Befejezetlen szerelem

A szüleim elég sokat dolgoznak. A négy kisebb testvéremre mindig én vigyáztam, ezért soha nem volt lehetőségem, hogy bulizni járjak.

Szeptemberben anyuék három napig nem jöttek haza. Unokatesóm mondta, hogy este szüreti bál lesz, hívott engem is. Éreztem, ezt az estét nem hagyhatom ki.

Amikor bementem, kicsit kínosan éreztem magamat mert túlöltöztem.. Szerencsére az egyik asztalnál megláttam unokatesómékat. Kicsit ittunk és hamar oldódott a hangulat, mindenki táncolni kezdett.

Az asztalnál ültem, folyamatosan azt éreztem, mintha valaki nézne, és jó párszor össze is akadt a tekintetünk a terem másik végén ülő barna hajú sráccal.

Egyszer csak felállt és odajött hozzám, kinyújtotta a kezét és felkért táncolni.

Először kicsit zavarban voltam.

Miközben táncoltunk, beszélgetni kezdtünk és kiderült, ő az osztályfőnököm fia. Hát nem tudom melyikőnk döbbent meg jobban. De nem sokáig zavart minket ez a tény.

Egész este táncoltunk és a bál végén kézen fogva sétáltunk el a rokona lakására, és ott hajnalig beszélgettünk.

Elcsattant az első csók.

Nagyon fáradt volt. Mondtam feküdjön le nyugodtan. Azt mondta, csak akkor, ha én is megyek vele. Kicsit beijedtem, de hamar rájöttem feleslegesen.

Aludtunk kb. egy órát és már siettem is haza. Búcsúzáskor semmit nem ígért és nem mondott. Csak két puszit adott arcomra. Gondoltam magamban itt ért végett az álom és többet nem találkozunk.

De egy hét múlva, épp hogy elmentek a szüleim, valaki kopogtatott az ajtón és ő volt az.

A szívem majd kiugrott a helyéről.

Egész este beszélgetünk és csókolóztunk.

Onnantól kezdve egy álom lett az életem 2 naponta jött.

Bemutatott a barátainak. De abban megegyeztünk, hogy a szülei előtt egyelőre titkoljuk, úgyis ez az utolsó évem a suliban.

Mindig nagyon türelmes volt velem és nem sürgette a dolgokat, már két hónapja együtt jártunk amikor elvitt a nyaralójukba és ott voltunk először együtt.

Minden olyan csodálatos volt. Teljesen megváltozott az életem.

Mindenki megszeretett az osztályban, pedig nem tudtak az esetről, csak észrevették rajtam, hogy megváltoztam és kinyíltam.

De aztán karácsonykor több mint egy hétig nem hallottam felőle semmit, és írtam neki, hogy nem muszáj erőltetni a dolgot, ha ő nem érzi ugyanazt mint én. Erre azt írta válaszként, hogy nem akarja pokollá tenni az életem. Legyen vége.

Aztán másnap kaptam egy sms-t, csak egy szó volt: "hiányzol".

Először nem akartam válaszolni, de pár óra múlva írtam, hogy most már nem értem őt. Felhívott, és megbeszéltük, másnap találkozunk és azt mondta ő is ugyanúgy érez, mint én, csak összezavarodott, mert azt hitte, szakítani akarok.

Bocsánatot kért és én is tőle. Kibékültünk,

két éjszakát átbeszélgettünk, semmi más nem történt.

Majd megint egy hétig nem tudtunk találkozni.

Mondtam neki, az új év első napját töltsük együtt. De az utolsó pillanatban lemondta. Már akkor éreztem, valami gond van. A gyanú beigazolódott, másodikán reggel írta, legyen vége.

Aznap sokat sírtam, beszedtem egy csomó gyógyszert és arra ittam. De sajnos nem volt semmi hatása.

De volt egy fiú, aki már négy hónapja próbálkozott nálam hiába. Ő vigasztalt és megcsókolt.

Olyan szenvedélyes csókot még soha senkitől nem kaptam. Kicsit elfeledtette velem a gondokat.

Meghívtam hozzánk egyik hétvégére, de mivel barátnőm nagyon szerelmes volt belé, megmondtam neki, hogy köztünk csak barátság lehet.

Nagyon sokat beszélgettünk és kérte, nézzek a szemébe.

Amint a szemébe néztem, megcsókolt.

Jó darabig ellenkeztem, de az a csók, mint valami bájital hatott rám.

Elmentünk sétálni és az első ember, akivel összetalálkoztunk az exem rokona volt.

A fiú megkérdezte, miért néz minket annyira amikor elmondtam, hogy Ő az exem rokona.

Azt mondta, akkor most kapsz egy csókot.

Jólesett, de mégis fájt.

A fiú azóta várja a válaszomat.

De én azóta is az exet várom vissza. A szakítás óta kétszer láttam, de nem szólt semmit, csak nézett rám szomorú szemekkel.

Majd nem bírtam tovább a sok álmatlan éjszakát és írtam neki, hogy remélem megtalálja, akit szívből tud szeretni és boldog lesz.

Azt írta válaszként, hogy neki nincs senkije és ő csak akkor lesz boldog, ha engem boldognak lát és reméli, barátok maradunk.

Mióta szakítottunk, nem járt a rokonainál sem, pedig oda két naponta szokott.

De nem hallottak róla már egy hónapja. Azt is csak a tesómtól tudják, hogy szakítottunk.

De a keresztanyámat még mindig azzal fogadják a boltjukban, hogy nem sokára rokonok leszünk...pedig én már mondtam nekik, hogy sajnos nem.

Tegnap megtudtam, hogy elköltözik a szüleitől szóval már lehet, többet nem fogom látni.

Lehet ma láttam utoljára.

Pont jöttem ki az iskolából, egyedül voltam, mégis éreztem valaki tekintetét és ő volt.

Nagyon messze volt tőlem, de mégis megéreztem, szembenéztem vele és intettem neki, majd tovább rohantam.

Szerintem ez volt az utolsó lehetőségem, hogy mondjak neki valamit, de elszalasztottam.

Istenem az a tekintet...

Hogy miért lett vége, még ma sem tudom a választ és már nem is tudom meg.

Talán így kellett lennie...

Igaz, én nem a cipőmet hagytam el, hanem a szívemet, és a történet vége se happy end, de mégis azt mondom megérte, hisz négy csodálatos hónapig a fellegekben jártam és hiába zuhantam le, a szárnyam még megvan, hogy újra repülni tudjak...