Befektetésem hozama megillet

Van a takarékoskodásnak egy nagyon rendszeres, mindenki által gyakorolt formája, amikor is több ember együttes céljainak megvalósulása érdekében gyűjtünk. Hogy mennyit? hogy mire, ebben az esetben nem mi határozzuk meg. Mi tudomásul vesszük és tesszük a dolgunkat. Figyelünk is meg nem is, erre a pénzre, igazán nem tekintjük sajátunkénak. Nem mi kezeljük, a postás nem hoz meghatározott időnként egyenlegközlőt róla. Hogy van-e hozadéka, és mennyi? Nem foglalkozunk vele. Ez a pénzt nem saját bankszámlánkon gyarapszik, hanem befizetjük az államnak, s rábízzuk a kezelését is. A neve: adó.

Így persze már más, még ha nem is figyelünk oda, elég sok mindent tudunk mondani, ami ebből kerekedik ki. Működtetünk egy államot; ez rendjén is van, hisz minden hajóra kell egy kapitány, kell az irányító és kiszolgáló személyzet. Építünk iskolát, kórházat, hidakat; ez rendjén is van; ennek mind meg is van a hozadéka, még akkor is, ha első hallásra nem tudjuk forintosítani. Költünk tudományra, művészetekre, egyházakra, ez mind rendjén is van, ennek a hozadéka már más mértékkel mérhető, nem forinttal. Pénzt fordítunk az oktatásra, minden szinten; az egész kicsiktől, az egyetemistákig. Képzünk: mérnököket, akik megtervezik, megépíti házainkat, hídjainkat, színházainkat, pedagógusokat, akik gyermekeinket fogják oktatni; művészeket, akik tehetségükkel, hazánk hírét öregbítik és orvosokat. Itt megállok! Orvosokat! Tőlük mit várunk el, az előzőekhez hasonlóan? Hogy tudásukkal születésünk pillanatától legyenek részesei életünknek; segítsenek, gyógyítsanak. Minket, gyermekeinket, szüleinket. Ez a hozadék, ezt kapom én, kapja mindenki, aki egyetlen forinttal hozzájárult, hogy azzá legyenek, amik.

Hogy nem érdemes itthon maradni, mert itthon nincs európai fizetés? Nincs! Még jó darabig nem is lesz! Nincs európai fizetése a mérnöknek, művésznek, pedagógusnak sem! Sőt! Nincs európai nyugdíj sem! Ez egy kicsi, szegény ország, szép lassan megyünk előre. Megyünk, de jó lenne úgy, hogy senki nem lóg ki. Mindenki tegyen hozzá, hogy menjünk előre, az orvos is, az egészségesebb társadalom kevesebbe kerül. Miért más ember az orvos, mint mi? Ő tud gyógyítani, de nem tud hidat építeni, filmet rendezni, programot írni, esetleg azt se tudja, mi a kvantumelmélet.

Az a helyes, ha minden egyes befektetett forintunknak meg van a haszna. Jó lenne, ha erre a haszonra mi tennénk szert. Úgy fogom fel, hogy tőkevédett befektetésbe tettem a pénzem, aminek az a tulajdonsága, ha nem is hoz kamatot, lejáratkor a tőkét visszafizeti. Valahogy így képzelem el. Lehet mindenkinek külföldön munkát vállalni, de a befektetett főkének meg kell térülnie, hogy azon a pénzen újabb orvosokat képezhessünk, akik a hazai betegeket gyógyítják.

Mielőtt bárki rám fogná, hogy orvosellenes, esetleg irigy vagyok, azt kell mondanom: Nem! Sokkal inkább az igazságérzetem berzenkedik. Miért kell valakinek dupla fizetést kapnia, hogy ne fogadjon el csúszópénzt? Ilyen alapon mi bajunk van a korrupcióval? Mind a kettővel valamilyen vélt, vagy valós előnyre szeretnénk szert tenni.

Ez is egy a sok kérdés közül, amit lehetne orvosolni előre, de sok reményem nincs a megoldásra. Lehet, hogy nem értesz velem egyet, akkor fogd fel úgy, hogy ez az én véleményem, a Tiédet pedig tiszteletben tartom, ha elmondod, ha nem.

Az egész gondolatnak az adja az aktualitását, hogy a jóval 70-en túli háziorvosom, amikor felírta a szokásos gyógyszereket - nem vagyok komoly beteg - kettőt kihagyott.

Kérdem én: - Miért maradt ki?

Ő: - Nem fontosak!

Én: - Eddig miért szedtem?

Ő: - Amikor felírtam, biztos kellett.

Én: - Mi változott azóta? (Nem vizsgált meg, vérnyomást, cukrot nem mért.)

Ő: - Túl van már a veszélyes koron.

SNITT. Több kérdésem nem volt. Helyette szeretnék egy fiatalabb háziorvost! Befizettem rá!