Helikopterszülők - avagy Engedjétek unatkozni a gyerekeket! (beszélgetés)

Hello.

Nekem 2 kicsim van. A lányom 7, a fiam 6 éves.Mindig, mindenből a legjobbat szeretném nekik, és azt, hogy a lehető legjobban teljesitsenek. Ezért sokszor úgy kell visszafognom magam, hogy a túlzott elvárásaimat ne akasszam az Ő nyakukba.Csak egy példa erre: a leány 2x járta a nagycsoprtot az oviban. Ez még nem lenne baj, de én ezt kudarcként éltem meg.kézzel-lábbal tiltakoztam ellene, mondván, hogy nem akarom, hogy elveszitsen 1 évet feleslegesen.De volt egy kedves ovónéni, aki már megismert annyira az ovodai évek alatt, hogy tudja,hogy kell velem beszélni, és elmagyarázta, hogy bár a kislány most is beiratkozhatna az iskolába, és valószinüleg lépést tudna tartani a többiekkel, de sokkal jobban "felnőne" a feladathoz, ha még megadnám neki ezt az évet. Megadtam, és nem bántam meg. Sokkal érettebb most a gyerek.bár az oviból már elballagtunk, azóta is tartjuk a kapcsolatott a fent nevezett ovónénivel, és bizony sokszor kérem ki a tanácsát, hisz Ő ugyanolyan jól ismeri, és Ő is nagyon szereti a gyermekem, akárcsak én.És ha én felpörögnék, Ő visszafog.

A különórákról meg annyit, hogy a mi kisárosunkban csak eggyetlen iskola van, (és még annyak is örüljünk). Ebben az iskolában lehetőség van egy csomó szakkörre, meg miegymásra már 1. osztályos kortól. Sokan nem iratták be a gyerekiket semmilyen egyébb foglalkozásra,mondván, hogy az már sok lenne a gyereknek.viszont voltunk egy jópáran mi is, akik úgy gondoltuk, hogy járhat az a gyermek még erre-arra,ha szeretne. Az én kicsim szeretett volna németül tanulni, és megkapja rá a lehetőséget. Ha szeretne, had menjen.Tavaly én tanultam elég intenziven (új szakmám lett, ahhoz kellett megtanulni egy bizonyos szinten)és eléggé belefolyt a gyerek is, elég sokmindent megtanult.Tudja, hogy ha nem szeretné, nem kell csinálnia, attól mi még ugyanúgy szeretjük.

Sziasztok!

Ismerek egy olyan kisfiut, akinek a szulei elvaltak, anyuka kulfoldon dolgozik, a kisfiu a nagymamanal van tobbnyire, neha apukaval, aki itthon van amugy. Evesi gondjai vannak, pici, nagyon sovanyka. 5 evesen azt mondta, nem akara enni, mert akkor megno es a felnotteket senki sem szereti... En siras nelkul nem tudtam a hallottakat megallni. Ennek a kisfiunak az anyukaja viszont nevetgelvemeseli, hogy 100 ezer Ft- ert vasarolt neki Nike cipot, melegitot, nem tudom milyen pulcsikat...

Ugyanez a kisfiu kicsit beszedhibas, az oviban szoltak, hogy figyelemzavaros.

Nekem meg nem szuletett meg a kisfiam, de minden tolem telhetot meg fogok tenni, hogy neki kellemes kis elete legyen, ami nem az ertelmetlen elhalmozasbol all, hanem szeretetbol inkabb.

Igen, egyet értek Gyöngyössel. Vini is érdekesen alakul. Sosem kényszerítetüük,hogy a számokat betűket nézegesse. Egyszer játékosan elmeséltem neki a számokat és a betűket. Úgy látszik, hogy ez érdekli, mert elég régóta szívesen foglalkozik ezekkel. Kedvenc társasai közé tartoznak a számolgatós, betűs játékok. Mi sem kényszerítettük ezekre a játékokra, és ha megunja, egy árva szót nem szólok, hogy még foglalkozzon ezzel.Igazából az oviban sem tudjákk hova tenni, mert az ovónők is elmondták, hogy rengeteg verset, dalt ismer. Ugyanakkor nem akar a korának megfelelő játékokkal játszani. Mi erre úgy beijedtünk,hogy vásároltunk egy pár fejlesztő játékot. Miután ezekkel is szívesen játszott, és a kérdezz-felelős játékban is jól "teljesített" megnyugodtunk. Semmi baja a gyerek értelmének, úgy gondoljuk,hogy egyszerűen megunja a memoria játékokat az oviban. Egyszer amikor hazaértünk az oviból, mondtam neki, hogy olyan jó lenne már ha nem csak az auóival lenne elfoglalva, hanem építene házikót,meg mindent ami eszébe jut. Na, erre másnap az ovónő mondja, hogy mit csináltam a gyerekkel,mert egész nap épít, és hogy erre vártak. Ez az építősdi tartott pár napig, itthon is, aztán mmegunta.

Az ovónénink azt is mondta,hogy a mozgásból indul ki minden, még az értelmi fejlődés is.

Örülök neki, hogy egyetértettetek ezekkel a gondolatokkal. Olvasgatom itt a fórumokon ahozzászólásokat és időnként elgondolkodom, hogy vajon melyik út a helyes. A minap kezembe akadt a Reflex magazin, melyben az egyik cikk egy pszichológusnő kutatási eredményeit összegzi a témában, ez ihlette meg az írásomat.

Azt hiszem az első gyereknél nagyobb az esélye annak, hogy az ember túlpörögjön, hog tökéletesnek akarja látni, de úgy gondolom, hogy ha igyekszünk "éppeszűek" maradni, akkor ki lehet védeni ezeket a dolgokat. Mindhárom fiamnak átlag feletti az inteligencia szintje, de ez úgy derült ki, hogy a legnagyobbal komoly problémák adódtak amikor elkezdte az iskolát. Noha mindenki számára egyértelműen okos, inteligens gyerek volt, valami mégsem stimmelt a teljesítményével. A nevelési tanácsadó vizsgálatai során megállapították, hogy 150 feletti IQ mellett, keveri a jobb és bal oldalt, dislexiás s disgraphiás, azon kívül szociálisan nem iskola érett. Mindez 8 éves korában. Gyorsan meg kellett tanulnunk, hogy hogyan kell átsegíteni a nehézségeken, hogyan kell bíztatni arra, hogy tegye meg amire képes és ne keseredjen el attól ami nem úgy megy, mint ahogy szeretné. Most 18 éves és azt mondom rá: Rendben van! Soha nem volt kitűnő tanuló, de biológiából kiemelkedő a teljesítménye. Angol nyelvből szóban felsőfokon teljesít, írásban viszont nem éri el a középfokot. Mindezen azonban nem görcsölünk, hanem tudomásul vesszük. Mindháromnak minden olyan dolgot igyekszünk mgadni, ami szerintünk az egészséges testi és lelki fejlődésükhöz szükséges, ugyanakkor odafigyelünk arra is, hogy mindent ne kapjanak meg amire vágynak. Vannak dolgok, amire azt mondjuk: "Szeretnéd? Dolgozz meg érte!"

Egyszer egy pszichológusnő azt mondta, hogy nem szabad abba a hibába esni, hogy elvesszük a gyerekeinktől a megszerzés örömét, és itt bármire gondolhatunk (szellemi elismerésre és anyagi javakra egyaránt)!

Még csak annyit: Soha nem képeztük "direkt" a gyerekeket, csak azért, hogy kitűnjenek a többiek közül. Hagyni kell őket a koruknak megfelelően élni. Egy óvodás ne a számolással, írással, olvasással legyen elfoglalva, hanem a játékkal, babázással stb. Az iskolában pedig éppen elég feszített az a tempó, ahogy tanulnak. Semmi szükség, hogy plusz órákkal túlterheljük őket. (Persze más a helyzet, ha valami GYENGÉN megy a szó szoros értelmében és ezért van szükség különórára.)A mozgás pedig nagyon fontos, de csak olyan szinten, ahogy az még a gyereknek jól esik. (Egy világ omlott össze bennünk, amikor a két nagy fiúnk egy-egy milánói európabajnoki címmel és sok-sok éremmel a "zsebében" közölte velünk, hogy mivel már nem az a mester tartja az edzést ,aki régen, abbahagyják a karatét. A nagy tényleg be is fejezte, a kisebb még el- eljárogat edzésre, de már közel sem olyan intenzitással, mint régen viszont mellette nagy örömmel jár tollas edzésre és hétvégeken korcsolyázni.)Nehéz volt tudomásul venni, de nem erőltettük.

Az idő majd választ ad arra, hogy mi az amit jól teszünk és mi az amit elrontottunk!

Igazad van, Mamba.

Az en fiam mar felnott, es most mar tusom, hogy akarmilyen jol csinaljuk, mindig ugy erzi az ember, hogy valamit elrontott mint szulo.

Fontos, hogy elfogadjuk, hogy a szulo is ember es nem tokeletes.

Utolag mindig konnyebb a hibat felismerni, mint mielott elkovetjuk azt.

Szervusztok!

Jó kis téma. És nagyon időszerű, életszagú.

Azt gondolom, hogy ha a gyerekeim elérkeznek majd a pályaválasztás küszöbére, és azt mondja pl a fiam: Anya, én asztalos szeretnék lenni! -és látom, hogy tényleg benne van a kezében-szívében az asztalosság, nem fogom arra kényszeríteni, hogy márpedig előbb legyél közgazdász. Ezerszer többet ér egy boldog ember, aki szereti a szakmját, szereti az életét.

Igazság szerint a páromat kell gyakran visszafognom. Szerinte az 5,5 éves fiamnak már kéne tudnia a betűket és összeadni-kivonni. Szerintem meg nem ;)

Sziasztok! Jo a cikk, rovid es velos. Nagyon egyet ertek mindkettotokkel Mamba es Cseteica!

A gyerekek erzelmi fejlodese ugyanolyan fontos mint a szellemi fejlodese. Egy gyereknek elosorban az otthon, a szuloi szeretet torodes es ahogy mondjak "unconditional love", a szulok altal valo teljes elfogadas a legfontosabb.

Hali! A szívemből szólt a cikk!!! Tényleg! Az ismerős házaspár úgy érezte,hogy már a fogantatásunktól kezdve versengeni kell. Ez főleg akkor kezdett nekem nyilvánvalóvávállni, miután kiderült, hogy nekik kislányuk lesz, nekünk meg fiúnk!Emléxem amikor még pocaklakók voltak,akkor kissé lesajnálva beszélték,hogy bezzeg nekem ali van hasam.Aztán bezzeg én nemvoltam képes kihordani 40 hét alatt, előbb szültem. A születésük után eljöttek látogatóba, de mivel nálunk Vini előbb jött a világra már tudták a méreteket. Persze a kislány kb 1 kilóval és min. 5 cm-el hosszabban született. Nem is hagytak ki egyetlen alkalmat sem, hogy ezt az orrom alá dörgöljék (persze csak finoman), és ezek után igyekeztek tudtani mindent, hogy pl. mekkorát büfizett, bezzeg hány kiló, bezzeg már jár..stb.

Eleinte bántott is a dolog, de Anya mindig megnyugtatott, hogy a gyermekemnek semmi baja, é megfelelően fejlődik.

Teltek a hónapok, és láttam én is,hogy a kislányuk jár, igen ám, de minden 3. lépésnél el is esik, mára fejlesztő pedagógushoz kell járniuk.

Sorolhatnám, sokkal előbb elkezdeték a szobatisztaságra szoktatást, nekünk előbb sikerült..

Az ovikérdés is meglepte őket,mert kijelentettem,hogy nem alapítványiba fog járni.Nem is csalódtam az ovódában,persze vannak apróbb dolgok amin fennakadtam.

Meg állandóan az jut az eszembe,amit egy könyvben olvastam,hogy a gyerekeknek rengeteg szeretet kell, és minden megy magától.

Hali! A szívemből szólt a cikk!!! Tényleg! Az ismerős házaspár úgy érezte,hogy már a fogantatásunktól kezdve versengeni kell. Ez főleg akkor kezdett nekem nyilvánvalóvávállni, miután kiderült, hogy nekik kislányuk lesz, nekünk meg fiúnk!Emléxem amikor még pocaklakók voltak,akkor kissé lesajnálva beszélték,hogy bezzeg nekem ali van hasam.Aztán bezzeg én nemvoltam képes kihordani 40 hét alatt, előbb szültem. A születésük után eljöttek látogatóba, de mivel nálunk Vini előbb jött a világra már tudták a méreteket. Persze a kislány kb 1 kilóval és min. 5 cm-el hosszabban született. Nem is hagytak ki egyetlen alkalmat sem, hogy ezt az orrom alá dörgöljék (persze csak finoman), és ezek után igyekeztek tudtani mindent, hogy pl. mekkorát büfizett, bezzeg hány kiló, bezzeg már jár..stb.

Eleinte bántott is a dolog, de Anya mindig megnyugtatott, hogy a gyermekemnek semmi baja, é megfelelően fejlődik.

Teltek a hónapok, és láttam én is,hogy a kislányuk jár, igen ám, de minden 3. lépésnél el is esik, mára fejlesztő pedagógushoz kell járniuk.

Sorolhatnám, sokkal előbb elkezdeték a szobatisztaságra szoktatást, nekünk előbb sikerült..

Az ovikérdés is meglepte őket,mert kijelentettem,hogy nem alapítványiba fog járni.Nem is csalódtam az ovódában,persze vannak apróbb dolgok amin fennakadtam.

Meg állandóan az jut az eszembe,amit egy könyvben olvastam,hogy a gyerekeknek rengeteg szeretet kell, és minden megy magától.