Ha túl sok teher van a válladon...

Annyi helyzettel találkoztam már, és tudom azt, hogy egy síró kétévesnek, akinek most tűnt el a legkedvesebb játéka, ugyanakkora mély fájdalom, mint az, akit éppen a párja hagyott el... Fájdalom van mindenkiben, akinek nem nyugodt a lelke. A fájdalom mértéke más csak...

Higgyétek el, aki olvasta az első cikkem, és átjött neki a mondanivalóm, sejtheti nekem sem mosolygósan telt el két hónapom... sőt talán azt mondhatom, hogy 18 hónapom...minden nap azt éreztem, meg kell erőszakolni magam, hogy felkeljek és elinduljak dolgozni, vagy aznap ne sírjam el magam, hiszen a környezetem érzékelte bajban vagyok... és milyen érdekes... mert a bajban tudtam meg, hogy ki vette észre, hogy valóban szükségem van, néha csak annyira, hogy elmondjam, még ha bántott is az a férfi, akkor is szeretettem - és bízom benne, hogy mással nem bánik majd úgy, mint velem...

Talán egy, vagy másfél hete van bennem az, hogy nem hagyhatom, hogy a napok csak elteljenek rajtam, hogy a 8 óra helyett 10-11 órákat dolgozzak – akár hétvégén is... próbáltam magam elől is menekülni...és kaptam egy jelet... nemhiába szokás mondani a szervezet meghálálja, ha minden rendben van, de jelzi azt, is, hogyha már nem bírja az iramot...

Igyekszem más szemmel nézni a napjaim...minden reggel végiggondolni, hogy igen, egy új lehetőség és nem magamra venni, ha megbántanak... hiszen sokszor a negatív dolgokból képes az ember a legtöbbet tanulni... erősödni...

Idejét sem tudom mikor nevettem őszintén, tiszta szívből... mikor bicajoztam el a megszokott útvonalamon a munkámba menet, hogy esetleg rámosolyogjak a tájra... vagy egy éppen elébem szaladó macskára...

Nem szabadna engedni, hogy gépekké váljunk... legalábbis én nagyon közel álltam hozzá...kell az a pont, még ha a megélhetésed kockáztatod is, amikor azt mondod, hogy élni szeretnék... és nem gyomorgörccsel eltölteni minden napot...

Alig tudjuk, és akinek nem inge ne vegye magára, hogy mit él meg a közvetlen környezetünk... hiszen lehet beszélgetünk velük, de nem látunk bele a fejükbe, nem tudjuk nekik aznap mi jelenti a félelmet, vagy problémát...

Itt az advent, az emberek ilyenkor próbálnak lecsendesedni elmélyülni... de ne csak erre a négy hétvégére legyen ez meg bennünk... Hallgassuk meg a másikat, ma akár egy jó időben leírt, kimondott mondat is, segíthet másoknak...

Becsüljétek meg a napokat, a lehetőségeket, és minden nap mosolyogjatok, mert nem lehet egyik napot sem megismételni... tudom sokaknak nagyon nehéz, sokan napi megélhetéssel küzdenek... nekem ezek a sorok vannak csak útmutatásként... a legnehezebb időszakban is, hogyha hiszel magadban, akkor ki tudsz jönni a gödörből, még ha úgy érzed, hogy képtelenség is...

Próbáljuk a pozitívat keresni, és abból merítkezni...