Az orvos, a rendőr és a védőnő

Amikor már elmúltál hatvan, lassan elkezdesz visszaszámolni, vajon "hány tavaszt érhetsz még meg?”. Amikor elmúltál hatvan, az emlékek megrohannak egyre többször és egyre fájdalmasabban, félni kezdesz. Pedig, amint mondják, "ez az élet rendje", megszületünk, élünk és meghalunk".

Amikor már a "nem régen" épp 20 év neked, és pároddal felidéztek régi dolgokat, úgy tűnik, épp csak tegnap történt. Első igazi csókotok a májusi viharban, amikor azt fogadtátok, hogy egészségben, betegségben, amikor gyermekeid megszülettek. Látod, amint ott ülsz a ágyuk mellett éjszakákon át és lázas homlokukat borogatod, amint sietve készülődtök reggelente, amikor semmire nincs idő, mert menni kell... Bölcsőde, óvoda, iskola. Látod, amint elrepültek az évek, mint a pillangók, olyan észrevétlen. Minden élesen benned él, amikor a sok-sok év csak egy pillanatnak tűnik. Érzed, milyen volt, amikor kisfiaidból felnőtt férfi lett, alig hitted. A lányod lassan igazi felnőtt nővé vált. Ma is érzed a fájdalmat, amikor fiaid életében egy új nő vette át a szerepedet. Visszatérnek rég elfeledettnek hitt szerelmes órák emlékei. Ültök sokszor némán az öreg karosszékben, ami veletek öregedett, és az élet értelmén gondolkodtok. Vajon milyen lesz, ha már nem lesztek itt testben és lelketek szabadon szárnyal.

Még itt vagytok, kicsi gyerek kezek simogatása,ölelése gyújt új szeretetlángokat szívetekben. Igen, ők az unokák, akikkel újra felfedezheted az élet újjászületését tavasz kezdetén. Minden kis patak csobogása új reményekkel tölt el.

Amikor elmúltál hatvan és betegségek gyötörnek, azt kérdezed magadtól, miért érdemes maradni mégis?! És azt mondod magadnak, de hiszen itt hagyom őket... nem láthatom többet, hogyan énekelnek, szavalnak az Anyák napi ünnepségen, nem vehetek többet csokit a kicsiknek, hogy az ölembe ugorjanak.

Aztán beletörődsz és azt mondod, hadd fájjon az élet, mert fájnia kell, ha megszületünk és fájnia kell, ha elmegyünk. De itt maradnak ők, a családod, a gyerekeid, unokáid, akik emlékeznek majd rád, és felidézik, most épp mit mondanál.

Nem félek már, ha menni kell, mert ők itt maradnak ők az életművem. Fiaim és lányaim ne sírjatok, ha mennem kell, mert megtettem, amit meg kellett tennem és boldog voltam, ha csak néha egy-egy pillanatig is.