkor el vannak átkozva.

Ez természetesen őrültség! A szülők ma rettenetesen aggódnak amiatt, hogy jól végzik-e a dolgukat.*

Már újszülött korban különböző praktikákkal fejlesztjük a gyereket, hiszen a „zseniséget” meg kell alapozni, mert ha teszem azt 3 évesen, nem tud számolni stb. akkor igencsak lemaradhat.

Az óvodák közül „legjobb ” az alapítványi, ahol két nyelven tanítanak, a szolfézs be van építve a keretprogramba, rendszeresen úszni járnak, külön torna és más egyéb választható elfoglaltságot kínálnak, hiszen az indíttatás nagyon fontos. (Einstein, Beethoven, Pelé és társaik is biztos így kezdték!?)

Tesszük mindezt ahelyett hogy egyszerűen csak szeretnék, figyelnék és megismernék a természet által ránk bízott csodát. Hagynánk, hogy kibontakozzon szemük láttára a varázslatos kis lény értelme, mint egy csiszolatlan gyémánt.

Később még nagyobb gondot jelent a megfelelő általános iskola kiválasztása, hiszen itt már még több elvárást kell szem előtt tartani.. Mindannyian hallottunk már azokról a történetekről, amikor az addig szinte ateista szülők hirtelen elkezdenek templomba járni, csak azért, hogy csemetéjüket biztosan felvegyék egy-egy jó hírű egyházi iskolába.

Amikor a gyerek felvételt nyert tovább folyik a verseny. A szülő képes akár késő estig is fenn maradni, hogy akár a gyerek helyett is megírja a másnapi házi feladatot, nehogy hibázzanak.

Ők a HELIKOPTERSZÜLŐK, akik a gyermekük életének minden pillanatában jelen vannak. A családban nem fordulhat elő, hogy hétvégén pl. délig alszanak…. Sportesemények, zeneórák, különórák stb. egyetlen percnyi üresjárat nem engedélyezett, pedig a gyerekeknek szükségük van arra, hogy legyen idejük egy kicsit álmodozni vagy éppen csak nem csinálni semmit.

Minden szülőnek tudnia kell, hogy a gyerekeknek időnként szükségük van egy kis unalomra

Engedjétek unatkozni a gyerekeket!!! Nem az a lényeg, hogy az ideje állandóan megfelelően be legyen osztva, hanem az, hogy legyen idő pl. együtt leülni vacsorázni és közben kötetlenül jókat beszélgetni, nevetni. Fontos, hogy a csemete érezze, a szülő mindenképpen szereti, teljesítményétől függetlenül, hibáival, hiányosságaival együtt.

A kamaszok ebben az életkorban tanulják meg, hogy kik is ők valójában, és mit is akarnak. Feltéve, ha a szülői „szeretet”, (mint oly sok esetben) csupán csak jót akarva, figyelmen kívül hagyva a gyermek képességeit, igényeit, elképzeléseit más irányba nem tereli az útkereső fiatalt.

Az elvárás magas. Hibázni nem lehet! Közepesnek lenni nemcsak rossz, de egyenesen szégyenletes.

* A helikopterszülők azt hiszik, akkor segítik és védelmezik, ha elvégzik gyermekük helyett az iskolai feladatokat, ha kétségbe vonják egy- egy gyengébb eredményük hitelességét. Valójában azonban megfosztják őket attól az alapvetően fontos dologtól, amelyre minden gyermeknek szüksége van: hogy különböző dolgokkal kísérletezzenek, hogy néha elbukjanak, és hogy az őket érő kihívásokra kidolgozzák saját válaszaikat.*

Sok szülőnek minden pénzt megér, hogy gyermekét érvényesülni láthassa.

Pszichológiai felmérések kimutatták, hogy a gazdag családokból származó gyermekek esetében háromszor akkora a valószínűsége annak, hogy szorongjanak és depresszióban szenvedjenek, mint egy átlagos tinédzser. Ezek a fiatalok könnyebben fordulnak a drogokhoz, lesznek táplálkozási problémáik, élnek önpusztító módon. A közülük kikerülő felnőttek között négyszer magasabb elkövetett öngyilkosságok száma.. Ezeknek a fiataloknak a szülei között szintén szép számmal akadnak olyanok akik önmaguk is komplexusokkal küszködnek,

A bevezetőben említett regény végén a helikopteranya 180 fokos fordulatot vesz amikor felismeri, hogy a hőn áhított elitt iskolában sokkal kevésbé számít a diákok érdeke, mint az, hogy továbbra is a legjobb iskolák között tartsák számon. Ráébred, hogy lánya sokkal teljesebb és egészségesebb szellemmű oktatásban részesülhet a helyi gimnáziumban.

Tisztelt helikopterszülők! Gondolkodjatok!