Elmondok neked egy igaz történetet

Van ennek már jócskán harminc éve. Elért szakmai sikereim, tekintélyem alapján méltán a topon voltam. Akkoriban, ha a szakmában rendeletet, törvényt készültek hozni, kikérték véleményemet. Komoly szakmai döntés nélkülem nem született - ezt szó szerint kell érteni - az országos szakmai munkák gyakorlati részét én vezettem. Munkahelyemen kívül, országos, kiemelt Hivataloknak dolgoztam. Többszörösét vállaltam annak, amit igényesen, tisztességgel el tudtam végezni. Mindezt tettem úgy, hogy komoly családi háttérrel rendelkeztem, amire minden körülmények között számíthattam.

Ismert tény: a sikeres pályának annyi az irigye, hogy az első tévedés elég ahhoz, hogy víz alá segítsenek.

És ez a tévedés nálam bekövetkezett. Hogy a túlfeszített munka, vagy a fejembe szállt siker okozta, mindegy. Valahol elszakadt egy húr. Eredmény: majd két évig komoly gondom volt az alkohollal. Nem voltam alkoholista, a szó, hagyományos értelmében, de nagy rendszerességgel, olykor az önkontroll hiánya mellett ittam. (Milyen szépen fogalmazza meg az ember a saját tévedését.) Nem mentségként, de a tényhez tartozik, hogy akkoriban a társadalmi-, munkahelyi élet velejárója volt, hogy minden alkalomra koccintottunk. A társadalom részéről elfogadott volt akár a túlzott alkoholfogyasztás is.

Egzisztenciális problémáim nem adódtak e miatt még, de éreztem, hogy valami nagyon nincs rendjén, valami nagyon nem úgy működik, ahogy kéne. Kicsit hűvösebb lett körülöttem a világ, jelzések érkeztek, amelyeket nem akartam tudomásul venni, túlzásnak találtam. Talán az is befolyásolta a vélemény-formálásomat, hogy a férjem maximális segítőkészséggel mellettem állt. Korrigálta a hibáimat, kiállt mellettem, nem prédikált semmiről, nem veszekedett, csak segített, ahol tudott. Minden szeretete ellenére, érdemben nem tudott segíteni.

Munkahelyet változtattam, vittem magammal a szakmai múltamat-jelenemet, elfogadtak. Azért a tudomásomra hozták, ismerik a gondjaimat. Nem történt nagy változás. Itt igazán a helyemet már nem találtam meg. Valahol a szakmai felkérések is elmaradtak, már csak privát kérték a véleményemet, a nagy nyilvánosság előtt sok minden megváltozott. Az új munkahely már egzisztenciálisan is változást jelentett, még akkor is, ha magam döntöttem így.

Eljött egy pillanat - a véletlen is belejátszott - amikor úgy éreztem, ennek véget vetek. Ilyen egyszerűen. Véget vetek. Bizton mondom; bármilyen szenvedély betegségből, csak a saját erejéből tud kijutni bárki. Az orvosi segítség is csak akkor eredményes, ha a páciens is úgy akarja.(Nem véletlen, hogy az alkohol betegek között nagyon kicsi a gyógyulási arány, 1-2%.) Ha a döntés megtörtént, akkor nagy szerepe van a háttérnek, sokat jelent, sokat tud segíteni, de addig semmit nem jelent.

Amikor már biztos voltam a dolgomban, tudtam, hogy ezt a csatát én nyertem, vasárnap az ebédnél bocsánatot kértem a gyerekeimtől, a férjemtől és azt mondtam vége, az életemben az alkohol, soha többé nem játszik szerepet. Ezt tartom is. Kegyetlen volt szembe nézni önmagammal. Szégyenkeztem.

Nem csak kijöttem belőle, de új sikeres pályát építettem. Elértem, hogy újra megbecsültek, a munkám révén a figyelem középpontjába kerültem és ráadásul, igen jól kerestem. Alapvetően sikercentrikus ember vagyok, és azt hiszem, csak ilyennek sikerülhet az újrakezdés.. Nem vagyok büszke életemnek erre a részére, de, hogy csatát nyertem, arra igen.

Ne mondjon ítéletet Rólam senki. Megtettem azt én, megtette a lelkiismeretem... A lelkiismeret az az értékünk, amellyel tetteinket, gondolatainkat megítéljük. Bújhatsz bármerre, előbb-utóbb szembe kerülsz vele. Ha harmónia van köztetek, béke és kiegyensúlyozottság vesz körül az életben.

Nagyon nehéz volt, nagy erőre, kitartásra volt szükségem, az elhatározás csak az első lépés, talán a legkönnyebb. Mindenkinek sikerülhet minden, rajtunk múlik, ha szembe tudunk nézni a problémával, már jó úton vagyunk; innen kell tovább menni.

A tanulság a történetben benne van, már csak aesopusi bölcsességet kéne a végére biggyeszteni, egy mondatban: könnyebb más példájából tanulni, mint példaértékűt teremteni. (Aesopus helyett tőlem.)

Miért itt írtam meg ezt a történetet?

Segíteni szeretnék. SENKIT NEM AKAROK MEGBÁNTANI, de ahol én laktam 2001-ig (38 éven át) ott az anyukák a házhoz tartozó játszótéren töltötték a napjuk jelentős részét a kicsikkel és bizony a sörös üveg, cigi állandó társuk volt.

(Ez Budapest budai, rendezett területén volt. Nem lumpen negyed.) Sokszor ártatlannak látszó dolgokból keletkezhetnek komoly problémák.